Kinek a mesterséges "ikertestvérével" szeretne beszélgetni? Elon Muskéval? Einsteinével? A character.ai-nak hála ez is lehetséges.

A mesterséges intelligencia szcéna legújabb üdvöskéje egy olyan startup, melyet 2021-ben alapítottak, és mindössze harmincan dolgoznak benne. Viszont az alapítók olyasmit találtak ki, ami a felhasználók millióit – és főleg befektetők dollármillióit – vonzza mágnesként. Már most gyorsabban gyarapszik a felhasználói bázisa, mint amikor a ChatGPT-t megnyitotta a nagyközönség előtt az OpenAI, írja az Axios a Similarweb adataira hivatkozva.

A character.ai appja a közelmúltban debütált az Apple App Store-jában, illetve az androidos Google Play-ben, és már az első héten túllépte a kétmillió letöltést. A szolgáltatásnál a mobilos használat dominál, míg a ChatGPT egyelőre megmaradt elősorban webes appnak. A Similarweb adatai szerint egyébként weben is erős a character.ai: a felhasználók átlagosan háromszor-ötször hosszabb ideig maradnak a szolgáltatásban, mint a ChatGPT-ben. A character.ai szóvivője az Axiosnak azt állította, hogy az átlagos alkalmazásban töltött idő több mint 29 perc. Ez összemérhető olyan webes szolgáltatások vonzerejével, mint például az Instagram.

Elon Muskot akarod? Parancsolj...

Pedig a character.ai sem csinál nagyon mást, mint a ChatGPT, csupán – szakácsnyelven szólva – stílust ad az olcsó húsnak. És a "stílust ad" itt szó szerint értendő (míg az "olcsó" talán némileg túlzás). Ha valaki egy Madonna stílusában beszélő generatív MI-vel szeretne csevegni, esetleg leordítaná Elon Musk fejét, itt az alkalom (amiről már csak azt sem írhatjuk, hogy soha vissza nem térő).

A character.ai-t két volt Google-mérnök alapította. Noam Shazeer több mint húsz évet húzott le a vállalatnál. Daniel De Freitas hozzá képest nyeretlen kétéves: négy évig dolgozott a Microsoftnál a Binget fejlesztő csapatban, majd öt évet a Google-nél, de ott tűzközelben, a Google Brain projektet erősítette. Az Axios szerint mindketten azért léptek le a keresőóriástól, mert lassúnak találták a Google MI-fejlesztésének tempóját.

Szolgáltatásuk jelen állapotában inkább poén, mint üzletileg hasznosítható ötlet (igaz, az emberek a legelképesztőbb haszontalanságokért is képesek vagyonokat fizetni): mi értelme van annak, hogy élő vagy már elhunyt személyek kitalált változataival beszélgethetünk? A modell a szükséges adatokat ehhez az internet szabadon hozzáférhető részeiről, például a ChatGPT-től gyűjti.

Bárki bármilyen karaktert létrehozhat. Persze azoknak kevés közük lesz a valósághoz: ki tudhatná, milyen hangon beszélt Shakespeare vagy Napóleon, esetleg Lenin (bár utóbbiról éppenséggel maradtak fent a neten is elérhető hangfelvételek, pl. itt). Amit kapunk, az a fantázia szüleménye: elképzelt változata annak, ahogyan ezek az emberek beszélgetnének velünk, írja az Axios.

De mégis csak vicces, ha nem az asszisztens fogalmazza a formaleveleket, hanem Elon Muskot utasítjuk, hogy írja meg a beosztottaknak a napi eligazítást. Lehet személyes, "négyszemközti" és csoportos csevegéseket is generálni. Utóbbi esetben egy asztalhoz lehet ültetni olyan beszélgetőtársakat is, akik életünkben nem szívták volna ugyanannak a helyiségnek a levegőjét. Vannak tabuk is: az app nem engedélyezi, hogy a felhasználó romantikus, netán erotikus kapcsolatot alakítson ki a létrehozott karakterrel.

A nagy kérdés: hol a pénz?

Az indulás impresszív. Az, hogy a ChatGPT vélt-valós hasznosságát és a szórakoztató funkciót egyesíti, akár sikerre is viheti a character.ai-t. Az biztos, hogy jelenleg nagyon népszerű. Háromszor annyi felhasználója lehet, mint a Google Bardnak (a Similarweb szerint), de csak tizede, mint a ChatGPT-nek. Hasznossága erősen kétséges: személyre szabott szuperintelligenciaként hirdetik, de azonnal felhívják a felhasználónak figyelmét, hogy amit a karakterek mondanak, az csak kitalált szöveg. Ráadásul a valós személyek felhasználása továbbra is jogi szürkezóna.

Ha van a szolgáltatásnak bevétele, valószínűleg elenyésző a fejlesztés költségeihez viszonyítva annak ellenére, hogy már van 9,99 dollár havidíjért prémium változata is, a c.ai+. Jön azonban pénz a befektetőktől: legutóbb márciusban érkezett 150 millió dollár egy az Andreessen Horowitz vezette konzorciumtól, amivel a startup unikornis státuszba lépett. Ők egyértelműen bíznak a vállalkozás jövőjében.

Cloud & big data

A szankciók ellenére képes csipgyártását fejleszteni a Huawei

Sajtóértesülések szerint a kevésbé fejlett technológiát igénylő kamerás megfigyelő rendszerek piacára újult erővel tért vissza a kínai óriás csipgyártó részlege.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.