Az EPAM Systemsnek 1,3 milliárd forintot hoz a konyhára a magyar kormánnyal kötött stratégiai megállapodás. Az amerikai szoftverfejlesztő cég cserébe újabb több száz fős bővítést ígért Magyarországon.

Újabb stratégiai megállapodást írt alá hétfőn a kormány, ezúttal egy amerikai szoftverfejlesztő társaság a partner, amely már több mint tíz éve van jelen Magyarországon. A cég nálunk másfél ezer embernek ad munkát, és Budapestről irányítja egyebek mellett a lengyel és a bolgár érdekeltségeit is.

Létszám és irodabővítés Szegeden és Debrecenben

Ezt a létszámot tervezi a társaság a következő két évben egy 11 millió eurós (3,6 milliárd forint) bővítés keretében további 365 fővel növelni. Ennek fejében a kabinet egyedi kormánydöntés keretében 1,3 milliárd forinttal, vagyis a tervezett költségnek nagyjából harmadával járul hozzá a munkahelyteremtéshez. Az összeg vissza nem térítendő támogatásnak számít.

Az EPAM Systems amerikai viszonylatban az évi egymilliárd dollár alatti forgalmával még nem tartozik a legnagyobb vállalatok közé, de lendületesen növekvő társaság. Leginkább a pénzügyi szolgáltatásokban, az utazásban és a vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben és az egészségügyben működnek a cég által fejlesztett szoftverek.

A magyarországi leányvállalat Budapesten, Debrecenben és Szegeden tart fenn irodákat, mint az egyik legnagyobb itteni szoftverfejlesztő cég. Éves árbevétele 15 milliárd forint, ebből adó előtt mintegy egymilliárd forintos eredménye képződik. Vinkó Bence ügyvezető az aláírás alkalmával elmondta, hogy az idén már 400 fővel többen dolgoznak a cégnél. A most bejelentett további beruházás keretében pedig nemcsak a létszám, hanem Debrecenben az irodai alapterület is növekszik, Szegeden pedig új irodaházba költözik az ottani stáb.

Partner a duális képzésben is

A megállapodást a kormány nevében aláíró külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a társaság már eddig is elég szorosra fűzte a kapcsolatait a hazai egyetemekkel, részt vesz a duális képzésben. A jövőben viszont már azt a lehetőséget is vizsgálják, hogy tudná bevonni a cég a jövőbeni kutatás-fejlesztési programjaiba a magyarországi oktatási intézményeket és a kutatóközpontokat. Szíjjártó Péter emlékeztetett rá, hogy a most aláírt szerződés már a 69. a sorban és a 11. az amerikai cégekkel kötöttek között.

A kormány az infokommunikációs szektor szereplői közül eddig nyolc informatikai céggel kötött ilyen jellegű együttműködést. Ezek a következők: Microsoft Magyarország, IBM Magyarország, a Tata Consultancy Services, a HP Magyarország, az Oracle Hungary, az IT Services Hungary, az NNG és az EPAM. Ehhez jön még két távközlési társaság a Deutsche Telekom és a Telenor Hungary.

Piaci hírek

Történelmi felvásárlással erősít a Cisco

Az amerikai hálózati óriás 28 milliárd dollárt sem sajnál kifizetni a kiberbiztonsági szolgáltatásokat kínáló Splunkért.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.