Úgy fest, hogy ennek ellenére sem korlátozták a vezetéstámogató rendszer használatát, amit egy halálos baleset nyomán indított perben kell majd megmagyarázniuk.

Egy floridai bíró "megfelelő bizonyítékot" talált arra vonatkozóan, hogy a Tesla vezetői, köztük pedig Elon Musk vezérigazgató is tisztában voltak az autóikban működő Autopilot rendszer hibáival, de ennek ellenére továbbra is lehetővé tették annak használatát. A Palm Beach megyei körzeti bíróság a múlt héten döntött róla, hogy egy halálos baleset miatt indított ügy felperese bíróság elé állhat a Teslával szembeni kártérítési keresetével, amelyben szándékos kötelességszegéssel és súlyos gondatlansággal vádolja a járműgyártó vállalatot – derül ki a Reuters szerdai jelentéséből.

A hírügynökség elsőként számolt be a határozatról, ami jelentős visszalépés a Tesla számára, hiszen a társaság az idén már két termékfelelősségi perből is győztesen került ki Kaliforniában az Autopilot kapcsán. A gyártó szóvivője nem kommentálta a híradást, amelynek értelmében a floridai per tárgya egy 2019-es baleset: ennek során egy Model 3 sofőrje vesztette életét, amikor járműve egy kamion pótkocsija alá hajtott. A Reutersnek nyilatkozó jogi szakértő jelentősnek nevezte a bíró döntését, mert az rámutat  a Tesla saját ismeretei és marketingüzenetei közti "riasztó ellentmondásokra".

Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló

Szerinte a bíróság állásfoglalásával elhárult az akadály a nyilvános tárgyalás elől, annak során pedig olyan tényeket ismerhetünk majd meg, amelyek egyrészt büntető kártérítéssel járó ítélethez vezethetnek, másrészt önmagukban is kínosak lehetnek a Tesla és vezérigazgatója számára. A most idézett bizonyítékok ugyanis azt támasztják alá, hogy a Tesla "a termékeit autonómnak festő marketingstratégiát folytat", ráadásul Musknak a technológiáról szóló nyilvános kijelentései is "jelentős hatást gyakoroltak a termékek képességeivel kapcsolatos meggyőződésre".

A bíró szerint a most tárgyalt baleset "kísértetiesen hasonlít" egy 2016-os, ugyancsak halálos kimenetelű balesethez, és ebből "észszerű lenne azt a következtetést levonni", hogy a Tesla vezérigazgatója és mérnökei is tudatában volt annak, hogy az Autopilot nem észleli megfelelően a keresztirányú forgalmat. A megtévesztésről szólva egy 2016-os videóra is hivatkozik, amelyen egy Tesla emberi beavatkozás nélkül halad, és a film elején elhangzik, hogy a vezetőülésen ülő személyre csak jogi okokból van szükség.

Egy tavaly ősszel kiadott tanulmány szerint egyébként már az Autopilot márkanév is hozzájárul a technológia koráltainak hibás értékeléséhez, így a sofőrök a figyelmeztetések ellenére is hajlamosak úgy kezelni járműveiket, mintha azok teljes önvezető képességekkel rendelkeznének.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.