Áprilistól júniusig majdnem 350 millió készüléket adtak el világszerte, ebből 19 milliót Közép- és Kelet-Európában.

A GfK májusban lehangoló számokat közölt 2017 első negyedévére a tartós műszaki cikkek kiskereskedelmi forgalmáról: ennek alapján a hazai 1,2 százalékot zsugorodott éves összevetésben, amiért leginkább az informatikai eszközök 16 százalékos év per év alapon mért visszaesése volt a felelős. 

Ezen belül a telekommunikációs eszközök – praktikusan a telefonok – csoportja adott életjeleket, amely 1,6 százalékos növekedést hozott, de még mindig messze elmaradt a 2015 egészére mutatott 17 százalékos bővüléstől. A táblagépek után ez a szektor is a telítődés jeleit mutatta.

A piackutató frissen közzétett, második negyedéves adatai már másféle képet mutatnak, legalábbis ami az okostelefonokat illeti. A világszinten leszállított 347 millió készülék nem csak önmagában jelent új rekordot, de az előző év megfelelő időszakához képest 4 százalékos volumennövekedést jelent.

Kelet-Európa odatette magát

A globális fellendülésben fontos szerepet kapott a közép- és kelet-európai régió, amely 11 százalékos fellendülés mellett a második legnagyobb fejlődést mutatta az ázsiai fejlődő piacok 13 százalékos eredménye mellett, megelőzve a 10 százalékos Latin-Amerikát is. Nyugat-Európa ehhez képest 4 százalékos visszaesést produkált.

 

Okostelefon-szállítások Q2 2017
Infogram


Ugyancsak zsugorodtak a fejlett ázsiai piacok, Kína pedig stagnált; Észak-Amerika ezzel szemben 6 százalékos növekedést mutatott, ami a piac méretét is figyelembe véve erős eredménynek számít. Ennél is fontosabb, hogy a leszállított készülékek mennyiségének 4 százalékos növekedése mellett a forgalom már 9 százalékkal volt magasabb a tavalyi második negyedévnél.

Mindez Közép- és Kelet-Európára vonatkoztatva 18,6 millió eladott okostelefont jelent, a 4,6 milliárd dollárnak megfelelő forgalom pedig még a 11 százalékos darabszám-növekedésnél is jóval magasabb, 24 százalékos emelkedést hozott. A GfK a teljes régióra vetítve éves szinten 9 százalékos piacbővülést, 82,5 millió telefon értékesítését prognosztizálja 20,4 milliárd dolláros forgalom mellett.

Mobilitás

Megszabadul egy nyűgétől az Oracle. Átengedi egy alapítványnak a Java EE-t

Eddig sem akart vele túl sokat foglalkozni. A váltásnak mindenki örül.
 
Hirdetés

Családi tradícióból okos vállalkozássá nőtt a motocross-iskola

Így építhet akár egy hagyományos technikai sportra is modern céget digitális eszközökkel.

Virtualizációval teszik még hatékonyabbá az informatikai környezetet a szoftveresen meghatározott adatközpontok. Alacsonyabb költségek, magasabb színvonalú IT – egyre többen fordulnak az SDDC technológia felé.

a melléklet támogatója az ArubaCloud

Hirdetés

Felhőszolgáltatást használ? Ezt hozza önnek a GDPR

Már csak kilenc hónap maradt a felkészülésre. A felhőszolgáltatók is ezen dolgoznak.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.