Kiválasztották a Magyar Templeton Program résztvevőit. Elkészült az indulás előtti csoportkép, jöhet az érdemi munka.

Közel 20 ezer pályázóból választották ki azt a 315 fiatal tehetséget, akik az elkövetkező egy évben részt vesznek a Magyar Templeton Program tehetségtámogató programjában. A Magyar Junior Tempelton Fellow programban a 10-19 éves korosztályból elsősorban a potenciális tehetségeket, míg a 20-29 éves korosztályból pedig a legjobb produktivitást mutató, a kognitív tudományok terén már eredményeket is elérő fiatalokat, egyetemistákat és kutatókat keresték.

Mint azzal korábban foglalkoztunk, nagy elismerés a magyar tehetséggondozásnak. A sikerben nagy szerepe volt Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató eddigi munkájának. A Semmelweis Egyetem professzora a kilencvenes években indította útjára az azóta önjáróvá vált Kutató Diákok Mozgalmát, amely az egyik legjelentősebb tehetséggondozó civil kezdeményezés. 2006 óta elnöke a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak, 2012-ben pedig a European Council of High Ability elnökének is megválasztották.

A teljes programot – a tesztek összeállításától a kiválasztáson át a lebonyolításig – a Templeton World Charity Foundation 783 ezer dollárral támogatja. A tehetséggondozás fontosságáról és a programról Csermely Péterrel készített korábbi interjúnkat egy kattintásnyira olvashatják.

Személyre szabott programok

A kiválasztottak egy éven át kapnak szakmai támogatást, munkájukat, az egy év során megvalósítandó egyedi fejlesztési programjukat mentorok segítik, emellett azonban arra is törekednek, hogy olyan közösséget hozzanak létre a programban részt vevőkből, amelyben intenzív tudásmegosztás is folyik.

A fiatalabb korosztályból (10-19 év) 217-en, míg az idősebből 98-an kerültek a programba. Első körben online tesztet kellett kitölteniük, amelyek  a jelöltek IQ-ját, a szókincsét, nyelvi intelligenciáját, munkamemóriáját és problémamegoldó képességeit mérték fel. Utána 35 független pszichológus bevonásával országszerte mintegy kétezer jelöltet hallgattak meg személyesen.

Csermely Péter a kiválasztási folyamat kapcsán a Junior Templeton Fellow-k avatási ünnepsége után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi nemzetközi tapasztalatok alapján ügyeltek arra, hogy ne csak a minden teszten egyenletesen jó teljesítményt nyújtókat válasszák ki, hanem azokat is, akik csak egy területen jeleskedtek, de abban a jelentkezők között kimagaslót produkáltak.

Ez után érdeklődnek a fiatalok

Az orientáció egyébként már a személyes meghallgatással elkezdődött, hiszen a pályázók mindegyike egyéni szöveges visszajelzést kapott a teljesítményéről és arról, hogy mely területeken, illetve hogyan lenne érdemes fejlődniük. Ugyanakkor a program nagy hangsúlyt fektet a pályázók önállóságára: mindenkinek magának kell kitalálnia azt a területet, amivel foglalkozni szeretne a program egy éve alatt.

A 315 jelölt körében kiemelkedően magas az érdeklődés az orvostudomány különböző területei, a nanofizika és kvantumfizika, a biotechnológia, a bionika, a mesterséges intelligencia és a robotika iránt, de olyan, klasszikusabbnak számító tudományágak is szerepelnek az élmezőnyben, mint a matematika, a közgazdaságtan, a pszichológia és a jogtudomány.

Az IQ teszteken mért eredmények alapján egy a jelentkezők között átlagosnak számító 17-18 éves fiatal jobban teljesített, mint a teljes népesség 63 százaléka. A 20-29 éves korosztályban a beválogatottak 39 százalékánál mértek 140 feletti intelligenciahányadost, amellyel az emberiség mindössze 0,5 százaléka rendelkezik.

A legtöbben – mintegy négyezren – Budapestről töltötték ki a tesztet, Pest megyéből kétezren, míg Hajdú-Bihar megyéből ezren pályáztak. A jelentkezők területi megoszlása összefügg azzal, hogy egy adott városban mennyire hatékony tehetséggondozó munka zajlik. Hajdúböszörményből és Tiszaújvárosból például felülreprezentált volt a jelentkezők száma a városi lakosok arányához viszonyítva. A korosztályok tekintetében a legtöbb érdeklődő a 17 évesek közül került ki.

A nemek aránya az online jelentkezés ellenére érdekes módon itt is a fiúk felé tolódott el: ők adták a jelentkezők kétharmadát.

A világ minden szegletéből jöttek magyarok

A Magyar Templeton Programban fontos célkitűzése, hogy minden magyar tehetségnek lehetőséget adjon szociális, gazdasági, kulturális vagy éppen földrajzi helyzetre való megkülönböztetés nélkül – hangsúlyozzák a szervezők. Ezért a világ bármely tájáról jelentkezhettek ott élő magyarok. Ennek köszönhetően az Egyesült Állomokból vagy Kenyából éppúgy bekerültek kiemelkedő magyar tehetségek a programba, mint Erdélyből vagy a Felvidékről. A külföldön élők online platformokon tartják majd a kapcsolatot mentoraikkal és a hazai Junior Templeton Fellow közösséggel.

A Fellow-k egy éven keresztül az úgynevezett "csoportfacilitátorok" által vezetett 8-12 fős miniközösségek tagjaivá válnak. Minden tehetség az érdeklődési körére szabott egyéni haladási tervet kap, ám saját felelőssége és döntése, hogy a lehetőségek közül mely programokkal él majd. Az első három hónap az ismerkedés időszaka: elkezdik a munkát egyéni mentoraikkal, intézménylátogatásokon és workshopokon vehetnek részt. Negyedévente a tehetségeknek alkalmuk nyílik arra, hogy újabb és újabb lehetőségekkel éljenek, és akár újabb területeken próbálják ki magukat.

Az egyéni haladási terv részeként különböző képzések, kutatási projektek, ösztöndíjak, tanulmányutak, szakmai-, üzleti-, pályaorientációs tanácsadás közül válogathatnak. Ellátogathatnak példaértékű vállalkozásokhoz, intézményekhez, kutató- és fejlesztőközpontokba, valamint találkozhatnak az érdeklődési területükön sikeres emberekkel is.

Mentsük meg a Földet!

Bármennyire is fellengzős, voltaképpen ez a program célja. Pontosabban az, hogy a résztvevők ne csak kutatásokban gondoljanak. A program ugyanis kiemelten kezeli a társadalmi és személyes felelősségvállalás, valamint az együttműködés kérdését. A Fellow-k közössége és a szűkebb csoportok egyaránt az egymásra való odafigyelés, az elfogadás és a konstruktív, építő visszajelzések színhelyei kell legyenek, és mintegy modellként szolgálnak a társadalmi környezetben való viselkedésre – fogalmaz a szervezők közleménye.

A Fellow-kban azt szeretnék tudatosítani, hogy képességeik kibontakozásának az egész társadalomra pozitív hatása lesz, és hogy végső soron hozzájárulhatnak a Föld fenntarthatóságát meghatározó kérdések megoldásához is.

A program mellé olyan személyiségek álltak, mint Bogányi Gergely zongoraművész, Freund Tamás neurobiológus, az MTA tagja, György Alfréd kamiliánus szerzetes, aki 2011-ben Magyar Tehetség Nagykövete is volt, Lovász László matematikus, az MTA elnöke, Mezey Barna jogtörténész, az ELTE rektora, Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, Sólyom László volt köztársasági elnök, Szabó Gábor fizikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Szél Ágoston anatómus, a Semmelweis Egyetem rektora.

Megtisztelő, hogy a Bitportot is felkérték: médiatámogatóként segítse a programot.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.