A Nokia térképszoftvere már 50 ország valós idejű közlekedési információját tartalmazza.
Hirdetés
 

A Google pár héttel ezelőtt tette hivatalossá, ami tavaly november köztudott volt: a Maps valós idejű tömegközlekedési információkkal segíti a felhasználókat több nagyvárosban, köztük Budapesten. Láthatóan a Nokia sem szeretne lemaradni a fejlesztési, vagy éppen hírversenyben, mert bejelentették, hogy immáron a világ 50 országában érhetők el valós idejű közlekedési információk a Here Maps-ben.

Dugók, felújítások, sávok

Pontos listát nem közölt a Nokia, csak annyit emelt ki a közleményében, hogy főleg a közel-keleti régiót (Bahrein, Kuvait, Omán, Katar), illetve Európa (Bulgária, Románia) egyes országait érintette a bővítés. Ezzel most már 50 országban (eddig ez 40 volt) érhetők el friss információk a várható dugókról, balesetekről, torlódásokról, vagy útfelújításokról.

A bővítés mellett a Nokia új funkciókat is beemelt a szolgáltatásokba, amelyek közül a változtatható irányú forgalmi sávok érdemelnek külön említést. Bizonyos nagyvárosok közlekedési rendszere alkalmas arra, hogy a be-, illetve kivezető forgalmi sávok irányát a terheltségtől, forgalomtól függően megváltoztassák. Ilyen esetben elképzelhető, hogy egy hatsávos autópálya összes forgalmi sávja egy irányban járható csak, nagyban segítve ezzel a csúcsforgalomban közlekedőknek.

A Here Maps közlekedési infókkal ellátott országai (sötétkékkel jelölve)

A Here Maps mostantól ezt az információt is biztosítja a felhasználóknak, ahogy azt is, ha lassítaniuk kell egy még nem látható torlódás miatt. A Nokia az 50 ország közlekedési adatait 60 másodpercenként frissíti a nagy 24 órájában, a hét minden napján, amihez több forrásból is fut be adat a feldolgozó központba. A helyi közlekedési vállalatok, hatóságok információin kívül kamerák képeit, illetve a készülékek mozgását figyelve képesek folyamatosan frissen tartani a közlekedési infókat.

Autógyártóké lehet a Here Maps

A Here Maps Magyarországon az összes felsorolt információt tudja: útvonaltervezésnél kérhetünk tömegközlekedési opciókat is, a térkép jelenleg is feltünteti például a Széll Kálmán tér és a Nagykörút körüli felújításokat, és az ezzel járó torlódásokat, dugókat. A Nokia térképe egyébként abban nyújt jelentősen többet a szintén ingyenes Google Maps-hez képest, hogy előre letölthető a világ összes térképe, ami aztán utazás közben offline módban is használható marad. (A Google Maps esetében csak korlátozott méretű térképrészletek tölthetők le így.)

A Here Maps az elmúlt időszakban nem a képességei kapcsán került be többször a hírekbe, hanem azért, mert több vevőjelölt is bejelentkezett a divízióra. Az érdeklődők között volt állítólag az Uber, néhány kínai nagyvállalat, illetve befektető, de a legutóbbi híresztelések szerint az Audi, BMW és Mercedes által alkotott cégcsoport lehet a végső befutó. A Nokia az autógyártókkal való megállapodást tartja a legvalószínűbbnek, amit egyelőre azt akadályoz, hogy a finnek keveslik a Here-ért kínált összeget, mivel ők legalább 4 milliárd dollárt szeretnének kapni.

Konzumer tech

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.