Valahogy úgy alakult, hogy mindkét gyártótól teszteltünk az elmúlt hónapokban valamit, így most megnézzük, hogy egy eltérő kategóriában milyen teljesítményt nyújtanak a cégek. A Huawei P7 és az Alcor e-book olvasója nem egy időben vendégeskedett nálam, a MediaPad és az Access esetében azonban így volt, ezért egy cikkben próbálom meg összefoglalni benyomásaimat a két eszközzel kapcsolatban.

A külföldi és a hazai

Elméletileg úgy is kezdhetném, hogy a Huaweit nem kell bemutatnom az olvasóknak, mégis megteszem, mivel gyakran futok bele abba, hogy az átlag felhasználó életében nem hallotta a nevet és nem is nagyon tudja hova tenni. A Huawei a világ egyik legjelentősebb elektronikai eszköz gyártója, ami a mobileszközökön kívül jelentős hálózati megoldás szállító is. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a végfelhasználóknak szánt kütyükön kívül a mobilszolgáltatók infrastruktúrájához szükséges berendezéseket is gyárt – hazánkban a Vodafone-t látja el ilyen szempontból.

Az Alcor is Kínában gyártat, de a tervezés itthon zajliki, és a cég központja is hazánkban található. A márka az utóbbi időben lett ismertebb, és elsősorban azért, mert kifejezetten olcsón kínálják termékeiket. Ezek között a prímet egyértelműen a táblagépek viszik, de akad náluk DVB-T vevő, e-book olvasó, és audio termékek egyaránt.

Az olcsó táblagép kérdés igen akkut kérdés, a piacot ellepik a 20-30 ezer forintos példányok, amelyek közül sok már rögtön a vásárlás után megkeserítheti a vásárlók életét. Az Alcor készüléke mindössze 30 ezer forintért érhető el mostanában a kereskedőknél, így esetében azt vizsgáljuk, hogy reszkírozunk-e, és ha igen, mekkorát azzal, ha próbát teszünk vele. A Huawei esetében ugyanez a kérdés, csak ellenkező előjellel: érdemes-e 80-90 ezer forintot kiadni érte, mit kapunk érte cserébe, vagyis az ár/érték arányt boncolgatnánk egy kicsit.

Az elegáns és a praktikus

Ha csak a külalak alapján kellene dönteni a kettő között, akkor kérdés nélkül a Huawei nyerne, még akkor is, ha a dizájn szégyentelen koppintás. A MediaPad szemből egy az egyben a HTC One formavilágát másolja a fémházzal, a sztereó hangszórók rácsával és a lekerekített sarkokkal. Szerencsére nem csak ez, hanem a precíz illesztések, a minőségi anyagok és a recsegés mentes összeszerelés is pariban van a HTC-vel, és az is lehet, hogy csak engem zavar ez a párhuzam.

Az Alcor is egyben van, viszont ha csak ránézésre kellene dönteni mellette, biztos szóra sem méltatnám. A vastag káva, a fekete, szürke műanyag felületek, a relatív vastagság (8,8 mm) egyike sem vonzó tulajdonság, de kézben tartva átértékelődik pár dolog. A MediaPadhez hasonlóan az Alcor készülékének hátlapja sem vehető le, ami fokozza a stabilitást. E helyett a hátlapot borító műanyag lap felső csíkja pattintható csak ki, ez alatt bújik meg a microSD és a két SIM kártya foglalata. A Huaweinél ugyanez a módszer, csak ott alul kell feszegetni, és ott eggyel kevesebb lehetőség van, mivel ez a modell nem dual SIM-es.

Mivel az Alcor 7 colos kijelzőt kapott, ez jobban kezelhető egy kézzel, és szerencsére a panellel sem spóroltak a tervezésnél. Ebben az árszegmensben az IPS technológia, illetve az 1024 × 600 képpont felbontás megbecsülendő, sőt, alaposan túl is teljesíti az átlagot. A Huawei szintén IPS-t használt, de már egy 1280 × 800 pixeles verziót, a minősége pedig mindkettőnél elfogadható. A színek, a betekintési szögek, a fényerő is hozza az elvárt szintet – a Huawei azért ad vonzóbb képet magáról, mert a kezelőfelület sokkal mozgalmasabb, színekkel telibb, mint az Alcor mezítlábas Androidja.

A tempós és a lomha

A Huawei P7 után egy kicsit félve vettem a kezembe a kínaiak tábláját, mert attól tartottam, hogy ugyanazzal az élménnyel szembesülök, mint a mobil esetében. A félelmem be is igazolódott, mivel a MediaPad ugyanazt a lomhaságot, akadozó működést hozta, amit a mobilos megfelelőjénél. Úgy tűnik, még mindig nem sikerült a saját tervezésű, négymagos processzor optimalizálása a grafikus chippel és az egyéni szoftverrel, mert még mindig olyan, mintha valami visszafogná a teljesítményt.

Az alap funkciók során ez nem feltétlenül észlelhető, de ha egy kicsit komolyabb feladatokkal kell megküzdenie, akkor már jön az akadozás, "dadogás". Az Alcor gépe  esetében ez nem érzékelhető, ami egyértelműen annak tudható be, hogy nincs semmilyen egyedi kezelőfelület, ami megborítaná a teljesítményt, mellesleg nem is nagyon spórolták ki belőle az erőt. Az Access Q787I is négymagos processzort kapott, ami mellé 1 GB RAM és 8 gigabájt háttértár társul,  ami összességében elég minden feladatra. Kissé furcsa elfogadni, hogy éppen a 30 ezer forintos készülék az, amelyik nem küzd a laggolás problémájával, de ez tökéletesen rávilágít arra, hogy nem elég a kezelőfelületet megalkotni, azt optimalizálni is szükséges az erőforrásokhoz.

A két eszköz közös ereje és különlegessége az, hogy SIM kártya fogadására képesek, ami nem csak azt jelenti, hogy így netezhetünk az LTE, valamint 3G hálózatokon, de hanghívások bonyolítására is alkalmasak. És ez nem csak headset csatlakoztatásával oldható meg, mivel a bátor felhasználók akár a fülük mellé emelve is telefonálhatnak, ami persze kellően komikus látványt nyújt.

Ennél valószínűleg sokkal fontosabb az, hogy az Alcorba akár kettő kártyát is tehetünk, bár egy kicsit nehezen látom magam előtt azt a forgatókönyvet, amikor egy felhasználó nem a napi rutinnal használt moblba, hanem a 7 colos táblagépbe teszi be a magán és üzleti beszélgetésekre tartott SIM kártyákat. Az Alcor tervezői azonban megmutatták, hogy ez a funkció nem luxus és akár egy ilyen alacsony árfekvésű készülékbe is belefér ez az extra.

A jó és a rossz?

Ha már leszedtem a keresztvizet a MediaPadről, azt is hozzá kell tenni, hogy az 5 megapixeles hátlapi kamerája sokkal jobb minőségű képeket készít, mint az Alcor, inkább csak alibiből létező 2 megapixels objektívje, és az Ascend P7 esetében megismert Emotion UI nevű kezelőfelület is sokkal több lehetőséget nyújt. 

Amikor hozzám fordulnak az olvasók, vagy az ismerősök azzal a kérdéssel, hogy milyen táblagépet vegyenek a gyerekeknek, vagy akár saját használatra, de nincs rá 30 ezer forintnál több pénzük rá, eddig elég nagy gondban voltam, mivel egyik készüléket sem mertem nagy biztonsággal ajánlani. Az Alcor most bekerült az ajánlható körbe, mert e modell esetében nem az volt a megalkotásának vezérmotívuma, hogy "minél olcsóbban hozzunk létre egy táblagépet, a lényeg, hogy elnduljon". Sok extrával nem kényeztet, de elfogadható sebességgel működik, kiszolgálja az embert a mindennapok során és a 2800 mAh-s akkumulátor ezt akár 10 órán keresztül támogatja is.

A Huawei megítélése már sokkal nehezebb, és nincs nagy probléma a MediaPad M1-el, bár számomra az akadozó működés nehezen megbocsátható körülmény. Ennek ellensúlyozásaként ott van a minőségi és valóban nagyon esztétikus külső, a szép kijelző, az LTE hálózatokat támogató SIM modul, és a kezelőfelület, ami mégiscsak esztétikussá teszi azokat az órákat, amit az ember egy táblagéppel tölt.