Valami nem stimmelhetett egy júliusi adatsértéssel, amikor több mint ezer véletlenszerűen rögzített hangfelvétel szivárgott ki.
Hirdetés
 

Felfüggeszti a Google az Európai Unióban a Google Assistant által rögzített beszélgetések átírását – erősítette meg a cég a CNBC-nek. A felfüggesztés egy a múlt hónap közepén kirobbant minibotrány következménye. Azóta az Apple is meglépte ezt, de ők globálisan függesztették fel a Siri fejlesztéséhez gyűjtött hangminták elemzését.

A Google intelligens asszisztense, amely mobilokon és okoshangszóróban is elérhető, ugyanúgy működik, mint az Amazon Alexája: ha a felhasználó aktiválja az asszisztenst egy célzott mondattal (pl. Hey, Google), akkor onnantól tud "beszélgetni" vele, kérdéseket tehet fel, utasíthatja például a Google Home különböző funkcióinak aktiválására stb.

Bármit és bármikor rögzített

Ennek ellenére újra és újra felmerül, hogy a digitális asszisztensek akkor is hallgatóznak, sőt továbbítják a hallottakat, amikor elvileg inaktívak. Nem véletlen, hogy már vannak olyan fejlesztések, melyek egyfajta hangkulisszával próbálják elrejteni a felhasználók beszélgetéseit a hallgatózó eszközök elől.

Ezt erősíti egy júliusi incidens is: valaki több mint ezer olyan hangfelvételt juttatott el egy belga portálnak, amit a Google asszisztense rögzített. Ezek között több olyan is volt, amit a rendszer állítólag inaktív állapotában rögzített. Így aztán a mintákban volt családi perpatvart és más, nem nyilvánosságnak szánt zajok, sőt érzékeny információk is, például lakcímek és egészségi állapotra vonatkozó kijelentések. A belga portál így tudta beazonosítani az adatszivárgás néhány áldozatát, akik meg is erősítették, hogy a felvételeken az ő hangjuk hallatszik.

A Google elismerte az incidenst, de azzal védekezett, hogy az egy szövegelemzést végző alvállalkozója hanyagságából következett be. Arra azonban, hogy az Assistant kéretlenül is hallgatózik, nem reagált. Azt viszont elismerte, hogy szigorú szabályok mellett a fejlesztés érdekében valóban belehallgatnak a beszélgetésekbe, azokból átiratokat készítenek az elemzésekhez – erre a végfelhasználói szerződés is felhívja a figyelmet. A felvételeket azonban anonimizálva kezelik (hogy az anonimizálás mennyit ér, arról itt írtunk), és rendszeresen törlik is.

Az adatszivárgás rosszkor jött a Google-nek. Az Assistant szolgáltatást ugyanis alig másfél hónappal korábban indították el Belgiumban, ráadásul egyszerre holland, francia és német nyelven is (az angol mellett). A lokalizált változat szövegértésének tökéletesítéséhez pedig minél több hangmintára, beszélgetésre van szüksége.

Felfüggesztették a mintagyűjtést

Bár az incidensért a Google egy alvállalkozóját hibáztatta, most nagyon úgy tűnik, itt más probléma is lehet. A vállalat ugyanis felfüggesztette az Európai Unió területén a hangfelvételek feldolgozását. Az AP hírügynökség szerint a felfüggesztés egyelőre három hónapra szól.

A vállalat a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy a belga eset után azonnal leállították mintagyűjtést és -elemzést, és felvették a kapcsolatot a hamburgi adatvédelmi hatósággal is, hogy közösen világítsák át ezt a folyamatot. Mindehhez a Google szóvivője még hozzátette a felhasználók megnyugtatására: a hangmintáknak mindössze a 0,2 százalékát használják fel, hogy javítsák az egyedi kiejtési módok és a nyelvi dialektusok felismerését.

Az AP hírügynökség szerint a német adatvédelmi hatóságok nem osztják feltétlenül a Google-nek azt az álláspontját, hogy itt nincs komolyabb probléma. A német szabályzó hatóságok állítólag alaposan vizsgálják a cég adatkezelési gyakorlatát, a hamburgi adatvédelmi biztos, Johannes Caspar pedig azt mondta az AP-nak, hogy komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a Google Assistant megfelel-e az EU-s adatvédelmi előírásoknak.

Egyébként az Apple is bejelentette, hogy egyelőre nem hallgatózik a Siri fejlesztéséhez, miután a The Guardian megírta, hogy a vállalat munkatársaihoz rendszeresen eljutnak érzékeny információkat is tartalmazó felvételek, pedig csak a napi Siri-aktivitások kevesebb mint egy százalékát használják fel a szolgáltatás fejlesztésére.

Konzumer tech

Jól vizsgázott üzletfolytonosságból az ukrán techszektor

Az orosz támadás megindulásakor Harkivban 511 informatikai cég volt. Közülük 500 ma is működik, pedig a munkatársak többsége elköltözött a harcokat közvetlen közelről megszenvedő városból.
 
Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.