Ehhez persze jól kell tudni németül, de aki belevág, egy évig a neves Karlsruhei Technológiai Intézetben is tanulhat.
Hirdetés
 

Németország harmadik legjobb egyetemével, a Karlsruhei Technológiai Intézettel (KIT – Karlsruher Institut für Technologie) állapodott meg a a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kettős diploma kibocsátásáról. A két egyetem amúgy több évtizede működik együtt több területen is.

A 90-es évek elejétől együttműködnek

Bár a megállapodást csak most írta alá a két intézmény, maga a német diplomát adó képzés már tavaly ősszel elindult. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán a német nyelvű képzés keretei között kezdő villamosmérnök hallgatók már mindkét egyetem diplomáját megszerzik tanulmányaik befejezésekor – áll az egyetem közleményében.

A két egyetem oktatási együttműködése 1992-ben indult, azóta lehet választani német nyelvű képzést megfelelő nyelvtudás birtokában. Az ide jelentkező hallgatók az első négy szemesztert Budapesten, majd egy egy szemesztert Karlsruhében végeztek el. A 2018-ig ezt a képzést választó mintegy 2200 hallgató azonban csak külön betétlapot kapott a német német nyelvű tanulmányairól.

A két egyetem ezt fejlesztette tovább azzal, hogy a képzést elvégző hallgatók most már német-magyar kettős diplomát (double degree) kapnak. Bár egyelőre csak a villamosmérnök képzésen érhető el ez a lehetőség, a két egyetem a tapasztalatok alapján szeretné kiterjeszteni a mérnökinformatikus és gépészmérnök képzésre is.

Az új rendszerben a hallgatók a BME-n kezdik BSc tanulmányaikat, majd a harmadik és negyedik szemeszter Karlsruhéban, a KIT rendes hallgatóiként a német egyetem villamosmérnök képzésének mintatanterve szerint haladnak. A hallgatók kinti tanulmányainak ösztöndíjakkal történő segítésére a Siemens Mobility már ígéretet is tett. (A vállalat korábban is nyújtott ösztöndíjtámogatást olyan BME-hallgatóknak, akik DAAD és Erasmus ösztöndíjjal jutottak el külföldi egyetemekre.) A kettős diplomát adó képzésbe mindkét egyetem hallgatói bekapcsolódhatnak, azaz a KIT hallgatói is kaphatnak kettős diplomát.

A megállapodás aláírásakor a KIT innovációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Thomas Hirth arról beszélt, hogy a megállapodás kiválóan illeszkedik az KIT nemzetközi stratégiájába. Jelenleg az egyetem oktatóinak 30, hallgatóinak 20 százaléka külföldi.

Közel kétszáz éves műszaki hagyomány

A KIT elődjét 1825-ben alapították a párizsi École Polytechnique mintájára, de csak 1865-ben kapta meg a felsőoktatási (Hochschule) státuszt. Az egyetem működését olyan oktatók és kutatók fémjelzik, mint a katódsugárcső feltalálásáért Nobel-díjat elnyerő Karl Ferdinand Braun, az elektromágnesességet feltaláló Heinrich Hertz (az egyetem összesen hat Nobel-díjast adott a világnak). Ott tanult többek között a világhírű magyar fizikus, Teller Ede, de Emil Škoda, Karl Benz és a Daimler jelenlegi vezére, Dieter Zetsche is ott szerzett diplomát.

Az egyetem a QS World University Rankings szerint a 116. helyen áll az egyetemek világranglistáján, de a mérnöki tudományokat nézve a világ 59. legjobb egyeteme, és az informatikai oktatás terén is benne van a legjobb száz között.

Közösség & HR

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.