A cég a saját mentéssel az ideiglenesen nem elérhető honlapokat is meg tudta jeleníteni a keresési találatoknál. A funkciót azonban a Google szerint túlhaladta a hálózatok fejlődése.

Meglehetősen csendben szűnt meg a Google kereső egy széles körben ismert funkciója. A technológiai óriás szerverein tárolt, korábbi állapotot tükrőző weboldalakat eddig egy kattintásra elérhették a felhasználók, ami például akkor volt hasznos, ha valamilyen okból az eredeti honlap nem volt elérhető mondjuk szolgáltatáskimaradás miatt, vagy azért, mert törölték a korábban ott meglévő információkat.

Mindez azonban nem egy hivatalos közleményből derült ki, hanem a cég keresőjének "közösségi összekötőjeként" szolgáló szakértőjének X-en tett megjegyzéséből. Danny Sullivan egy felhasználó kérdésére erősítette meg az egykori Twitteren, hogy valóban eltávolították ezt a lehetőséget a rendszerből.

 

 

A hivatalos vállalati indoklásként is felfogható üzenet szerint már nincs szükség az oldalak külön lementésére, mivel a világháló ma már infrastrukturálisan sokkal megbízhatóbb és stabilabb alapokon nyugszik. És ha nincs gyakori kimaradás, hosszú fennakadás, akkor a tartalékként tárolt oldalak előhívására se nagyon van igény.

Sullivan ehhez személyes véleményként még annyit fűzött hozzá, hogy azt teljesen elképzelhetőnek tartja, hogy a keresési találatoknál a jövőben megjelenjen az Internet Archive kapcsolódó oldala, de ez természetesen nem rajta múlik. (A nonprofit szervezet Wayback Machine szolgáltatásával bárki megnézheti, hogy nézett ki egy internetes oldal a közelmúltban.)  

Úgy tűnt el, hogy nem tűnt el

A csendben meghozott döntés mögött kézenfekvőnek tűnik gazdasági okokat sejteni, ám ennek ellentmond például az a Tediumon megjelent cikk, amely rámutat arra, hogy a Google továbbra is elmenti a honlapokat, pusztán azok nyilvános elérése vált körülményesebbé.

A lehetséges okok között így inkább jogi, illetve pénzügyi indokokat lehet említeni. Utóbbi például úgy merül fel, hogy a mentett oldalak megnyitása nem generált reklámbevételt a Google-nek.

Közösség & HR

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.