Amikor a hazai IKT ipar munkaerő-problémáiról esik szó, mindig felmerül az elvándorlás kérdése. A legjobb IT-szakembereink elmennek külföldre dolgozni – mondják a munkaerőpiaci felméréseket végző szakemberek. Amikor pedig az okokat keresik felmerül, hogy azért mennek, mert ott többet fizetnek, mert jobbak a karrierlehetőségek, mert jobbak az életkörülmények, mert...

De sokan vissza is jönnek, és erre is vannak mindenféle okok: mert itt van a család és a barátok, mert kiderül, hogy nem is lehet sokkal többet keresni, vagy ha igen, akkor a többletet elviszi az, hogy drágább az élet, a karrierlehetőségeknek külföldön ugyanazok a korlátai, mint itthon és így tovább.

Megkerestünk hét szakembert, akik kipróbálták magukat külföldön – közülük ketten haza is tértek –, hogy történetükön keresztül bepillantást kaphassunk abba, ami a felmérések számai és grafikonjai mögött van. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi hajtotta őket, hogy külföldön keressék a boldogulásukat, mit vártak és mit találtak. A hazatértektől azt is megkérdeztük, hogy mit hoztak magukkal külföldi munkahelyükről.

Dávid vagyok, beágyazott rendszereket fejlesztek Londonban

Bár papírja arról van, hogy villamosmérnök – némi szoftvermérnöki tanulmányokkal kiegészítve –, Dávid ma már szenior szoftvermérnökként dolgozik a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-gyártójánál. Beágyazott rendszereket, konkrétabban motorvezérlő rendszereket fejleszt.

Amellett hogy válaszolt a kérdéseinkre, röviden összefoglalta, amit angliai tapasztalataiból a legfontosabbnak vélt. Például hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Ha jön a gyerek, ha autót kell venni, fenntartani stb. és a feleség nem dolgozik, vagy csak keveset keres, még egy magasabb jövedelmű szoftvermérnök sem fog dúskálni Londonban. Bár a fizetések magasabbak valamivel, mint egy vidéki városban, de a londoni élet sokkal, de sokkal drágább.

Ha valaki el akar indulni, akkor sokat segít, ha van egy kis alaptőkéje. Ha valaki állásinterjúkra jár, két hét alatt akár egymillió forintot is simán elkölthetszállásra, utazásra, étkezésre, telefonra, egyebekre. Ha azonban valaki mögött már van néhány év angliai munkaviszony, már kicsit könnyebb, például jó feltételekkel lehet lakáshitelhez jutni, és akkor már nem a bérleti díjat, hanem a saját lakását fizeti.

A jó álláshoz türelem is kell

Házasságkötésük után feleségével közösen döntöttek, hogy szerencsét próbálnak Nagy-Britanniában. Dávid szerint szerencséjük is volt, még a 2008-as válság előtt mentek, akkor nagyon pörgött minden, kellett a képzett szakember. Szerinte akkor is fontos volt már a szakmai tapasztalat és a magas szintű tudás – szakmailag tesztelték is rendesen –, de a tökéletes nyelvtudás már nem volt kiemelt kritérium. Kommunikálni persze kellett tudni. "Szerencsémre szakmai tudásszintem átlag felettinek bizonyult, ezért nagyon sok jó álláslehetőségem adódott" – írta az első lépésekről. Mivel több nyelven is programozik, mind a mai napig folyamatosan kapja az új ajánlatokat.

Persze ez így túl szép lenne. Bár Dávid összességében szerencsésnek gondolja magát, most úgy látja, az optimális állás megtalálása elég küzdelmes volt  Amikor belefogott az álláskeresésbe, az volt a célja, hogy mihamarabb elhelyezkedjen. Bizonytalan volt a nyelvtudásában, pedig telefonos interjúkon is részt vett. Végül megállapodott egy kisebb céggel, majd erre építve kiköltöztek, de mivel a kiszemelt cégnél nehékesen ment az ügyintézés, tovább kereste az ideális munkahelyet. Háromnaponta járt interjúkra az ország legkülönbözőbb pontjaira. Ezek végül jót is tettek a magabiztosságának, látta, hogy kellően kurrens tudással rendelkezik. Végül jól jött ki a dologból, mert több ajánlatból tudta kiválasztani a számára földrajzilag és anyagilag is legelőnyösebbet.

Abban, hogy külföldön is szeretné magát kipróbálni, Dávidot elsősorban a karrierépítés motiválta. Akkor úgy látta, ez a következő lépés szakmailag, olyannak, ahol komoly, nemzetközi tudásra tehet szert. "Ugyanakkor persze izgalmas kalandnak is tűnt, és pénzügyileg is vonzó ajánlatok vártak Angliában. A mérleg másik serpenyőjében persze ott volt, hogy a család és barátok távol kerülnek. Ez szerintem komoly veszteség az ember életében" – írta.

Angliát ugyan nem ismerte, de külföldi munkavállalásban már voltak tapasztalatai. Négy évet húzott le egy Magyarországon jelentős fejlesztői kapacitást működtető német autóalkatrész-beszállítónál, és többször dolgozott rövidebb-hosszabb ideig a vállalat németországi központjában. De Anglia sem volt teljesen idegen terep, felesége ugyanis, akivel kiköltőzésük előtt házasodtak össze, több más ország mellett Londonban is dolgozott. Az ott eltöltött két év tapasztalatai sokat segítettek Dávidnak is.

Szakmai múltja miatt kézenfekvő lett volna, hogy Németországba mennek – ez Dávid feleségének nem jelentett volna gondot –, ám Dávid úgy érezte, hogy nem elég stabil a német nyelvtudása. Emiatt is vonzóbbnak tűnt Anglia. "Bár szinte mindenhol elfogadják, ha csak angolul beszélsz – már ha igazan jó benne az ember, ami a Magyarországon tanult angollal nehezen elérhető –, a beilleszkedést nagyon megnehezíti, ha nem beszéled jól a helyiek nyelvét" – írta erről.

A munkakeresésénél a tapasztalataira épített, autóipari szoftvermérnökként helyezkedett el. Most úgy véli, szakmai múlt nélkül nehezebb lett volna munkát találni, és a fizetése is lényegesen alacsonyabb lett volna. A szakmai háttér a beilleszkedését is megkönnyítette, hiszen a szektort ismerte, a brit és a német cég között pedig nem tapasztalt nagy különbséget. Mint írja, "minden cég versenyez a munkákért, fejleszt, és persze bajlódik a saját procedúráival".
 

Elismerik a tudást, és meg is fizetik

A munkakörülményeket hasonlóképpen ítéli meg, mint sorozatunk előző részének hőse, Tamás, aki szintén dolgozott Nagy-Britanniában: az alkalmazottakra jobban odafigyelnek, általában is kulturáltabb a munkahelyi viselkedés, és sokkal nagyobb a tisztelet egymás iránt, mint amit itthon tapasztalt.

Dávidnak is fontos élmény volt a pozitív munkahelyi közeg annak ellenére, hogy nagyjából ezt is várta felesége korábbi tapasztalatait hallva. De Nagy-Britanniában is vannak fokozatok. A munkahelyi kultúra fejlesztéséhez minden cég máshogy áll, és eltérő mértékben fordít rá energiát, pénzt. "Ezt azonban el kell fogadni, és alkalmazkodni kell hozzá. Egyébként ha visszagondolok, Magyarországon sem volt másként."

Azt azonban egyértelműen állítja, hogy kint még vásárolóerő-paritáson nézve is sokkal jobban megfizetik. Az pedig általános, hogy egy munkahelyen az alkalmazottaknak a tudását és a személyét egyaránt tisztelik. Több a bizalom. "Ez valamennyire megvolt Magyarországon is, csak ott mások voltak az arányok."

A beilleszkedés ugyanakkor hosszabb folyamat. Mint írta, először el kellett sajátítania rendesen a beszélt nyelvet, ez volt az első lépés az otthonosság felé. Úgy érzi, ezen túl nincs nagy különbség az ottani és itthoni élete között, amit annyival ezért pontosít, hogy magánélete elszigeteltebbé vált. Ezen a munkahelyi kapcsolatok sem enyhítenek, kevés olyan munkahelyi barátságot lát, ami a magánéletbe is átszivárogna. "Ha valaki ezt az utat választja, sajnos bele kell törődnie, hogy a régi barátokat és család itthon maradt része is eltávolodik. Ez azonban nem csak nekünk rossz, hanem a gyerekeinknek is, akik így nem kötődnek szorosabban a nagyszüleikhez" – utal arra, hogy feleségével már a gyerekvállaláson is túl vannak.

Menni-jönni

Végül Dávidnak is feltettük az utolsó kérdést: tervezi-e, hogy később visszatér Magyarországra? Ha igen, mit hozna magával a szakmájából és magánéletedből? A jövőt illetően kevésbé kategorikus, mint sorozatunk első interjúalanya.

"Jelenleg nem látom reálisnak, hogy valaha is hosszabb időre vagy véglegesen visszatérek Magyarországra. Erre kevés az inspiráció, hiszen még a legszűkebb családi környezetem sem változott radikálisan azzal, hogy eljöttem. Ráadásul azóta gyermekem is megszületett, itt Nagy-Britanniában.

A látásmódom viszont nagyon megváltozott. Ha egyszer mégis úgy adódna, hogy hazamegyek, egy nyugodtabb szakmai közeg kialakításán próbálnék munkálkodni. Olyan munkahelyet szeretnék, ahol nem mérgezné a levegőt az értelmetlen, munkahelyi rivalizálás, pozícióharc."