Az egykori Hewlett Packard vállalati portfólióját megöröklő szállítónál közel 10 százalékot ugrott a forgalom.

Mostanában meglehetősen rossz idők járnak a technológiai cégekre. Az iparág legmeghtározóbb szereplőinek a többsége a korábban megszokottnál lényegesen gyengébb számokat tudott csak villantani az elmúlt hónapokban. Hátramenetbe kapcsolt a Lenovo, romlik a Samsung profitabilitása, a Meta árfolyama pedig valósággal összeomlott a legutóbbi negyedéves jelentéskor.

Éppen ezért tekinthető jelentős fegyverténynek az, hogy a HPE meglehetősen kedvező teljesítményről számolt be a héten. Az amerikai nagyvállalat októberben zárta 2022-es pénzügyi évének utolsó periódusát, ami az óvatosan optimista előrejelzésekhez képest is erősebbre sikeredett.

A legutóbbi negyedévben 7,9 milliárd dollárnyi forgalmat sikerült felmutatni, ami majdnem 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Sőt, ha az árfolyamváltozás hatását kivesszük a képletből, akkor már 12 százalékot mutat a bővülés üteme. A teljes év tekintetében már szerényebb, de még mindig pozitív a forgalom növekedése. A 28,5 milliárd dollárnyi összbevétel számszerűleg 3 százalékkal több, mint a tavalyi szint. A dollárerősödés hatását nem számítva pedig 5 százalékkal sikerült megfejelni a 2021-es teljesítményt.

Az alapvető működéssel elért megtisztított profitráták a legtöbb területen szintén javultak, ám a tiszta nyereség tekintetében mind az utolsó negyedév, mint a teljes üzleti év elmarad az egy évvel korábbi számoktól. Ennek leginkább egy több mint 900 milliós értékcsökkenési leírás az oka, de sokba került a vállalatnak az oroszországi operáció felszámolása is. Az egyszeri tételektől megtisztított, egy részvényre jutó nyereség 52-ről 57 centre nőtt az utolsó periódusban, a pénzügyi év egészében pedig 2 dollár 2 centre jött ki a profit (6 centtel meghaladva a '21-es összeget).

Jó felé mennek és pont elegen vannak

Az eredményeket kommentáló Antonio Nero vezérigazgató kiemelte a GreenLake portfólió iránt megmutatkozó keresletet, ami alapvető fontosságú az IT-t immár szolgáltatásként eladni igyekvő HPE számára. A céget 2020 óta kvázi kézi vezérlésre kapcsoló Nero a munkatársai elkötelezettségét is dícsérte.

Úgy tűnik, utóbbiaknak az állásuk miatt sem kell aggódni, mivel a negyedéves jelentés kapcsán semmiféle tervezett leépítésről nem esett szó. Ez pedig önmagában is pozitívum akkor, amikor szinte minden technológiai vállalatnál zajlik a fűnyírás. Történetesen a "szomszédban" is, hiszen az egykori nagy HP-tól a fogyasztói üzletágat megöröklő HP Inc. is több ezer embert érintő átszervezést jelentett be a közelmúltban.

Az előttünk álló, gazdaságilag kihívásokkal teli időszakban azért a HPE esetében sem kell rakétázásra számítani. A menedzsment a bevételek 2-4 százalék közötti bővülését, illetve az üzemi eredmény 4-5 százalékos javulását prognosztizálja.

A befektetők mindenesetre értékelték az elért eredményeket: a jelentést követően a cég papírjai nagyjából 3,5 százalékot erősödtek.

Piaci hírek

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.