Világszerte már az idén is 60 millió háztartás köt speciális feltételekkel biztosítást. A netre kötött szenzorok évi több száz dollárt spórolhatnak a tulajnak.

A Juniper Research október elején közzétett kutatása alapján gyors ütemben növekszik az új insurtech megoldásokra épülő lakásbiztosítások száma. A 2017 végére becsült 60 milliós szám 2022-re már 86 millióra bővülhet, vagyis öt éven belül az éppen futó lakásbiztosítások nagyjából 10 százaléka lehet insurtech szerződés világszerte. Ennek alapján az okosotthon-technológiák és a mesterséges intelligenciára alapuló kockázati minősítő rendszerek integrációja a felhasználói szokások változásával együtt végleg megvetette a lábát az (ingatlan)biztosítások piacán is.

Nehezebb terepen is elég gyorsan fejlődnek

A diszruptív, internet alapú üzleti modellek a pénzügyi és biztosítási szektorban is gyorsan növelik részesedésüket, a Technavio piackutató szerint évente 10 százalékot is meghaladó növekedési ütemre számíthatunk az évtized végéig. A biztosítási piac igen erősen szabályozott területnek számít, és az új szereplők belépését a magas tőkeigény is korlátozza, így a Juniper által prognosztizált 7,5 százalékos fejlődés még látványosabb.

A növekedést hajtja, hogy a hagyományos piaci szereplők igyekeznek a változások elébe menni, és akár befektetőként is beszállnak az insurtech cégekbe. Mások persze minden eszközzel gátolni próbálják az új generációs piaci szereplők erősödését: éppen tegnap számoltunk be róla, hogy az uniós bankfelügyelet szerint bizonyos pénzintézetek összejátszhattak abban, hogy a rivális fintech vállalkozások ne kapják meg az amúgy törvényesen igényelt ügyféladatokat.

Visszatérve a biztosítási területre, a Juniper Research szerint általánossá váló megközelítés a meghatározott okosotthon-kiegészítők és a hozzájuk kapcsolódó biztosítási feltételek kidolgozása. Ez a felmerülhető károk aktív megelőzését vagy mérséklését célozza: olyasmire kell gondolni, mint például a víz szivárgását érzékelő és jelentő szenzorok felszerelése, melyek nyilvánvalóan segíthetnek időben reagálni egy nagyobb beázás előtt.

Az európai biztosítók kinyitották a pénzcsapot

Az insurtech alapú lakásbiztosítási szerződések legnagyobb piaca a Távol-Kelet és Ázsia, ahol 2022-ig az új generációs biztoítótársaságok nyomulásának köszönhetően már a kötések több mint negyed része magában foglal majd ilyen típusú megállapodásokat. A Juniper Research azt is kikalkulálta, hogy a technológiára épülő,  gyorsabb és hatékonyabb végrehajtási lehetőségekkel az ügyfelek átlagban 221 dollárnyi biztosítási díjat spórolhatnak meg évente.

A kutatás igazolja a fentebb is vázolt trendet, amely szerint az insurtech szektor befektetői között meghatározó súllyal szerepelnek a hagyományos biztosítók, illetve a hagyományos biztosítók befektetési részlegei. Közülük is az európai cégek, így az Allianz Ventures, az AXA Strategic Ventures és a Munich Re/HSB Ventures invesztáltak a legtöbbet az új iparágba. Ezzel nem csak saját termékeiket próbálják fejleszteni, de elébe mennének az ajtón kopogtató a diszrupciós hatásoknak is.

A Juniper Research globális kutatásából kiderül, hogy a jelenlegi érdeklődés középpontjában a kárigények bejelentését és feldolgozását gyorsító technológiák állnak. A mesterséges intelligenciával automaizált és felpörgetett folyamatokon keresztül a nagy biztosítók 2022-re közel 5 milliárd dollárt spórolhatnak meg. Az ágazatot leginkább átalakító technológiákat egyébként a mesterséges intelligencia mellett a fejlett chatbotokban és a biztosítási telematikában azonosítják.

Közösség & HR

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.