A tengerentúlon már van olyan előrejelzés, amelynek alapján 2022 végére az évente legalább 100 ezer dollárt fizető állások negyed része is elérhető lesz valamilyen távmunkás konstrukcióban.

A világjárvány nyomán tapasztalt, erőltetett ütemű digitalizáció és az otthoni munkavégzés bevezetése a professzionális távmunkás lehetőségek számát is folyamatosan növeli. A Ladders karrieroldal 2021 negyedik negyedévére vonatkozó statisztikája ezt a növekedést számokkal is alátámasztja: az Észak-Amerika legnagyobb 50 ezer legnagyobb munkaadójától származó adatok alapján a társaság úgy becsüli, hogy a pandémia előtt a legjobban fizető állások mindössze 4 százaléka volt elérhető távolról, de 2020 végére ez az arány 9 százalékra ugrott, hogy egy évvel később a 18 százalékosra bővüljön.

A Ladders saját maga a 100 ezer dollárt vagy annál is többet fizető állásokra szakosodott, de legutóbbi Quarterly Remote Work Report jelentésében szokás szerint ennél jóval tágabb körben elemezte a helyzetet. Ebben megállapítja, hogy a távmunkára való átállás annál is gyorsabban halad, mint azt korábban bárki gondolta volna: 2021 negyedik negyedévében újabb 3 millió munkahelyet helyeztek át véglegesen ebbe a modellbe az észak-amerikai piacon, ami aktuálisan azt jelenti, hogy már több mint 20 millió professzionális állás nem kerül vissza az irodába akoronavírus-járvány lecsengése után sem.

A társaság úgy saccolja, hogy jelenleg is több mint 150 ezer jól fizető álláshelyre keresnek jelentkezőket valamilyen távmunkás konstrukcióban. Bár azelőtt sok nagyvállalatnál (különösen a technológiai cégeknél) jósolták azt, hogy a dolgozók visszatérnek az irodákba, az adatok ezt nem támasztják alá, és még az ilyen szervezetek is inkább távmunkásokat vesznek fel. Ezek a dolgozók viszont később sem lesznek hajlandóak ingázásra az irodai munka kedvéért, még akkor sem, ha sok cég azért ragaszkodik az in-office modellhez, mert nem akarja elpazarolni meglévő ingatlanbefektetéseit.

A szerzett jogokat nehéz visszavenni

A Ladders most azt prognosztizálja, hogy 2022 végére a jól fizető állásoknak már negyed része lesz távolról is elérhető. A karrieroldal vezérigazgatója szerint olyan visszavonhatatlan változásról van szó, amelyet általában még mindig nem vesznek elég komolyan, pedig a munka- és életkörülmények tekintetében a második világháború óta nem volt ehhez fogható nagyságrendű átalakulás a munkaerőpiacon.

Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb lehetőség azok előtt a szakemberek előtt áll, akik olyan területeken dolgoznak, ahol már a pandémiát megelőzően is a technológiai és szervezési képességeken volt a hangsúly. Ők ugyanis eleve rendelkeznek a sikeres távoli munkavégzéshez szükséges kompetenciákkal, így az új munkastílus átvátele sem okoz nekik problémát. Mindennek alapján az sem meglepő, hogy a Ladders szerint a legjobban fizető távmunka-lehetőségek per pillanat a szoftvermérnökök, a vezető értékesítők, a termékmenedzserek, a DevOps szakemberek, a projektmenedzserek, a marketingesek vagy az adattudósok előtt adódnak.

Ahogy az előző év végén egy másik jelentésből is kiderült, az díjazásában például már nem csak a tengerentúlon mutatkozik meg a legjobb szakemberek felvételéért és megtartásáért folytatott piaci verseny: a Randstad novemberi előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban 2022 tavaszáig a (fontban) hatszámjegyű összegek is megjelennek az újonnan felvett szakemberek neve mellett. Decemberben egy másik kutatást is idéztünk, amelynek alapján a hibrid modellben dolgozók több mint fele fontolná meg a munkahelyváltást, ha jelenlegi cégüknél megszüntetnék számukra ezt a lehetőséget.

Közösség & HR

Spanyol tudósok: a túlóra nem hogy káros, hanem egyenesen építő

Ha angol tudósok jöttek volna ezzel, meg sem lepődnénk. De épp a szieszta hagyományát mind a mai napig ápoló spanyolok?!
 
Hirdetés

Hazánk régiós SolarWinds-központ lett

A SolarWinds és a RelNet megállapodása révén utóbbi magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt régiónkban a SolarWinds viszonteladói és ügyfelei számára.

Manufacture IT

Az 5G legnagyobb nyertesei az ipari vállalkozások

MEGNÉZEM »

a melléklet támogatója a Vodafone

Igen, ahogy mindenki mondja: sokba, nagyon sokba. De közel sem csak a fizetése miatt. A költségekhez hozzá kell számolni a növekvő kiválasztási költségeket – és a magas fluktuációt.

a melléklet támogatója a Mndwrk

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.