Mindenki igyekszik megszerezni vagy megtartani őket, a briteknél jövő tavasszal már havi 100 ezer fontot is megkereshetnek a legmagasabban jegyzett szakemberek.

A munkaadóknak már február óta padlógázt kell adniuk az induló fizetésekkel, ami leginkább a Londonban dolgozó adattudósok díjazásában mutatkozik meg: valószínű, hogy 2022 tavaszáig a (fontban) hatszámjegyű összegek is megjelennek az újonnan felvett szakemberek neve mellett – olvasható a Randstad aktuális előrejelzésében. A Magyarországon is jelenlévő HR-szolgáltató szerint ez annak ellenére is így lesz, hogy a fizikai elhelyezkedés szerinti súlyozás folyamatosan veszít a jelentőségéből, mivel egyre többen választják a távmunka valamilyen formáját.

A szervezeteknek mégsincs nincs más választásuk, mert a munkaerőpiac nagyon beindult. A látványos belépésési bónuszok mellett az alkalmazottak már náhány havi munkaviszony után fizetésemelést kérnek, a fejvadászok pedig már azelőtt rávetik magukat az újoncokra, hogy megmelegedett volna alattuk a székük. A vállalatok eközben azon fáradoznak, hogy felvegyék és lehetőleg meg is tartsák a megfelelő munkaerőt, a tehetséges adattudósok pedig kifejezetten kritikusak az őket foglalkoztató csapatok teljesítményének szempontjából.

A Randstad előrejelzését szemléző AI News riportjából kiderül, hogy a "data scientist" kategóriába sorolt munkavállalók átlagos fizetése 2020 februárjában 47.600 font volt az Egyesült Királyságban, ami a járvány során csak kis mértékben, alig 200 fonttal növekedett. A trend azonban gyorsan megváltozott, és 2022 áprilisára az előrejelzések szerint egy adattudós átlagos fizetése meghaladhatja majd a 68.000 fontot, míg a legkeresettebb nevek bizonyos ágazatokban 100 ezres küszöböt is átléphetik.

Mindenki kénytelen beszállni a licitálásba

A dolog ezek szerint úgy áll, hogy minden olyan céges vezető, aki nem hajlandó egyre jobban a zsebébe nyúlni, szükségszerűen meggyengíti a saját tehetségállományát, és belátható időn belül rá kell majd ébrednia, hogy az adattudománynal foglalkozó csapatok a legjobb szakemberek nélkül nem igazán lehetnek hatékonyak. Sőt még ha időben fel is ismerik a tehetségállomány megerősítésének előnyeit, a korábbitól eltérő módszereket kell alkalmazniuk, ha meg akarják nyerni az adattudósokért vívott csatákat.

A fizetések ilyen aarányú növekedése különüsen az olyan ágazatokra jellemző, mint bankok, a biztosítók vagy a pénzügyi-szakmai szolgáltatások. Az AI News ezzel kapcsolatban a Randstad egyik brit vezetőjét idézi, aki szerint az adattudomány területén eddig "tehetségközpontnak" tekintett befektetési bankoktól és a tanácsadó cégektől is könnyen átvándorolhatnak a jó szakemberek más munkaadókhoz, például a technológiai startup vállalkozásokhoz.

Az Egyesült Királyság technológiai szektorában egyébként a munkavállalók bónuszai általában is gyorsan emelkednek, már az idei évre szóló előrejelzésekben is 25 százalékkal magasabb összegek szerepelnek a tavalyihoz képest. Az alapfizetések összehasonlítása így nem is írja le száz százalékosan az árfolyamok emelkedésének mértékét, különösen, hogy azadattudósok ezen a téren is további négy százalékkal magasabb ajánatokra számíthatnak.

Itt érdemes felidézni a Hays Hungary bő másfél évvel ezelőtti, vagyis vagyis a pandémiát közvetlenül megelőzően közzétett felmérését, amely már akkor is arra figyelmeztetett, hogy több informatikai szakember akkor sem jelenik meg hirtelen a piacon, ha többet fizetnének nekik. Ahogy akkor írtuk, az IT-s bérek növekedése nálunk sem áll meg, de hiába nyújt idehaza is egyre több munkáltató kimagasló kompenzációs csomagokat, ha általában hiány van a jól képzett szakemberekből – köztük a data science, a machine learning, a devops vagy akár a computer vision területeken mozgó mérnökökből.

Közösség & HR

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.