Magyarországon is megkezdte okostelefonjainak a forgalmazását a Lenovo. A prémium kategóriás modellekre azonban karácsonyig várni kell a hazai vevőknek.

Egyelőre négy modellel kezdte meg Magyarországon az okostelefonok forgalmazását a Lenovo. A kínai cég három éve lépett erre a piacra, de az idei második negyedévében globálisan már a negyedik legnagyobb szereplővé vált.

Egyelőre kártyafüggetlenül jönnek

A magyarországi leányvállalat látványos show keretében mutatta be a héten az első – középkategóriába sorolható – modelljeit, amelyek egyelőre a Média Markt, az Extreme Digital, az Expert Magyarország, az Euronics és a BestByte üzletekben vásárolhatók meg. Lukács Anita, a hazai leánycég vezetője azonban jelezte: további forgalmazókra is számítanak, és már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a mobilszolgáltatók közül a Telenorral.

Lenovo S850

Az operátor várhatóan az utolsó negyedévben bővíti modellkínálatát a kínai cég készülékeivel. Hasonlóan némi türelmet kért még a cégvezető az első prémium mobilok megjelenéséig, a 2014-es IFA-n bemutatott Vibe Z2 Pro és a Vibe X2 a tervek szerint legkorábban a karácsonyi szezonra érkezik Magyarországra.

Elsőségre törnek a mobilokkal is

A most bemutatott modellek közül is kettőt, az S860-at, valamint az S850-et a zászlóshajó kategóriába sorol a cég, ezek a készülékek az idei barcelonai Mobile World Congressen debütáltak. Az S860 egy szokatlanul nagy teljesítményű, 4000 mAh-s akkumulátorral ellátott, akár három napos használatra is alkalmas okostelefon, amely 40 napig terjedő készenléti időt és 3G hálózaton keresztüli, 24 óráig terjedő beszélgetési időt, valamint 2 GB RAM-ot tartalmaz. Az S850 teljes üveg kivitelben, ultra szélesvásznú HD kijelzővel és 13 MP-es kamerával érkezik. Mindegyik S sorozatú modell négymagos MTK processzorokkal  van ellátva.

„Magyarország második körös európai piac lett a Lenovónál, a távol-keleti cég azt követően döntött az új termékportfólió itteni bevezetése mellett, hogy az értékesítései az EMEA régióban az idei második negyedévben meghaladták az egymilió  darabot” – emelte ki Lukács Anita. Hozzátette: nem titkolt cél, hogy a PC-piaci elsőséghez hasonlóan meghatározó pozíciót szerezzenek a hazai okostelefon-szegmensben is.

Lenovo S860

A Lenovo először csak Kínában árulta az okostelefonjait, ahol az elmúlt negyedévben már a piacvezető helyet szerezte meg. Lukács Anita kihangsúlyozta, hogy "a kínai márka részesedése a világpiacon elérte a 4,6 százalékot, ami több mint 50 millió eladott készüléket jelent".

A sajtótájékoztatón szó esett a tervezett Motorola-akvizícióról, amellyel a cég nem titkolt célja, hogy a vállalat azokon a területeken is, ahol a Lenovo konzumer márkaként még nem túl erős, megkezdődhessen az okostelefonok forgalmazása. A vállalat azt reméli, a Motorola megvásárlásával a jövőben egyszerűbben érheti el az amerikai, valamint a nyugat-európai piacot is.
Lukács Anita beszámolt az ezzel kapcsolatos további tervekről is, többek között arról, hogy a cég megtartja a Motorola márkanevet, amit külön szegmensként kezel majd. A Motorola felvásárlásával a Lenovo dobogós szereplővé avanzsál az okostelefonok világpiacán.

Saját alkalmazások minden célra

Szó esett arról, hogy a Lenovónál fontos az alkalmazásfejlesztés is, a készülékek számos saját applikációval vásárolhatók meg. Lukács Anita elmondta, hogy eddig összesen 5 milliárd Lenovo App-ot töltöttek le a felhasználók. A legfontosabb alkalmazások közé sorolta a hálózat és WiFi-kapcsolat nélkül is működőképes, fotó- és alkalmazásmegosztó SHAREit appot, ami hatvanszor gyorsabb, mint a Bluetooth. A SYNCit alkalmazás segítségével egyszerűen elmenthetjük és visszaállíthatjuk a kapcsolati adatainkat, az SMS-eket és a híváslistánkat is. Míg a SECUREit app megoldást kínál a rosszindulatú vírusok és kódok ellen. A SNAPit és SEEit alkalmazások pedig a fotózást segítik a különböző effekteknek, szerkesztési funkcióknak.

Konzumer tech

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.