Eddig nem váltott a legújabb redmondi operációs rendszerre ingyen? Holnaptól pénzbe kerül...

Eltelt egy év, a nagy visszhangot kiváltott Windows 10 frissítési akció pedig ma lejár. A Microsoft azzal próbálta meg felpörgetni az új verzió piacát, hogy tavaly ilyenkor a korábbi (Windows 7 és 8) operációs rendszereket használók számára ingyenesen elérhetővé tette – egy évig - az új OS-re való upgrade lehetőségét.

A taktika azonban felemás eredményt hozott. Ugyan egy hónapos létezése után a Windows 10 már nagyjából 6 százalékot birtokolt a PC-s operációs rendszerek piacán, a növekedés dinamikája megtört a nyár végére. Ezért aztán szelíd erőszakkal terelgette a felhasználókat a Windows 10 felé a Microsoft; amint arról mi is írtunk, a vállalat bejelentette, hogy idén nyártól csak a Windows 10 támogatja az újabb generációs processzorokat. Februárban aztán ezt azzal is megfejelte Redmond, hogy automatikussá tette a frissítést, így a támogatott Windows-kiadásokat futtató gépek a hibajavításokkal együtt automatikusan letöltötték és telepítették az új operációs rendszert.

 

 

Forrás: StatCounter Global Stats - OS Market Share

Ennek eredményeként egy év alatt Amerikában a cégek közel 40 százaléka állt át legalább részlegesen Windows 10-re, az alkalmazottak zöme viszont még kitartana a Windows 7 mellett. Ez egyébként kifejezetten gyors adaptációs folyamatnak számít. Különösen a nagyvállalatok körében, melyek többsége azért az első javítócsomag megjelenését meg szokta várni, amit jellemzően a bevezetés után egy évvel adnak ki.

Napjainkban nagyjából 300 millió eszköz futtatja a legújabb redmondi operációs rendszert, ami elsőre soknak tűnik, de a Microsoft várakozásától elmarad. A vállalat ugyanis év végére már 1 milliárd Windows 10-es internetező számítógépet és okostelefont szeretett volna látni. Noha messze még az év vége, a cél teljesítése meglehetősen lehetetlennek – vagy finomabban kifejezve: túlzottan ambiciózusnak – tűnik.

Hogyan tovább?

Az első javítócsomag, vagy ahogyan a Microsoft elnevezte, a Windows 10 Anniversary Update már a nyakunkon. A Redstone munkacímen futó, augusztus 2-án megjelenő frissítés elsősorban nem biztonsági, hanem funkcionalitásbeli bővülést hoz az operációs rendszer számára.

A Windows Ink révén érintésérzékeny felületekhez készített ceruzával lehet majd írni a kijelzőre. Továbbfejlesztették a személyi asszisztensként funkcionáló Cortanát, mely a megszokott keresést is kiváltja. És nem hagyják ki a játékrajongókat sem; a DirectX 12 platform képességeit bemutató példány közül talán a Forza Motorsport 6: Apex kapja majd a legnagyobb figyelmet, mivel az összes, frissítést alkalmazó számára ingyenesen hozzáférhető lesz.

Többé nem zavarja meg a munkát ez a képernyő

Ezzel az ajánlattal persze nem lehet a vállalati ügyfeleket megcélozni, akiknek egy jelentős része még mindig nem szánta el magát a váltásra. Ennek számos oka lehet, kezdve a megszokott környezethez való ragaszkodástól a logisztikai kihívásokig.

És, hogy mennyibe kerül mától a váltás? Nos, a Home változat 120 dolláros áron vásárolható meg, a Pro kiadás 1 cent híján kerek 200 dollárba kerül.

Windows 10 előfizetés?

A nagyvállalati ügyfeleknek kínálja majd a Windows 10 szolgáltatásként való használatának – egyfajta Windows as a Service – lehetőségét a vállalat. A Windows 10 Enterprise E3 névre keresztelt lehetőség a redmondi cég beszámolója szerint havonta hét dolláros kiadást jelent majd.

Kérdés, hogy mikor lesz ez a konstrukció elérhető a kkv-k és az otthoni felhasználók számára. Mert előbb-utóbb eljön ez az idő, ne legyenek kétségeink. A Microsoft ugyanis bejelentette, hogy a mostani változat lesz az utolsó, többé ilyen nagy előrelépéseket nem fog kiadni operációs rendszeréből. Ehelyett inkább a platform folyamatos fejlesztésére koncentrál majd, ami óhatatlanul azzal jár együtt, hogy Redmondnak le kell mondania az új OS megjelenésével járó bevételekről.

Ezeket pedig ellensúlyoznia kell majd: például azzal, hogy ingyenesen elérhetővé (vagy jóval olcsóbbá) teszi a szoftvert, havidíjas fizetési konstrukció mellett.

Piaci hírek

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.