Kiírták az április 6-8-ára meghirdetett nemzetközi hekkerverseny feladatait és díjait. Egy Tesla 3 a ráadás. Budapestről is be lehet szállni.
Hirdetés
 

Kiírta a Trend Micro Zero Day Initiative (ZDI) a Pwn2Own Vancouver 2021 hekkerverseny feladatait, nyereményeit és szabályait. A versenyt idén hibrid formában, részben a helyszínen, részben online rendezik április 6. és 8. között a kanadai városban. A verseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint a versenyzők a megoldásaikat a világ bármely pontjáról beadhatják, amiknek helyességét a ZDI munkatársai Torontóban és Austinban ellenőrzik. A sérülékenységek kiaknázását bemutató demókat élőben közvetítik többek között a Twitchen és a YouTube-on.

Igazodnak a kihívásokhoz

A 14. éve megrendezett hekkerverseny kiírásában a szervezők mindig igyekeznek reagálni az aktuális problémákra. Amikor 2007-ben a vancouveri CanSecWest biztonsági konferenciához kapcsolódóan először meghirdették a versenyt, még elsősorban a böngészők sérülékenységeihez kapcsolódtak a feladatok. Azóta minden téren kibővült a verseny, és mára a biztonsági kutatók legismertebb nemzetközi megmérettetésévé, egyfajta hekkerolimpiává vált. 2013-től már évente kétszer rendezték meg: ősszel a tokiói PacSec konferencia keretében elsősorban a mobil eszközök sérülékenységeit kellett megtalálniuk és kihasználniuk a versenyzőknek.

Az autóipari kategória (Tesla-törés) 2019-ben jelent meg, a koronavírus-helyzetre reagálva idén pedig felvették az Enterprise Communications kategóriát. Így áprilisban összesen már hét kategóriában (virtualizáció, böngésző, vállalati alkalmazások, szerver, jogosultságemelés, vállalati kommunikáció, autóipar) lehet sérülékenységeket keresni. A verseny jelentőségét mutatja, hogy még a nagypolitika is beszivárgott, ahogy a hagyományos sportba is: 2018-ban Kína megtiltotta, hogy biztonsági kutatói elinduljanak a versenyen, és megosszák nyugati kollégáikkal az általuk felfedezett sérülékenységeket.

A nyereményalap, amit főleg a szponzorok adnak össze (idén elsősorban a Tesla, a Zoom és a VMware), meghaladja a 1,5 millió dollárt, a ráadás pedig egy 3-as Tesla. A pénzt nem osztják ki automatikusan a versenyzőknek: a zsűri döntésén múlik, hány százalékosra minősíti a feladatmegoldást.

A Tesla-hekkelés fizet a legjobban

Idén az autóhekkeléssel lehet a legnagyobbat szakítani. Ha valakinek sikerül a Tesla modellje fölött megszerezni a teljes irányítást, kap 600 ezer dollárt és egy Tesla 3-at. Ehhez azonban lényegében az autó minden rendszerét fel kell törni. Ezért a részfeladatok (infotainment, autopilot, CAN Bus) is díjat érnek.

A versenyen nagy hangsúlyt kapnak a Microsoft rendszerei. Több kategóriában is a legmagasabb (virtualizáció, szerver, böngésző, vállalati kommunikáció) pénzdíjakat lehet nyerni a redmondi megoldások feltörésével. A virtualizációs kategóriában például a Microsoft Hyper-V kliens törése 250 ezer dollárt, szerver kategóriában az Exchange kompromittálása 200 ezret, míg a webböngésző kategóriája az Edge törése akár 150 ezret is érhet.

Az idén bevezetett vállalati kommunikáció kategóriának egyébként két szereplője van: a Zoom és a Microsoft Teams. Mindkét rendszer feltörésével maximum 200 ezer dollárt lehet kaszálni.

A versenyre április 2-áig lehet jelentkezni. A hatalmas pénzdíj csak lehetőség, tavaly, amikor a versenyt virtuálisan rendezték meg, összesen 270 ezer dollárt osztott ki a zsűri. Mivel azonban virtuálisan, távolról is lehet versenyezni, akár magyar csapatoknak is érdemes nevezni. A feltételek a ZDI honlapján olvashatók.

Biztonság

Davosra és a mesterséges intelligenciára hangolnak a világ nagyjai

Mi más is lehetne a davosi Világgazdasági Fórum egyik kiemelt témája idén, mint a mesterséges intelligencia hatása a világra?
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.