Ha minden igaz, végre kitehetik a pontot a mintegy tíz éve nyúló európai roamingsaga végére. Ahogy azt már mindenhol megírták, jövő év jövő év június 15-én lép életbe az új szabályozás, ami jóllakott kecskéket és vizionál egy érintetlenül zöldellő káposztamező közepére.

Tehát lesz is ingyenes roaming, meg nem is. A szabályozás egyik sarkalatos pontja, hogy a szolgáltatók nem szedhetnek külön pénzt a roamingért, azaz az EU-n belül mindenki nyugodtan telefonálhat, sms-ezhet és használhatja az adatkapcsolatát külföldön is, mert csak a helyi tarifát kell megfizetnie, de korlátozásokkal.

Meg kell védeni a szolgáltatókat

Hogy a kecske is jól lakjon, megállapítottak egy úgynevezett fair használatot. Azaz a roamingmentesség mégsem korlátlan. Azt évente összesen 90, de alkalmanként maximum 30 napig élvezheti az uniós polgár.

Az indoklás szerint ezzel kívánják kiküszöbölni azt, hogy a különböző szabályzási és piaci környezetben dolgozó nemzeti szolgáltatóknak ne kelljen egymással versenyezniük. Tehát kiküszöbölnék azt, hogy például egy francia felhasználó csak azért szerződjön egy litván szolgáltatóval, mert ott olcsóbb a mobilelőfizetés. Mivel életvitelszerűen Franciaországban él, ezért csupán 90 napig nyerne az ügyön, onnantól viszont már ketyegne az előfizetésen felüli roamingdíj is.

A határmenti forgalmat is szabályozzák – ez Magyarországon leginkább a szlovák és az osztrák határ közelében élőket érinti. Ha a határon túl dolgozó ugyanazon a napon roamingol és csatlakozik saját szolgáltatója hálózatához is, akkor nem ketyeg a 90 nap, azaz a határ menti ingázók gyakorlatilag az év egészében roamingdíj-mentesen telefonálhatnak.

Ez első látásra logikus. Ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a tagállamok szolgáltatói versenyezzenek egymással a teljes európai piacon. Mert bizonyos szolgáltatások tartalma, a használati feltételei, és ennek megfelelően az árképzése is jelentősen eltérhetnek tagállamonként. Mert tagállamonként eltérő az adókörnyezet (pl. az áfaszabályok, különadók), a frekvenciadíjak és így tovább, melyek alapvetően befolyásolják a szolgáltatók üzletmenetét.

A szolgáltatók persze tiltakoznak: soknak tartják a 90 napot, ezzel sok pénzt vesz ki a zsebükből az EU. De hát érthető is a tiltakozás: a kevesebbnél mindig jobb a több. Mint minden vállalkozás, az operátorok sem jóléti intézmények, profitmaximalizálásra törekszenek. És ez jól is van így.

Csakhogy.

Honnan indultunk?

Régóta folyik a küzdelem a romaingdíjak megzabolázásáért. Ez akkor vált különösen élessé, amikor elkezdett terjedni a mobilnet. Először 2007-ben, majd 2009-ben szabályozták az európai roamingot, és bevezették az évente csökkenő díjakat.

A felhasználóknak is meg kellett tanulni, hogyan tudják észszerűen használni a roamingot. 2010-ben például az EU-nak kellett beavatkoznia, hogy a külföldről mobilozók ne fizessék rá a ingüket-gatyájukat az adatroamingra: kötelezték a szolgáltatókat, hogy vezessenek be 50 eurós adatroaming-plafont, amit felfelé csak az ügyfél kifejezett kérésére lehetett módosítani.

Bár már 2011-ben felvetődött, hogy valamiféleképpen át kellene alakítani a teljes uniós távközlési piacot, akkoriban még az EU illetékesei bíztak a verseny szabályozó erejében, amit csak segíteni kell megfelelő jogszabályi környezet kialakításával. Akkor 2015-re tűzték ki azt a célt, hogy a roamingdíjak közelítsenek a nullához, amit az EU a díjak "csúszó leértékelésével" csak elősegítene. Ehhez képest 2012-ben is csak addig jutottak, hogy kötelezték a szolgáltatókat egy drasztikus árcsökkentésre.

Egy évvel később aztán megszületett Behálózott kontinens címmel az Unió talán legambiciózusabb tervezete, már ami a távközlési szektort érinti. Ebben ilyenek szerepeltek: egységes, minden tagállamra érvényes működési engedélyek, a hálózatbérlés feltételeinek harmonizálása, a barangolási és nemzetközi hívásdíjak eltörlése. Azaz létrejönne egy egységes európai távközlési piac.

A radikális szabályozás élharcosa, Neelie Kroes, aki a Barroso-bizottságban a digitális politikáért felelt, azzal érvelt, hogy ez az európai digitális gazdaság kulcsa, és a roaming csökkentése/eltörlése a szolgáltatóknak is jó, hiszen ezzel mintegy 300 milliós potenciális ügyfélkörhöz jutnának. Kroes szerint egyébként a roaming "puszta léte is gazdasági képtelenség".

Leszámolhatunk egy illúzióval

Mindez azonban már csak vágyálom. Ahogy az egységes páneurópai távközlési hálózat is, melynek ötlete időről időre felmerült. A legnagyobb európai szolgáltatók már 2012-ben tárgyaltak a Bizottsággal, hogy hálózatmegosztásra építve hoznának létre egységes összeurópai hálózatot, amivel csökkenteni tudnák a hálózatfejlesztési költségeiket. Ha megvalósult volna, akkor az valószínűleg az árakra is jótékonyan hatott volna. A tervnek azonban az egységes szabályozás hiánya miatt nem sok realitása volt.
 

Ha marad a mostani roamingszabályozási tervezet, az egyben azt is jelenti, hogy nagyon sokáig semmi sem fogja arra kényszeríteni a távközlési szolgáltatókat, hogy lépéseket tegyenek egy egységes európai távközlési piacért. És ez nekik jó – rövid távon. A felhasználóknak meg rossz.

Habár a tervezet csak a roamindíjakról szól, hatása sokkal jelentősebb. Ha valamelyik ágazat, akkor a távközlés az, amely kikényszeríthetné egy egységesebb európai gazdaság létrejöttét. Az egységes frekvenciagazdálkodás, egy esetleges páneurópai hálózat egyfelől növelné ugyan az operátorok egymástól való függőségét, de cserébe sokkal kevésbé lennének kitéve az egyes helyi, sokszor rövid távú célokhoz igazított szabályzásnak (lásd távközlési különadó).

Jóval élesebb versenyhelyzetben kellene dolgozniuk – a szlovák szolgáltató küzdene a franciával, az olasz a lengyellel stb. –, ám jóval nagyobb piacról meríthetnének, miközben a hálózatmegosztás révén vagy más módon létrejövő egységes hálózat fejlesztése-fenntartása kevésbé terhelné a büdzséjüket.

Az uniós polgárok pedig az egyik legfontosabb területen, a kommunikációban tapasztalhatnák meg, mit jelent az egységes uniós piac, amely egyfajta edukációs hatással is járhatna.

A tagállamok folyamatosan azon ügyködnek, hogy élénkítsék a piaci versenyt. Magyarországon például néhány éve egy negyedik mobilszolgáltatótól várták, hogy majd mindent megold: épülnek-bővülnek a hálózatok, csökkennek az árak. Ez azonban csak egy amúgy is nagyon szűk piac továbbdarabolása lett volna, azaz kevés volt az esélye annak, hogy egy negyedik szolgáltató valódi piaci körülmények között meg tudott volna kapaszkodni. Magyarországon például nem jött be az állami szolgáltató felállításának terve, de a 2014-es tenderen frekvenciához jutott Digiről sem lehet sokat hallani.

Erre kell berendezkedni

Sokan és sokszor elmondták, hogy az egységes digitális piac az európai gazdaság kulcsa. Ennek az ideának azonban így búcsút mondhatunk. Nincs egységes piac, és nincs egyenlő hozzáférés a szolgáltatásokhoz – és így valódi verseny sincs.

Rövid távon persze mindenki örülhet. A felhasználók is, akik nem üdülnek háromszor 30 napot egy évben, és összességében az operátorok is, hiszen ha csökken is a bevételük, lényegében minden marad a régiben.

Persze kicsit azért elégedetlenkednek – már csak a forma kedvéért is –, mert a roamingból származó bevételük amúgy tetemes. Egy 2013-as adat szerint az észak-európai országokban az operátorok bevételeinek 5-6 százaléka, míg a dél-európai államokban akár 20-25 százaléka is származhatott roamingból, és van vele többletköltségük is. Összességében azonban nem lehet okuk panaszra.

Mindenki elégedetten előveheti a mobilját.