A fellendülés elsősorban az Ascend P7 és Mate 2 okostelefonoknak köszönhető.

A kínai Huawei fogyasztói üzletága közzétette 2014. első félévére vonatkozó üzleti jelentését, amiből az derül ki, hogy az elektronikai gyártónak sikerült jelentősen növelnie az eredményeket az előző évhez képest. A siker a felsőkategóriás mobiloknak köszönhetők, köztük annak a Mate 2-nek is, ami hazánkban nem került kereskedelmi forgalomba.

A két csúcsmodell húzta a szekeret

A szóban forgó időszakban a Huawei összesen 64,21 millió készüléket szállított le, amelyből az okostelefonok száma elérte a 34,21 milliót. Ez az előző üzleti évhez képest 62 százalékos növekedést jelent, ami tehát elsősorban a felső kategóriás mobiloknak köszönhető, azon belül is az Ascend P7-nek, amiből a globális piacra dobása után kevesebb, mint két hónap alatt közel 2 millió darabot adtak el 70 piacon Európában, az Ázsiai és Csendes-óceáni térségben, Közel-Keleten, Afrikában és Latin-Amerikában.

Eközben a szintén 2014 első félévében bemutatott Ascend Mate 2 4G - amely Magyarországon nem került forgalomba, viszont első kiadását teszteltük annak idején - a kínai, európai, dél-kelet ázsiai és az észak-amerikai piacokon ért el sikereket.

Ascend P7: ez a modell volt a siker egyik kulcsa

A Huawei jelentésében külön kitér arra, hogy a vállalat hatalmas erőfeszítéseket tesz az ismertségének növelése érdekében. Hazai pályán erre különösebben nincsen szükség, de az európai területeken a név még mindig támogatásra szorul. Mindezt főleg szponzorálással igyekszik a Huawei megoldani, aminek keretében elsősorban a labdarúgás területét célozták be olyan európai top csapatok támogatásával, mint az AC Milan, a Borussia Dortmund, vagy az Arsenal.

Harmadik helyen a Huawei

A kínai cégcsoport közismerten nincs jóban az Egyesült Államokkal, ezért nem meglepő, hogy a tengeren túli eredmények területén a cég elsősorban Közel-Keletet, Afrikát, Latin-Amerikát, az Ázsiai és Csendes-óceáni térséget emeli ki, ahol többszörösére növelte a leszállított termékek mennyiségét az előző évhez viszonyítva.

Európában is biztató eredményekről számolt be a Huawei, bár ennek alátámasztásához nem saját, hanem a Kantar Worldpanel ComTech számait idézi. Ezek szerint a gyártó okostelefon eladásai az elmúlt 12 hónapban 123 százalékkal nőttek az öt kiemelt európai piacon (az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban). A Huawei jelenleg 3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Németországban és Spanyolországban, amelyet a jövőben 5 százalékra kíván növelni.

Az IDC legfrissebb, 2014 második negyedéves adatai szerint a Huawei 6,9 százalékos világpiaci részesedéssel a harmadik legnagyobb okostelefon szállító. Az első helyet továbbra is magabiztosan őrzi a Samsung 25,2 százalékkal, a második pedig az Apple 12%-kal. A nagy kínai rivális, a Lenovo  5,4 százalékkal üldözi a Huaweit, amelynek azért sikerült megőriznie pozícióját, mert 2013-hoz képest megduplázta a termék volument, amivel 4,3 százalékról ugrott fel közel 7-re.

Mobilitás

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.