Az autóipari beszállító a járművezérlő rendszerbe építi a sofőrt segítő generatív mesterséges intelligenciát.
Hirdetés
 

A Continental a Google-lel közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (MI), amit az autóipari beszállító közvetlenül a járművezérlő rendszereibe integrál majd. A fejlesztés, amit hivatalosan a müncheni IAA Mobility rendezvényen jelentettek be, a sofőröket támogatja hangos információkkal az autó állapotáról, de az uzatók az útvonalon található látnivalókról is érdeklődhetnek az MI-től.

A közös projekt hasonló koncepció alapján született, mint amit júniusban jelentett be a Mercedes. Az autógyártó kísérleti jelleggel három hónapra integrálta az USA-ban futó autóiba a ChatGPT-t a MBUX nevű infotainment rendszerén keresztül. A Mercedes szórakoztató beszélgetőtársnak és nem mellesleg pénzköltési segédnek (étteremfoglalás, mozijegy vásárlása stb.) szánja a generatív MI-t. A Continental ennél némileg komolyabb szerepet is el tudna képzelni az MI-jének: az nemcsak a nyaralás során meglátogatandó nevezetességek kiválasztásában segíthetne, hanem szükség esetén az autó különböző funkcióiról, beállításairól is tájékoztathatna.

A megoldást a Continental júniusban bemutatott Smart Cockpit nevű fedélzeti számítógépére fejlesztik. Ez egy olyan HPC (high-performance computer), amely cluster-, infotainment-technológiák mellett ADAS (Advanced Driver Assistance Systems) funkciókat is kínál. A HPC-t a Continental egy olyan software-defined vehicle koncepció alapelemeként kínálja, amelynek két fontos ígérete van. Integráltsága révén egyszerűsíti azt az architektúrát, ami a járművek pilótafülke-funkcióinak a megvalósításához kell (kevesebb alkatrész, kábel, csatlakozó stb., így a hibalehetőség is kevesebb), valamint maximum 18 hónap alatt eljuttatható a gyártásig bármilyen új funkció.

Az egyébként némileg kézenfekvő, hogy a Continental a Google Cloud ún. "conversational AI" eszközeit használja. A Smart Cockpitban az infotainment funkciókat ugyanis egy Androidhoz illeszkedő interfésszel valósították meg.

Az autógyártók tölthetik meg tartalommal

A Continental csak a HPC-t és az azon futó integrált keretrendszert (meg természetesen a valós idejű tartalmakat) szállítja a Google-lel közösen. Az már az autógyártókon múlik, hogy mit valósítanak meg a lehetőségek közül. A rendszer mindenesetre kellően rugalmas ahhoz, hogy megfeleljen a legkülönbözőbb gyártói igényeknek, állítja a Continental.

A környezeti információkat (pl. időjárás, helyadatok stb.) a Google felhős MI-je biztosítja valós időben és kontextusérzékenyen (pl. figyelembe veszi az előző kérdést: ha esetleg az autóvezető vagy az utas a válasz egy részletére kérdezne rá, nem ismétli el a már elhangzottakat, hanem csak a releváns részt fejti ki bővebben). Az autóra vonatkozó belső információkhoz való hozzáférés (pl. a kezelési útmutató) a Continental terepe. Meg lehet kérdezni az autótól például, hogy hol találunk az utasfülkében egy kapcsolót vagy csatlakozót, vagy azt is, hogy milyen terhelésnél mekkora az optimális abroncsnyomás.

Cloud & big data

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.