A Japánban tartott fórumon egyetértettek a közös ellenőrzés szükségességéről, miután a generatív MI-technolgiák a vártnál sokkal gyorsabban fejlődnek.

A G7-es országok vezetőinek hirosimai csúcstalálkozóján technikai szabványok kidolgozását és elfogadását szorgalmazták a mesterséges intelligencia megbízhatóságának biztosítására. Közösen kiadott nyilatkozatuk szerint a technológia szabályozása nem tartott lépést annak fejlődésével; bár azt elismerték, hogy a közös célra irányuló megközelítések eltérőek lehetnek, kijelentették, hogy az MI-re vonatkozó szabályoknak összhangban kell lenniük a demokratikus értékekkel. A szombati megállapodás nem sokkal azután született, hogy a G7-ben önálló képviselettel rendelkező Európai Unió újabb lépést tett a világ első átfogó mesterségesintelligencia-törvényének elfogadása felé, precedenst teremtve a fejlett gazdaságok körében.

A Reuters beszámolója szerint a G7 vezetői azonnal számba vennék az egyik technológiai terület, a generatív mesterséges intelligencia lehetőségeit és kihívásait, ami a ChatGPT népszerűségének gyors felfutásával került a figyelem középpontjába. Az OpenAI által fejlesztett modell adta annak a március végén kelt nyílt levélnek is az apropóját, amelyet azóta több mint 10 ezer szakértő és technológiai vezető írt alá, azonnali hat hónapos szünetet kérve a GPT-4-nél erősebb rendszerek fejlesztésében. Áprilisban pedig már az EU törvényhozói is azt sürgették, hogy világszerte fektessék le az MI-technológiák ellenőrzésének közös alapjait, mivel egyértelmű, hogy azok a vártnál gyorsabban fejlődnek.

Európai mintára jöhet a kockázatalapú szabályozás

Bár az Egyesült Államok eddig óvatosabban közelítette meg a mesterséges intelligencia szabályozását, a múlt héten az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman is úgy nyilatkozott egy szenátusi testületnek, hogy az USA-nak fontolóra kell vennie a megfelelő licencelési és tesztelési követelmények szabályozását az MI-modellek fejlesztésében. A G7 idei elnöki tisztét betöltő Japán közben támogatást ígért a mesterséges intelligencia publikus és ipari célú bevezetéséhez, figyelemmel kísérve annak kockázatait. A hírügynökség ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a nyugati nemzetek megközelítése ellentétben áll Kína restriktív politikájával, ahol a múlt hónapban tették közzé a generatív MI-szolgáltatások és a "szocialista alapértékek összehangolásáról" szóló intézkedések tervezetét.

A csúcstalálkozó a G7 illetékes minisztereinek múlt havi találkozóját követte, ahol a tagok a kockázatalapú MI-szabályozásról is tárgyaltak. A G7-ek vezetői a Reuters tudósítása alapján most megállapodtak benne, hogy az év végéig miniszteri szintű fórumot hoznak létre a generatív mesterséges intelligencia körüli kérdések, például a szerzői jogok és a dezinformáció megvitatására. A fórumon arra is felszólították az érintett nemzetközi szervezeteket, így a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy készítsenek elemzést a szabályozás lehetséges hatásairól.

Piaci hírek

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.