Hálózatfejlesztési megállapodást kötött a Yettel és a Cetin a kormánnyal
A magyarországi digitalizációs törekvéseket támogató együttműködés keretében a cégek öt év alatt minimum 72 milliárd forintot áldoznak a hazai távközlési hálózat fejlesztésére.
MWC: lassul az 5G terjedése, ezért az Ericsson és a Nokia is új piacokat keres
Az európai hálózatiberendezés-gyártók a védelmi iparban is látnak fantáziát.
A hálózatszeletelés viheti el szélesebb körnek az 5G-s campus networköt
Amilyen nagy volt néhány éve a hájp a technológia körül, olyan csend övezte az utóbbi időben. Pedig voltak előrevivő fejlesztések.
A forradalom elmaradt, de sokat fejlődött 2023-ban az 5G
Az Unió egészét nézve több mint 80 százalékos az 5G-lefedettség, de nagy az eltérés az országok között. Magyarország a középmezőnyhöz igyekszik felzárkózni.
Már másfélmilliárdnál is többen lógunk 5G-n
Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban – derül ki az Ericsson mobilitási jelentéséből.
Az 5G és az MI együtt oltja az erdőtüzeket
Egy néhány éve működő startup 5G-alapú futótűz-észlelő rendszere állítólag már több tízezer észlelésnél jár, felgyorsítva a reagálást a készülő katasztrófákra.
Egy Mercedesben 32 dollárnyi 5G-s szabadalom lesz
De a Mercedes-Benz csoport csak 29 dollárt fizet érte. A német vállalat elsőként állapodott meg az amerikai Avanci szabadalmi platformmal az 5G-s technológiák licenceléséről.
Ha már a kínai 5G is rizikós volt, akkor itt van a kínai mesterséges intelligencia
Egy ausztrál védelmi stratégiai agytröszt a széles körben korlátozott 5G-s hálózati eszközöknél is kockázatosabbnak tartja az MI-alapú kínai termékeket, amelyek szabályozására egy új javaslatot is kidolgozott.
Az 5G kiépülőben. De hogyan tovább? Honnan jön a pénz?
Az Axios szerint az igazi innováció a privát 5G hálózatokban történik.
Hamarosan 1,5 milliárdan hasítanak 5G-n
Az Ericsson mobilitási jelentése szerint a nem éppen ideális gazdasági környezet ellenére szépen hízik a legfejlettebb távközlési hálózat felhasználói bázisa. Erre szükség is van, mert egyre több adat folyik át az okostelefonokon.

 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.