A nálunk Pilótaként ismert keksztípus a világ tőlünk nyugatabbra eső részén sem ismeretlen - és most még inkább bevonul a köztudatba, a Google húzásának köszönhetően. Célkeresztben az akkumulátoridő és a biztonság.

Ügyes húzással saját céljaira használta az amerikai napfogyatkozást a Google: a látványossággal párhuzamosan jelentette be ugyanis, hogy következő Androidja az Oreo kódnévre hallgat.

Töltött keksz mindenhol

A pár hónapja már bétaállapotban létező szoftver végleges kiadása az év végéig érkezik meg a telefonokra. Amióta ki lehetett próbálni, hogy mit tud az operációs rendszer, azóta folyt a találgatás a nevéről, bár a többség már előre sejtette az Oreót. A Google minden generációt az alfabetikus sorrendben következő betűvel kezdődő édességről nevez el, így lett például a jelenlegi Nougat változat előtti a Marshmallow, vagy az azt megelőző a Lollipop.

Még egy kis nevezéktan, aztán rátérünk, milyen újdonságokat hoz a következő OS. A fenti képen látható installációt hétfőn tette ki az utcára a Google Manhattanben. A szobrot a Chelsea Market tőszomszédságába telepítették, szinte pontosan az eredeti Nabisco gyár hajdani helye mellé. Ez egyfajta tiszteletadás, mivel ebben az üzemben fejlesztették ki az Oreo kekszet.

A mostani volt egyébként az első alkalom, hogy a Google a következő generációs mobil operációs rendszerét hirdető szoborról a leplet nem a vállalat kaliforniai, Mountain View-ben lévő központjában rántotta le. Az elnevezés nem is okozott különösebb kihívást a vállalat számára, mert a mérnökök zöme valósággal rajong az Oreóért. Sagar Kamdar, az Android termékmenedzsere elárulta, hogy a vállalat központja tele van vele, a szabadon elvehető rágcsálnivalók jó részét a töltött keksz adja.

Tovább bírja és biztonságos

Rátérve a technikai részletekre: az Oreo egyik fontos fejlesztése a jobb akkumulátorkezelés megvalósítása. Ezt olyan trükkökkel érte el a Google, mint például a háttérben futó alkalmazások korlátozása. Az appok nem tudnak majd annyi, helytől függő szolgáltatást használni, ha nincsenek előtérben, mint korábban – ez a tevékenységük komoly mértékben befolyásolja az akkumulátor lemerülésének tempóját.

Emellett új copy-paste eszközzel gyarapodott az Android eszköztára. Szöveg kijelölése esetén a rendszer automatikusan felismeri, hogy címről van-e szó. Ha igen, a szoftver a teljes címet kijelöli, megkönnyítve a vágólapra másolását, ráadásul azonnal felkínálja a Google Maps-en való keresést, egyszerűbbé téve a felhasználó életét. De könnyebbé vált a videotelefonálások alatti információellenőrzés is, az új picture-in-picture (kép-a-képben) üzemmódnak köszönhetően.

Rövidebb bootidőt is ígér az új OS, a Google állítása szerint a Pixeleken kétszer gyorsabban áll fel az operációs rendszer az előző változathoz képest. Javították a felhasználói biztonsági szinten is a vállalat mérnökei. Az Android Oreo a beépített Google Play Protect révén nehezebben fertőzhető meg rosszindulatú alkalmazásokkal, ezen felül szigorúbbá vált az apptelepítési ellenőrzés.

Töredezettségmentesítésre lenne szükség

Minden fejlődése ellenére az Android még mindig küszködik egy nagy problémával: az operációs rendszer változatainak töredezettsége nagyon magas. Számos változat van forgalomban, melyek egészen kis része mondható csupán aktuálisnak. A teljes táborban mindössze 13,5 százalék rendelkezik például Nougattal. Ez azt jelenti, hogy az Androidot használók 77,5 százaléka három korábbi verzióval – Marshmallow, Lollipop és KitKat – böngészi az internetet, tölti le a szoftvereket, csatlakozik Wi-Fi hálózatokra. Azaz kerül olyan veszélyhelyzetekbe, amik a Nougattal jóval nagyobb eséllyel lennének megúszhatók.

Ezzel szemben az Apple-nek sokkal könnyebb dolga van. A legújabb, iOS 10 operációs rendszere az iPhone-ok és iPadek mintegy 87 százalékára került fel, vagyis az összes almás készülék közel kilenctizedén a legfrissebb platform található. A Steve Jobs alapította cégnek azonban nyilvánvalóan könnyebb dolga van: egy kézben van a szoftver és a hardver fejlesztése, nem kell készülékek tucatjaira optimalizálni az új kódot.

Visszatérve az Oreóra: helyzeti előnyben lesznek a Pixel és Nexus tulajok, árulta el Kamdar. Számukra válik legelőször elérhetővé az Oreo. Emellett a nagyobb gyártókkal szoros együttműködésben azon dolgozik a Google, hogy még az év vége előtt frissítsék korábbi termékeiket és az újakat is már ezzel az OS-szel ellátva értékesítsék. A Samsung, a Sharp, a Sony, az Essential, a General Mobile, a Huawei, a HTC, a Kyocera, az LG és a Motorola telefonok, tabletek tulajdonosai örülhetnek elsősorban ennek.

Mobilitás

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.