Egyetlen CDN-szolgáltató leállása képes volt a fél világot magával rántani.

A Fastly-leállás ismét rámutatott az internet sebezhetőségére. Tegnap leállt a Fastly CDN-szolgáltató hálózatának egy jelentős része. Az üzemzavar magával rántott több, jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító weboldalt és szolgáltatást. Elérhetetlenné vált például a CNN, a BBC, a Financial Times, a Reddit, a The New York Times, a HBO Max és a Vimeo. De szolgáltatáskiesést tapasztalhattak a PayPal, a Spotify, a Stack Overflow, a GitHub felhasználói is. Emellett a brit kormány gov.uk domain alatt működő hivatalos oldalai is elérhetetlenné váltak.

A TechCrunch által közölt állapotjelentés szerint (lásd a lenti képet) Amerikától Ázsiáig lényegében nem volt olyan régió, ahol ne érzékelték volna a problémát.

Egy szoftverhiba okozta

Mint a Fastly írta, a hibát ugyan egy percen belül észlelték, de a szolgáltatás 95 százalékos helyreállításához 49 percre volt szükség. Az érintett weboldalak és szolgáltatások addig egyáltalán nem voltak elérhetők, vagy extrém hosszúvá vált a válaszidejük.

A vállalat közleménye szerint a probléma egyik ügyfelüknél végrehajtott, egyébként szabályos konfigurációmódosítás után jelentkezett, aminek következtében a CDN hálózat 85 százaléka leállt. A Fastly mérnökei fél órán belül megtalálták azt az ügyfélnél működő konfigurációt, ami a problémát okozta, de a hiba teljes elhárítása az esti órákig elhúzódott. A leállás után nagyjából hét órával kezdték meg a hibajavítás telepítését. A Fastly hibája is rávilágított arra, mennyire sebezhetők az internetes szolgáltatások, és mivel egyre több a globális szereplő, ezért a hatások is globálisak.
 

A TechCrunch képernyőmentése a szolgáltatás tegnapi állapotáról


A CDN-ek (Content Delivery Networks), azaz tartalomközvetítő hálózatok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az online szolgáltatások globális terítésében. A CDN-szolgáltatók olyan globális szerverhálózatokat működtetnek, melyek a gyakran lekért tartalmakat a lekérdezés (azaz a netező felhasználó) közelébe viszik. Ezek a szerverek proxyként funkcionálnak. Például a tartalomszolgáltatók leggyakrabban lekért adatait a végfelhasználó közelében tárolják egyfajta gyorsítótárban, így ha például valaki a CNN oldalán akar megnézni egy információt Magyarországon, akkor a kérés nem megy el az eredeti forráshoz, például a CNN központi szolgáltatásához az USA-ba, hanem azt egy a felhasználóhoz fizikailag legközelebb elhelyezkedő CDN szerver szolgálja ki.

Digitális gazdaság erős fizikai korlátokkal

Mint a TechCrunch fogalmaz, az internet ugyan digitális platform, de nagyon is fizikai tulajdonságai vannak. Ha nem lennének a CDN-ek, akkor egy oldalt betöltésére akár több száz milliszekundumot is kellene várni, hiszen akkor a Föld ellentétes pontjára kellene eljuttatni a kérést, valamint onnan vissza a választ.

De ez csak a felhasználói élményt érinti. A CDN-ek azonban ma már fontos szerepet kapnak a kibervédelemben is: segítenek például elosztott túlterheléses támadások (DDoS – Distributed Denial of Service) kivédésében, webalkalmazásokhoz biztosítanak tűzfalat stb. A Fastly mellett hasonló szolgáltatást nyújt a például Cloudflare vagy az AWS CloudFront is.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.