Az új iPhone jelentette veszély miatt sokkal korábban jöhet a dél-koreaiak csúcskészüléke, mint azt megszokhattuk.

Megijedt a Samsung? Ha igaznak bizonyulnak az értesülések, akkor a dél-koreai elektronikai óriás nem is annyira az északiak atomcsapásától tart, hanem az Apple tizedik generációs okostelefonjától. Nem kizárt ugyanis, hogy a jövő héten útjára induló készülék miatt a Samsung Galaxy S9 nem a szokásos tavasz közepi időpontjában érkezik, hanem már januárban megjelenhet.

Élesedik a harc a két fő rivális között

A koreai The Investor újságban megjelent információ alapján a Samsung váratlan, szokatlan manőverezésbe kezdhet, hogy kifogja a szelet legnagyobb riválisa vitorlájából. A beszámoló tudni véli, hogy a dél-koreaiak még idén novemberben megkezdik az OLED panelek leszállítását, amitől számítva mindössze két hónapra van szükség a nyilvános bemutatóhoz. Ez a dél-koreaiak szerint a januári CES keretei között vagy utána nem sokkal meg is történhet.

Az S8 esetében még januárban kezdték meg a kijelzők szállítását, ami márciusi bemutatót és április közepi bolti megjelenést tett lehetővé. Ezt a tempót figyelembe véve írta meg a The Investor, hogy akár már 2018 elején megjelenhet az S9.

Feltételezések szerint a Samsung komoly ellenfélre számít az iPhone 8 személyében. A pár nap múlva bemutatásra kerülő okostelefon a következő hónap elején kerül boltokba, és bizonyára óriási érdeklődést vált majd ki az Apple rajongókból. Ezzel a Note 8 (mely még mindig szenved a Note 7 akkubotránya miatti presztízsveszteségtől) valószínűleg nem tud akkora felhasználói táborra szert tenni, mint amekkorát a Samsung szeretne.

Ebből a szemszögből nézve pedig logikus lépésnek tűnik az S9 debütálásának előre hozása. Feltéve, ha a dél-koreaiak tarsolyában lapul valami olyasmi technológia, fejlesztés, amitől nem csak a 2017-es modelljeikhez képest tudnak érezhetően többet kínálni, de a tizedik generációs iPhone iránt érdeklődők egy részét is el tudják csábítani.

Még csak találgatunk

Természetesen a Samsung semmilyen információt nem erősített meg, így egyelőre puszta találgatásról van szó. Aminek hihetőségét azonban tovább növeli az a tény, hogy az új generáció fejlesztése szintén korábban kezdődött a szokásosnál. Mégpedig áprilisban, Star kódnév alatt.

Jelenlegi – szintén találgatásokra alapuló – információk szerint egyébként az új készülék már Android 8.0-t (Oreo) fog futtatni, és régiótól függően egy Snapdragon 845-re vagy a Samsung saját Exynos lapkájára fog alapulni. 64 GB belső memóriával bír, ami mellett természetesen SD-kártyákat is tud majd fogadni. Akár 400 GB-osakat is, így közel fél terabyte tárhely is kerülhet egyetlen okostelefonba. A nagy kérdés azonban az, hogy bővül-e a telepített RAM mennyisége – a 4GB egy csúcstelefon esetében kevésnek mondható.

Az XDA beszámolója egyébként rávilágított, hogy a Samsung már lekötötte a Snapdragon 845 első gyártási sorozatát saját céljaira, vagyis riválisaihoz képest akár hónapokkal korábban piacra léphet majd a legerősebb mobilprocesszorok egyikével. Reméljük, hogy ha igaznak is bizonyul a sietség, az nem megy a minőség rovására, és nem okoz olyan gyártási problémákat, mint ami a Note 7-tel több milliárd dolláros veszteséget okozott a dél-koreai vállalatnak.

Mobilitás

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.