Miközben a többség már használatba vette az új MI-eszközöket, házon belül még azok gyártói is kockázatosnak tartják az ilyen megoldások alkalmazását.

A Microsoft szoftverfejlesztő szolgáltatása által megkérdezett egyesült államokbeli fejlesztők 92 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használ mesterséges intelligenciára épülő eszközöket a munkája során, és 70 százalékuk szerint már az is látszik, hogy ezek a megoldások előnyt jelentenek feladataik elvégzésében. Ennek alapján a ChatGPT vagy a GitHub saját MI-asszisztense, a Copilot, a szakemberek mindennapi életének is szerves részévé váltak. Különösen, hogy várakozásaik szerint hogy ezek a programok javítanak az elkészített kódok minőségén, gyorsabb kimenettel és kevesebb problémával hozva a meglévő teljesítményszabványokat.

A dolog azért is érdekes, mert mások éppen arra mutatnak rá, hogy a ChatGPT által generált kódok például nem csak súlyos hibákat tartalmazhatnak, de esetenként alapvető biztonsági előírásoknak sem felelnek meg, miközben a Stack Overflow fórum a forgalom visszaeséséséről számol be annak következtében, hogy a fejlesztők a szóban forgó MI-eszközöket használják. A GitHub szerint a megkérdezettek több mint négyötöde arra számít, hogy a mesterséges intelligenciát használó kódolási segédek alkalmasak a csapatok együttműködésének fejlesztésére is, bár az MI-től a programozói állások sem feltétlenül lesznek biztonságban.

Nem csak az MI beszél össze-vissza

A felmérés abból a szempontból is izgalmas lehet, hogy az Apple, a Samsung vagy az Amazon után már a Google anyavállalata, az Alphabet is figyelmeztetést adott ki alkalmazottainak az MI használatával kapcsolatban. A Reuters értesülései szerint a társaság aggasztónak tartja, hogy dolgozói bizalmas adatokkal etetik a mesterséges intelligenciával hajtott chatbotokat, beleértve saját terméküket, a Bardot is. A gépi tanuló modell sajátosságai miatt előfordul ugyanis, hogy a kényes információ gyanús egyezések formájában köszön vissza a kimenetekben, sőt mások által szándékosan is kinyerhető a megfelelően feltett kérdésekkel.

A Google, az Amazon és mások tehát úgy próbálják korlátozni a ChatGPT és más mesterségesintelligencia-alapú eszközök használatát, hogy közben maguk is ilyeneket fejlesztenek és kínálnak széles körű felhasználásra. A Google a maga részéről olyan alkalmazásokat is kínál megfelelő díjazásért a vállalati ügyfeleknek, amelyek állítása szerint nem szivárogtatnak ki adatokat a publikus MI-modellek felé, de ez a fentiek értelmében nem tűnik teljesen meggyőző dolognak. A Bard chatbot megjelentetését az Európai Unióban is kénytelenek voltak elhalasztani, miután a szabályozók adatvédelmi aggályokat fogalmaztak meg vele szemben.

Piaci hírek

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.