Két héttel azután, hogy az Antenna Hungária többségi részesedésének megszerzéséről írt alá megállapodást Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel, a 4iG újabb jelentős akvizíciót jelentett be. A legfrissebb szerzemény az Invitech és leányvállalata, az InviTechnokom. Ezzel a telekommunikáció és az IT hálózati infrastruktúra-szolgáltatás területének egyik vezető társasága kerül a tulajdonába. A vállalat, melynek jelenlegi tulajdonosa a ciprusi bejegyzésű Rotamona Limited, az akvizíció után a 4iG és a magyar állam együttműködésével létrejövő távközlési szuperholding része lesz, mondta Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója.
11 ezer km optikai hálózat, 5 adatközpont
A két évtizede alapított, kb. 600 főt foglalkoztató vállalat komplex infokommunikációs szolgáltatásokat nyújt több mint ötezer vállalati, intézményi és nagykereskedelmi ügyfelének. Egyaránt kínál a szélessávú üzleti internetet, adatközponti szolgáltatásokat, IT-biztonsági és felhő megoldásokat, valamint hang- és IT-szolgáltatások. 11 határátlépő ponttal rendelkező, összesen 11 ezer km országos lefedettségű saját optikai hálózata a második legnagyobb Magyarországon. Van öt adatközpontja, és jelentős ügyfelei között ott van az összes hazai mobilszolgáltató, valamit a legnagyobb vállalatok.
Az akvizíció fontos lépés az end-to-end szolgáltatások kiépítésében a 4iG számára, amellyel a telekommunikáció mellett az informatikához köthető területeken is (pl. felhő, adatközpont, IoT) bővíteni tudja majd szolgáltatásait a cégcsoport. A tőkepiaci társaság távközlési portfóliójának építésében pedig az Invitech optikai gerinchálózata és egyéb adatátvitel megoldásai, valamint az üzleti kommunikációs szolgáltatások biztosítanak majd kiemelkedő szinergiát és növekedési lehetőséget, írja a 4iG közleményében.
A Portfolio becslése szerint a vételár 4-8 évnyi EBITDA lehet (a hasonló európai szolgáltatók piaci értéke ilyen határok között mozog). Ez, valamint az Invitech tavalyi 9 milliárdos EBITDA-ja alapján 36-72 milliárd forint közötti vételár jön ki. Az akvizíciót a 4iG bankhitel mellett nagy volumenű részvény- és kötvénykibocsátásból fedezheti, véli a gazdasági lap.
Egyre hosszabb a lista
Jászai Gellérték őrült tempóban vásárolnak. Az Antenna Hungáriát már említettük, de idén vásárolták fel a Hungaro DigiTelt, a Poli Computer PC Kft.-t, valamint a DataCenter Group kizárólagos magyarországi képviselőjeként működő Spacenet Zrt. 70 százalékát. Ezzel együtt a portfólió is szélesedett, Jászaiék még a magyar űrkutatásban is láttak fantáziát.
Az, hogy az Antenna Hungáriával közösen is komoly terveik vannak, sokaknak tavasszal, a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft.-re, az Invitelre és az I TV-re vonatkozó felvásárlási szándékuk bejelentésekor vált nyilvánvalóvá. Jászai Gellért akkor azt nyilatkozta, hogy a tranzakció azért fontos, mert az Antenna Hungáriával közösen tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásában fontos szerep jutna a DIGI-nek.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak