Csakhogy most nem kínai cégek, hanem a Mozilla volt elnöke alapított startupot egy új mobil oprendszer fejlesztésére. Kapott 100 millió dollárt – kínaiaktól.

Acadine Technologies-nak hívják azt a hongkongi céget, amely az Android és az iOS dominanciáját akarja megtörni a mobil oprerációs rendszerek piacán. A céget Li Gong (a fenti képen) alapította, aki áprilisban távozott a Mozilla éléről. (A szakember korábban a Mozilla ázsiai operációját irányította alelnökként.)

A részletekről ugyan keveset lehet még tudni, de már 100 millió dollárjuk van a fejlesztésekre. Ezt az összeget a kínai állam tulajdonában lévő, de szintén hongkongi központú Tsinghua Unigroup International tette Li Gong cégébe. (Mint azzal korábban foglalkoztunk, a Tsinghua Unigroup tett 23 milliárd dolláros ajánlatot az amerikai Micron Technologies chipgyártó cégre.)

Nem a nulláról kezdenek

Az Acadine Technologies nem a nulláról kezd a munkába a H5OS-nek nevezett operációs rendszer fejlesztésében. Egyrészt H5OS-t, amit elsősorban mobilokba, tabletekbe és IoT eszközökbe szánnak, a nyílt forráskódú Firefox OS alapjain építenék fel, másrészt a Li Gong komoly tapasztalatokkal bír ezen a téren, mivel a Mozillánál a Firefox OS fejlesztését is irányította. A fejlesztések során elsősorban olyan eszközökben gondolkodnak, amelyeknek a hálózatba kötése túlmutat a mai informatikai gondolkodáson.

Li Gong elképzelése szerint mindent felhasználnak majd, amit érdemes, de mindenhol eltérnek majd a Firefox OS forráskódjától, ahol van értelme. A végeredmény pedig valami egészen új lesz majd.

A The Wall Street Journal informatikai melléklete, a WSJ.D rövid interjút készített Li Gonggal. Ebből még kiderül annyi, hogy az új oprendszer energiatakarékos lesz, és kevesebb memóriát fogyaszt majd, mint az Android. Alacsony hardverspecifikáció mellett biztosítja ugyanazt a felhasználói élményt, ezáltal jóval olcsóbbá teheti az okostelefonokat. Ugyanakkor nem lesznek benne olyan alapértelmezett szolgáltatások, amelyek megnehezíthetik az eszközgyártóknak a H5OS testreszabását. Egy valóban nyílt ökoszisztémát képzelnek el.

Partnerek is kellenek

Li Gongnak van némi gyakorlata a partnerkeresésben is, ami egy ilyen operációs rendszer sikerre viteléhez valószínűleg nélkülözhetetlen lesz. Két éve ugyanis még ő hozta tető alá a Mozilla és a Foxcon megállapodását közös eszközfejlesztésről és -gyártásról. Akkor az állt a megállapodás hátterében, hogy mindkét fél szövetséges keresett ahhoz, hogy teret nyerjenek a piacon. A bérgyártásra ráállt Foxcon szeretett volna saját márkával piacra. A Mozillának meg igencsak szüksége volt olyan hardvergyártó szövetségesre, akinek az eszközein széles körben teríthette volna a Firefox OS-t.

A fentebb idézett interjúban A WSJ.D rákérdezett a finanszírozásra is, pontosabban arra, hogy nem problémás-e, hogy a Li Gong startupjába befektető Tsinghua Unigroup szoros kapcsolatban van a kínai állammal. A cégvezető szerint azonban a Tsinghua szigorúan pénzügyi befektetőként van jelen a cégben, amely nem kínai, nem amerikai, hanem nemzetközi startup.

Kínát évek óta érdekli egy új oprendszer

Bár az Acadine Technologies vezérigazgatója cége nemzetköziségét hangsúlyozza, nem nehéz párhuzamot találni célkitűzései – ti. Megtörni az Android és az iOS dominanciáját – és a kínai állam céljai között.

Tavaly, több konfliktus után nagy erőkkel álltak neki egy olyan saját operációs rendszer fejlesztésének, amivel a Windowst, az Mac OS X-et és az Androidot szeretné kiszorítani a Nagy Fal mügül. Akkor az új fejlesztélst azzal indokolták, hogy bár voltak korábban is kínai gyökerű operációs rendszerek, azok fejlettsége messze elmaradt a nyugati konkurenseiétől.

Idén az Alibaba fektetett közel 600 ezer dollárt egy kínai mobilgyártóba, a Meizuba, ahol a cél az volt, hogy a már az Amazonnal konkuráló kínai e-kereskedelmi óriás saját oprendszerének, az Aliyun OS-nek teremtsen piacot.

Szintén komoly szereplője a piacnak a Tencent, amely idén már saját operációs rendszerének, a Tencent Operating Systemnek a második verzióját adta ki, a TOS+-t. Ez utóbbi sok hasonlóságot is mutat az Acadine Technologies célkitűzéseivel: a TOS+-t kifejezetten okosórákba, smart TV-kbe, virtuális valóság szemüvegekbe, illetve bármilyen netre köthető, viselhető (IoT) készülékbe szánták. A Tencent saját szolgáltatásait is beágyazta az oprációs rendszerbe, és külső appok bedrótozására is lehetőséget adott.

Küzdelmes lesz

És hogy milyen piaci siker vár az Acadine Technologies-ra? Az IDC adatai szerint 2015 első negyedévében mintegy 350 millió okostelefont értékesítettek. Ezek 78 százalékán fut Android, 18,3 százalékán iOS, és a maradék 3,7 százalékon osztozik minden más: a Microsoft Widows Phone-ja, a Canonical Ubuntuja, a BlackBerry OS stb.

Azt a WSJ.D-nek adott interjújában Li Gong is elismerte, hogy nehéz lesz betörni egy ennyire leosztott piacra. Nem tudnak azonnal versenyezni az Androiddal. Ezért először a réspiacokat célozzák meg. Érdekes módon mobil fronton a két végletet, az ultra olcsó és a high-end mobilokat említette lehetséges kitörési pontként az okos tévék és az Internet of Things eszközök mellett, mely utóbbi piacon szerinte óriási szabad tér van még.

Nem csak a diákok, a tudósok is egyre gyakrabban íratnak szövegeket az MI-vel

Ennek oka az ő esetükben is az időzavar és a teljesítménykényszer lehet, csakhogy sokkal nagyobb problémákat okozhatnak vele.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.