Az MBUX infotainment rendszer része lesz a ChatGPT. Egyelőre csupán három hónapra, kísérleti jelleggel.

"Ha majd hatéves leszek / Ibit elveszem feleségül / mercédes kocsit vezetek / Ibi nem ülhet bele / otthun a hele" – írta Weöres Sándor egy szösszenetében. Ma már azt is rímbe szedhetné a költő, hogy ha mégis beleülne, a "merecédes kocsi" még rá is szólna. A Mercedes-Benz ugyanis bejelentette, hogy a ChatGPT-t beleépíti autói infotainment rendszerébe. Egyelőre csak tesztjelleggel, és csak az USA-ban.

A tesztidőszak múlt hét végén indult. Olyan Mercedes-tulajdonsok regisztrálhatnak az új funkció használatára egy appon keresztül, akiknek az autójában MBUX infotainment rendszer működik. Ez több mint 900 ezer járművet jelent, írta a Handelsblatt.

Hey Mercedes!

A tesztfázisban részt vevő autósok az MI-nek köszönhetően még intuitívabban (mert valószínűleg már eddig is roppant intuitívak voltak ezek "beszélgetések") kommunikálhatnak az autójukkal. A ChatGPT érdekes információkat mesélhet az úti célról az autóban utazóknak, de akár új recepeket is lehet tőle kérni, hogy ne otthon kelljen eldönteni, hogy mi legyen a vacsora. A vállalat szerint azonban az a legfontosabb, hogy akár hosszabb párbeszédet is lehet folytatni az autóval.

"A ChatGPT integrálása igazi mérföldkő azon az utunkon, hogy az autót a digitális élet központjává tegyük" – idézi a vállalat közleménye Markus Schäfert, a Mercedes technológiai igazgatóját. A ChatGPT-vel az eddigi funkciók (pl. navigáció, helyi időjárás-előrejelzés lekérdezése stb.) elérése is egyszerűbbé válik azáltal, természetes nyelven lehet lekérni információkat. A Mercedesekbe szerelt ChatGPT már az OpenAI legerősebb nyelvi modelljeit, a GPT-4-et és a GPT-3.5-öt használja.

Az infoitainment rendszer szolgáltatásainak kiszélesítése ezzel rugalmasabbá válhat. Például hozzá lehetne adni olyan funkciókat is, mint a mozijegy-vásárlás vagy egy éttermi asztalfoglalás, idézi a Handelsblatt Eric Boydot, a Microsoft "Cloud + AI" néven futó területet irányító alelnökét.

A kísérlet három hónapig tart, és a teszteredmények alapján dönt a gyártó arról, hogy használjon-e autóiban társalgási szintű kommunikációt lehetővé tevő nagy nyelvi modellt. A kísérlethez azért választották a ChatGPT-t, mert jelenleg az a legfejlettebb, mondta az autógyártó szóvivője.

Autóipari szempontból a kísérlet izgalmas, mivel a ChatGPT elvileg akár befolyásolhatná is téves információkkal az autó vezetőjét. A Mercedes azzal csökkenti ennek kockázatát, hogy saját rendszerével ellenőrizteti az MI állításait, pl. csekkolja, hogy valóban léteznek-e azok éttermek, benzinkutak vagy más úti célok, melyeket a ChatGPT javasol, és ellenőrzi a róluk adott információkat is. Ehhez saját, hitelesített adatokat tartalmazó adatbázisát, valamint a Google keresési eredményeit használja. A vállalat közleménye hangsúlyozza: teljes mértékben kontrollálja a háttérben zajló informatikai folyamatokat. A teszt folyamán összegyűjtött hangutasításokat a Mercedes-Benz Intelligent Cloud tárolja anonimizálva, és ott végzik az elemzést is.

Közlekedésbiztonság és adatbiztonság

A felhasználók – egyének és vállalatok is – nagy elánnal vetették bele magukat a ChatGPT és más hasonló generatív MI-k használatába, pedig egyre nyilvánvalóbb: hiába beszélnek a modellek kerek mondatokban, alapvetően bármit kimondanak, ami "eszükbe jut", függetlenül attól, hogy annak van-e bármi köze a valósághoz (lehet, hogy ettől lesznek még emberibbek?).

Ennek már megvannak az első áldozatai is. Ilyen kétes úttörő szerep jutott például Steven A. Schwartz ügyvédnek, akinek balul elsült ChatGPT-zéséről a Bitport is beszámolt. Az ügyvéd lusta volt ellenőrizni azokat a precedens ügyeket, amiket az algoritmus javasolt számára egy perben, így csak a bíróság előtt derült ki, hogy a hivatkozott ügyek a ChatGPT kitalációi. Ha a Mercedes infotainment rendszere egy nem létező vagy már rég megszűnt étterembe foglal asztalt, legfeljebb egy romantikus estét vagy családi ünnepet ront el. De annak már akár közlekedésbiztonsági következményei is lehetnek, ha például fals közlekedési információkkal traktálja az autó vezetőjét...

Adatbiztonsági kockázatok szintén felmerülhetnek, ahogy korábban a digitális asszisztenseknél (Google Assistant, Amazon Alexa stb.) megtapasztalhattuk. Miért lennének kevésbé veszélyben a felhasználó érzékeny adatait, ha még a ChatGPT-t is belekapcsoljuk egy ilyen rendszerbe?

Konzumer tech

Utazunk, és ilyenkor rejtélyes okokból az akkuk is gyorsabban merülnek

Forintos ötletek windowsos laptopokhoz, hogy tovább kitartson az áramforrástól távol használt gép.
 
Általános jelenség a hazai nagyvállalatok körében, hogy a szükségesnél jelentősen többet költenek nyilvánosfelhő-szolgáltatásokra. Utánajártunk, mi a pontos helyzet, és mit lehet tenni a költségek optimalizálásáért.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.