Egy átfogó európai kutatás arra volt kíváncsi, miként változott a felhasználók értékrendjére a koronavírus-járvány és a karanténintézkedések hatására.

A Decentralizált életmód: karanténszokásokból új életforma elnevezést kapta az a Samsung által rendelt kutatási anyag, amelynek során több mint 10 ezer felhasználót faggattak arról, miként változott meg az otthoni életvitel azzal, hogy a globális járvány miatt a legtöbbeknek szokatlan korlátok között kellett élniük, dolgozniuk. Úgy tűnik, számos, lezárásokhoz köthető szokás a felhasználók életének része maradhat, nem csak a pandémia idején, de hosszabb távon is.

Szívesebben költünk kütyükre

A válaszokból kiderült, hogy az emberek többségénél felértékelődött az otthon szerepe, egyfajta biztonságos menedékként tekintünk a lakásunkra, házunkra. Ennek megfelelően az otthon fejlesztése is magasabb prioritást kapott. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a megkérdezettek spórolt pénzüket sokkal nagyobb valószínűséggel költenék a megadott lehetőségek közül új technológiákra vagy otthoni okoseszközökre (38%), mint dizájner ruhadarabokra (4%) vagy kiegészítőkre (3%).

A több otthon töltött idővel nőtt a beltéri testmozgást végzők aránya is. Ennek megfelelően a megkérdezettek harmada állítja, hogy várhatóan a következő 12 hónapban vásárol egészségügyi vagy fitnesz készüléket. A tanulmányt publikáló Samsung ezzel kapcsolatban hozzáteszi, hogy aktivitásmérőinek használata 17 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.

Személyes (virtuális) közeg

Az online felületekre való átállás a felhasználók széles körét érintő tendencia. Európa-szerte a 25-34 éves korosztály, valamint a szülők csaknem kétharmada (64%) érzi úgy, hogy a technológia megkönnyítette számukra a barátokkal és családjukkal való értékes kapcsolatok fenntartását, majdnem minden harmadik 35 éven aluli (31%) szerint pedig a technológia lehetővé tette számára, hogy a járvány alatt is randizzon. A tanulmány készítői szerint mindez azt jelenti, hogy a virtuális kapcsolatokra korántsem hideg, barátságtalan szokásként gondolnak, hanem egy olyan lehetőségként, amely fontos szerepet játszik a kapcsolatok megőrzésében és a családok összetartásában. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy ez a szokás eltűnne az életünkből. A világjárvány idején videohívást kezdeményező európaiak 50 százaléka a jövőben is szeretné folytatni ezt szokást, akkor is, ha már az összes lezárást és korlátozást feloldottak.

Talán az online társasági életnek, vagy „virtualizálásnak”, köszönhetően a világjárvány kezdete óta tízből majdnem három (29%) videóhíváshoz nagy képernyős eszközöket használnak. A lehetőség, hogy virtuálisan is részt vehetnek egy eseményen, sokak számára növelheti a részvétel valószínűségét, legyen szó barátai összejövetelekről (53%), születésnapokról (50%) vagy munkahelyi eseményekről (41%). Érdekes adalék, hogy a megkérdezettek ilyen esetekben akkor is megfontolnák a virtuális részvételt, ha személyesen semmikép sem mennének el.

Piaci hírek

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.