A szakértői jelentések szerint az internetes bűnözői csoportok villámgyorsan reagáltak a történtekre, és számtalan trükkel igyekeznek hasznot húzni II. Erzsébet halálából.

A globális érdeklődést kiváltó események (olimpia, világjárvány, háború stb.) kapcsán rendszeresen megjelennek az emberek figyelmének felkeltésére és becsapásukra épülő különféle internetes átverések. Ennek fényében nem meglepő, hogy a brit uralkodó közelmúltban bekövetkezett halálát is sokan próbálják felhasználni saját, egyáltalán nem nemes céljaik elérésére.

A Kaspersky biztonsági cég jelentése szerint nagyon felszaporodtak a királynő elhunytával kapcsolatos átverések. A változatos formában és területeken fellelhető csalási kísérletek a "sima" jelszólopástól egészen a nem létező kriptovaluta értékesítéséig terjednek, de kínálnak emlékérméket és pólókat is a pillanatok alatt felhúzott kamu webshopokban. Utóbbiaknál vásárolva a becsapott felhasználó a személyes- és banki adataival gazdagítja a csalókat.

A brit uralkodó halálához köthető csalásokra már múlt héten figyelmeztetett az Egyesült Királyság Nemzeti Kiberbiztonsági Központja (NCSC) is, mivel "mint minden jelentős esemény esetében, a bűnözők megpróbálhatják kihasználni Őfelsége, a királynő halálát a saját hasznukra". A szervezet ezért arra kérte a felhasználókat, hogy fokozott óvatossággal kezeljék a hozzájuk érkező, ilyen témájú elektronikus leveleket és SMS-eket.

A Bitdefender jelentése szerint már szeptember 12-én beindult az a rosszindulatú üzenetkampány, amely egy a királynő tiszteletére megalkotandó "MI memóriatábla" kapcsán kérte a támogatást. Valójában viszont az volt a cél, hogy a gyanútlan felhasználókat egy hamis microsoftos bejelentkezési oldalra irányítsák, ahol a bűnözők begyűjthették a bejelentkezési adatokat.

Biztonság

Az Apple is kénytelen volt feladni a teljes önvezetésről szóló terveit

Nem csak a saját márkás járművek megjelenésének a céldátumát tolták odébb, de a Bloomberg szerint azt is elengedték, hogy belátható időn belül megvalósítsák a legmagasabb szintű autonómiát.
 
Hirdetés

Innováció az integrációban

Interjú a mobilitás app integráció szakértő e6 Integrations ügyvezetőivel.

Bár az 5G-s beruházások megtérülését biztosító alkalmazási területeket még a szolgáltatók és az ügyfelek is keresik, a fejlesztési kényszer megvan, mert aki ebből kimarad, lemarad.

a melléklet támogatója a Yettel

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.