A Western Digitallal folytatott tulajdonosi csatározás már hosszú hónapok óta köti gúzsba a japán gyártót. Nem várt helyről érkezhet a felmentő sereg.
Hirdetés
 

Utoljára valahol ott tettük le a fonalat, hogy a két vállalat kölcsönösen beperelte egymást közös memóriafejlesztő és -gyártó üzletáguk eladása kapcsán. Megakadályozza memóriaüzletágának értékesítését, erre hivatkozva indított gigapert június végén a japán vállalat az amerikaiak ellen. A mintegy 1 milliárd dollár értékűre taksált jogi eljárást ráadásul azzal is megfejelte a Toshiba, hogy a két cég közös vállalatának Jokkaicsiben (Yokkaichi) található flashmemória-gyárából kizárta a Western Digital kötelékébe tartozó szakembereket. Érdekesség, hogy a létesítménynek 50-50 százalékát tulajdonolja a két fél, de az üzembentartó szerepet a japán elektronikai konszernt vállalta fel.

Újabb és újabb lehetőségek

Pedig július közepére úgy látszott, megnyílt a menekülőút a Toshiba előtt: egy, a japán kormányzat bábáskodásával létrejött konzorcium 18 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a memóriagyártó részlegre. Ez az amerikai Broadcom és a leginkább az Apple beszállítójaként dolgozó Foxconn ajánlatait múlta felül. A Toshiba szerint nem csak az érték számított, amikor rábólintottak a japán konzorcium által kínáltakra, hanem a munkahelyek és a szellemi tulajdonjog Japánban tartása is fontos szerepet játszott a döntésben. Így már érthető, hogy miért nem a tajvani Foxconn 27 milliárd dolláros ajánlata lett a befutó.

Mint írtuk, sok ideje és tere nem maradt a manőverezésre a japánoknak. Az üzletet ugyanis legkésőbb 2018 márciusáig nyélbe kell ütni, ha a vállalat papírjait a nyilvános tőzsdei kereskedésben akarja tartani. A megállapodás nélkül ugyanis a Toshiba várhatóan rekordnegatív sajáttőke-veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni, vagyis kötelezettségei meg fogják haladni eszközei értékét. A jelenleg hatályos szabályok szerint, ha egy cég két egymást követő évben produkálja ezt, akkor törölni kell részvényeit a nyilvános kereskedésből.

Ezt a törekvést húzta volna keresztbe a WD értékesítéssel szembeni ellenállása. A japánoknál pedig válaszcsapásként jogi útra terelték a két fél közötti vitát. Az immár bíróságon is hadakozó cégeket most nem várt irányból rángathatják ki abból a katyvaszból, amibe kölcsönösen belerángatták egymást. A megmentő a Western Digital lehet. Igen, az a Western Digital.

Megjött az eszük az amerikaiaknak?

A Toshiba pénzügyi nehézségein ugyanis csak a közös leányvállalat eladása segíthet, a WD pedig úgy döntött, hogy akkor már inkább saját maga veszi meg a japánok részét. Pontosabban egy olyan konzorcium, aminek a Western Digital is a része. Az amerikai gyártón kívül a KKR befektetői csoport és a távol-keleti kormányzati támogatást élvező Innovation Network Corporation of Japan (INCJ) alkotja az ajánlattevő csapatot.

A tűzhöz közel állók szerint a minap tett ajánlat nagyjából 17 milliárd dollárra rúghat, ami kicsivel kevesebb, mint a korábbi, szintén japán kormányzati támogatású csoport licitje. Egymilliárd dollár nem kis összeg, ugyanakkor több kecsegtető jellemzővel is bír a konzorcium bejelentkezése. Egyrészt magában foglalja a Western Digitalt, amely így biztosan nem fog újabb akadályt gördíteni az eladás elé. Másrészt a japán állami garancia a Toshiba szellemi tulajdonjogai miatti aggodalmakat is lehűtheti. Azaz egy win-win szituáció van kibontakozóban.

Ha nyélbe ütik az üzletet, akkor abból a Western Digital egyébként meglepően kevés, valahol 15-20 százalék közötti részesedéssel fog bírni, állítják a szerződéstervezetet ismerő források.

Megegyezés a következő hetekben?

Egyelőre azonban még semmi sem biztos, a korábbi érdeklődők ajánlatai is állnak. Az SK Hynix szerint még mindig folynak a tárgyalások a memóriagyártó részvételével létrejött konzorcium és a Toshiba között, de a Foxconn is tartja az általa felkínált összeget. Valószínűleg a japánok alkupozícióik javítása miatt nem zárták még le a felekkel való tárgyalást, bár a 17 milliárd dolláros ajánlat a fent említett kondíciók mellett egészen elfogadhatónak tűnik. A Toshibának egy mintegy 4,5 milliárdos lyukat kell eltüntetnie az elszámolásában, amit ez az összeg bőven fedez(ne).

A japán vállalat részvényei jól reagáltak a friss értesülésekre: több százalékos ugrást produkáltak a tokiói tőzsdén.

Piaci hírek

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.