A BME kutatói és a cég szakértői egy közös kísérleti projekt keretében mutatták be a régió első 6 GHz-en működő 5.5G-s technológiáit.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán mutatták be annak a kísérleti antennának a képességeit, amely a 6 GHz-es ferekvenciatartományban kínál 5G-s bázisállomásokkal az 5G-nél jelentősen nagyobb adatátviteli sebességet. Az egyetem és a vállalat kutatói laboratóriumi körülmények között az új antennatechnológiával 10 Gbit/s feletti átviteli sebességet is regisztráltak.

Mint azt Zarándy Pál, a 4iG mobil és 5G területekért felelős stratégiai igazgatója a bemutatón elmondta, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) tavaly decemberben, Dubajban rendezett világkongresszusán fogadta el a 6 GHz-es frekvenciatartomány használatát mobil kommunikációs célokra. Az ennek kihasználására alkalmas ún. ELAA (Extra Large Antenna Array) antennál előnye, hogy a már meglévő 3,5 GHz-es infrastruktúra elemeivel is használható. Az antennával úgy lehet növelni a hálózati sebességet, hogy nem kell új telephelyeket vagy bázisállomásokat építeni. Így gazdaságosan és környezetkímélő módon bővíthetők a mobilhálózatok. A gazdaságosság különösen fontos, mivel egyelőre a szolgáltatók még az 5G-s beruházásaik megtérülését keresik, miközben a felhasználói oldalon folyamatosan nő az igény a mobil adatátvitel bővítésére.

A BME-n elvégzett kísérletek a Huawei mid-band frekvenciatartományt használó eszközein futottak. Mint a bemutatón hangsúlyozták, ezek a berendezések elsősorban kutatási célokat szolgálnak. A munkába a 4iG balkáni leányvállalatainak közrereműködésével a tiranai és podgoricai műszaki egyetemek kutatói, diákjai is bekapcsolódnak.

Új távlatokat nyit az 5G monetizálása előtt

Az új antennatechnológia a korábbinál szélesebb körben teszi elérhetővé a nagy felbontású 3D-s vagy AR/VR alkalmazásokat, de új lehetőségeket nyit az IoT, az ipar 4.0 megoldások és a cloud computing előtt is. Németh Vilmos, a BME 5G Lab és az 5G Koalíció 6 GHz munkacsoportjának vezetője olyan alkalmazási lehetőségeket hozott fel, mint a távsebsészet. Németh az új technológiai térnyerését a 2030-es évekre jósolta. Szerinte a következő évtized a telekommunikációban az 5G és a 6G integrációjára épül majd.

A bemutatón felszólalt Charaf Hassan, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja is (képünkön). Mint mondta, a BME számára mindig is fontos volt, hogy élő kapcsolata legyen az iparral. Az egyetemnek több mint ezer céggel van kapcsolata, köztük innovatív kisvállalkozásokkal is. A cél az, hogy ezeken a kapcsolatokon keresztül az egyetem segítse a magyar technológiai startup ökoiszisztéma fejlődését is.

Mint mondta, ennek köszönheti az egyetem a kiváló infrasturktúráját, többek között azt, hogy a régió legnagyobb kísérleti 5G-s campus háhózatával rendelkezik, amihez a frekvenciát a Vodafone, a hálózati berenedezéseket pedig a Nokia biztosította. A dékán kifejtette: soha nem adományokban gondolkodtak, hanem win-win szituációt igyekeztek kialakítani. A partnerség biztosítja, hogy az egyetem gyorsan implementálhassa a legújabb technológiákat az oktatási programjába, az ipar pedig innovációt segítő, újra és újításra nyitott szakemberekkel gazdagodjon.

(Fotó forrása: 4iG)

Mobilitás

Parádés törvénnyel kedveskednek MI-fejlesztő szponzoraiknak a republikánusok

Az MI-fejlesztőknek több idejük marad megváltani a világot és naggyá tenni Amerikát, ha nem kell folyton a bíróságra mászkálniuk mindenféle szabálytalanságok miatt.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.