Jött, látott és távozott – ennyi volt a tavaly nyáron beharangozott SMSinas két hónapnyi története Magyarországon. Az ausztrál befektető kivonul Európából.
Hirdetés
 

SMS-asszisztens szolgáltatást akar meghonosítani Európában a Crowd Butler, amely ehhez tesztpiacként Magyarországot választotta. A londoni székhelyű társaság a mobil szoftverekkel és micropayment megoldásokkal foglalkozó ausztrál Crowd Mobile nemrégiben alapított startupja – nyilatkozták tavaly nyáron a Bitportnak a társaság magyarországi irodájának a vezetői.

Ígéretes volt a hibrid modell

Az SMSinasnak nevezett szolgáltatás "hibrid" megoldáson alapult: a rendeléseket sms-ben lehetett feladni, a kívánságokat azonban már nem szoftver, hanem hús-vér ügyfélszolgálatosok teljesítették volna. Így az olyan, bonyolultabb megrendeléseket is tudták volna kezelni, amiket a technika mai állása szerint még nem lehet teljesen automatizálni.

A tervezett üzleti modell egyik nagy előnyének tartották, hogy a megrendelő semmivel sem fizet többet egy termékért vagy szolgáltatásért, mintha közvetlenül maga vásárolta volna meg. A szolgáltató ugyanis a kereskedőktől kapott jutalékból élt volna.

A vállalkozás azonban az üzleti életben szokatlanul rövid életűnek bizonyult. A magyarországi tevékenység indulását júliusban jelentették be. Addigra már néhány szállító partnerrel, például könyvkereskedővel, virágbolttal, rendezvényszervező céggel szerződtek is. Szeptember közepén azonban alkalmazottak – köztük az induláshoz felvett 14 ügyfélszolgálatos – már meg is kapta a felmondását, az iroda bezárt.      

Meggondolta magát az ausztrál befektető

Megpróbáltunk utánajárni, mi történt. Kérdéseinket elküldtük az ausztrál befektető kommunikációs felelőséhez. Whitney Fitzsimmonstól azonban csupán egy rövid választ kaptunk: "A Crowd Butler megszüntette magyarországi működését. A cég ezzel együtt földrajzi irányt is váltott, a jövőben egy naprakészebb koncepcióval az USA piacán jelenik meg".

Pedig a magyarországi üzletet belépőnek szánták az európai piacra, az eredeti tervek szerint már tavaly ősszel több országban, köztük Hollandiában és az Egyesült Királyságban is el kellett volna indulniuk. A befektető azonban a fentiek alapján vélhetően az európai piacban sem látott elég nagy üzletet.

Kérdéses, hogy ezek után a tengerentúlon tud-e érvényesülni. Az ötlet ugyanis közel sem egyedi. Az USA-ban tavaly több  startup is elrajtolt. A Magic például, amely az SMSinashoz hasonlóan hibrid, vagyis erős ügyfélszolgálati hátteret is igénylő modellt használ, gyorsan befutott, alig egy hónapos működése után már 12 millió dolláros befektetést kapott a Sequoia által vezetett kockázati befektetési alaptól, amivel a vállalatot 40 millió dollárra értékelték.

Ráadásul ott vannak a nagyok is, melyek óriási összegeket költenek arra, hogy egyre intelligensebb digitális asszisztenseket fejlesszenek azokra az eszközökre, melyek amúgy is folyamatosan a zsebünkben vagy legalábbis testközelben vannak. És azoknál még az élő munkaerő költségével sem kell számolni.

Konzumer tech

Óriási teljesítményugrást ígér a következő AMD processzor

A vállalat március elején megjelenő Ryzen 7 chipjétől nagyon sokat várnak.
 
Hirdetés

Itt a Yelon! Szexedukációs weboldal és alkalmazás kamaszoknak

Elindult a Telenor támogatásával a Yelon szexedukációs okostelefon-alkalmazás és weboldal, ami a 10–18 éves fiatalok testképével, kapcsolataival, szexualitásával összefüggő kérdéseire igyekszik tényszerű válaszokat adni.

Küszöbön áll egy kifejezetten a kis- és középvállalatok számára induló, jelentős részben vissza nem térítendő EU-s támogatást tartalmazó pályázat felhőalapú szolgáltatások bevezetésére. Mégsem csak ettől kell várni a megváltást.

a melléklet támogatója a MiniCRM

Hirdetés

Kitörési pont a kkv-knak

Ahhoz, hogy Magyarország fejlődni tudjon, elengedhetetlen a kis-, és középvállalkozások növekedése. De mi kell ahhoz, hogy ez teljesüljön? Cikkünkből kiderül! (x)

Egy nemzetközi kutatás szerint a szoftvergyártók auditja nem tesz jót az innovációnak, és a versenyt is gátolja. Segítsen felmérni a hazai helyzetet!
A digitális átalakulás szép elv. De ha mindent az azonnali megtérülés és az IT-költségek csökkentése vezérel, akkor csak elv marad – súlyos valós következményekkel. Takács István Péter írása.

Az élethosszig tartó tanulás lesz a legfontosabb képességünk

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Másfél év alatt vált le a Budapest Bank szervezete a GE Capitalról. A folyamatban nagy szerepet kaptak a helyi szállítók is. Kelemen Bálint informatikai vezető (Budapest Bank) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.