Szimulált Twitter-környezetben, saját személyiséggel rendelkező chatbotok segítségével már sikerült igazolni, hogy az MI megfelelő alkalmazása jó hatással lehet a felhasználók viselkedésére is.
Hirdetés
 

Jó ideje téma a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetősége a közösségi médiában elharapózott, mérgezőnek és megosztónak bizonyuló aktivitás mérséklésére. Ahogy egy közelmúltban megjelent tanulmányból is kiderül, a hálózatokon megosztott tartalmakat megjelenítő algoritmusok érdemben csökkenthetik a pártszimpátia szerinti konfliktusokat, és pozitívabb interakciókat eredményezhetnek: az Amszterdami Egyetemen egy közösségimédia-szimulációban a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) segítségével próbálták értékelni az alternatív megoldásokat, és meglepő eredményekre jutottak.

A Petter Törnberg professzora által vezetett csapat 500 chatbotot programozott egyedi politikai és demográfiai profilok szerint, a robotoknak pedig azt a feladatot adták, hogy híreket olvassanak, és azokról posztoljanak is egy virtuális Twitter-környezetben. A ChatGPT 3.5 példányaival imitált populációt egy 2020. júliusi napon engedték szabadon, vagyis a robotok az akkor megjelent híreket dolgozták fel, köztük a COVID-19 járványról vagy a Black Lives Matter tiltakozásokról szóló anyagokkal, hogy aztán a közösségi hálózatokon megszokott eszközökkel essenek neki a hírek címsorait idéző bejegyzéseknek.

Nem csak hergeléssel erősíthető a bevonódás

A kutatók a leírás alapján három különböző kísérleti Twitter-modellt hoztak létre. A visszhangkamra csak a hasonló nézetű botok bejegyzéseit jelenítette meg, a felfedező modellben az elköteleződést helyezték előtérbe a hiedelmekkel szemben, a harmadikban pedig azokat a bejegyzéseket emelték ki, amelyeket a szembenálló véleménycsoportok kedveltek, hogy fokozzák az egyes oldalak közti interakciót. A szimulációkban 6 órán keresztül követték nyomon a chatbotokat, és arra jutottak, hogy a harmadik modellben nemcsak látványosan jobban ment a kommunikáció, de kevesebb volt a mérgező kölcsönhatás is.

A tanulmány alapján ha az emberek olyan témákban lépnek egymással kapcsolatba, amelyekben az általuk elfogadott vélemények képviselői fele részben más politikai nézeteket vallanak, akkor az mérhetően csökkenti a megosztottságot, mivel nem aktiválódik az egyes felhasználók pártos identitása. Ebből pedig az következik, hogy a közösségi média ajánlási algoritmusait akár úgy is meg lehetne tervezni, hogy a különféle csoportok közötti ellentétek felszítása nélkül is ösztönözze az elköteleződést – kérdés persze, hogy a fejlett MI-chatbotok mennyire hűen képesek utánozni az emberek online viselkedését.

Közösség & HR

Gyors zuhanásra is fel kell készülniük a menő MI-cégek befektetőinek

A buborék kialakulása sem kizárt, de az árfolyamok gyors felfutását követően anélkül is elkerülhetetlen lesz korrekció – jósolja a Wharton School veterán közgazdásza.
 
Hirdetés

Miért szerette Bill Gates a lusta kollégákat? – A produktivitás öt új trendje az ITSM-ben

Egy konferencia, ahol a CIO-k új produktivitásjavító eszközöket és módszereket tanulhatnak. Márciusban jön a 9. META-INF Atlassian Day – nem csak Atlassian-ügyfeleknek!

Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.