Indul a Magyar Templeton Program, amelyben háromszáz fiatal kap különleges segítséget kognitív tehetsége kibontakoztatásához.

Impozáns támogatói közösség állt a Magyarországon első ízben elindított Magyar Junior Tempelton Fellow program mellé, amely a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, a European Social Fund, az Emberi Erőforrások Minisztériuma társfinanszírozásával és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) szakmai együttműködésével. Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató mellett, aki több mint két évtizede elkötelezetten szervezi hálózatba a kiemelkedő tehetségeket, és 2006. óta az Európai Tehetségsegítő Tanács elnöke, ott van Bogányi Gergely zongoraművész, Freund Tamás neurobiológus, az MTA tagja, György Alfréd kamiliánus szerzetes, aki 2011-ben Magyar Tehetség Nagykövete is volt, Lovász László matematikus, az MTA elnöke, Mezey Barna jogtörténész, az ELTE rektora, Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, Sólyom László volt köztársasági elnök, Szabó Gábor fizikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Szél Ágoston anatómus, a Semmelweis Egyetem rektora

Kognitív tehetségeket keresnek

A program elindítását bejelentő sajtótájékoztatón Csermely Péter beszélt a program jelentőségéről. Mint mondta, komoly elismerés a magyar tehetséggondozásnak, hogy itthon is elindulhatott a program, hiszen a Templeton World Charity Foundation zárt alapítvány, és csak bizonyos feltételek teljesítése esetén és meghívásos rendszerben lehet bekerülni a támogatottak közé. Az alapítvány egyébként a teljes program lebonyolítását 783 ezer dollárral támogatja. A 2008-ban elhunyt neves amerikai-angol üzletember és filantróp, Sir John Templeton (a fenti képen) alapítványa kizárólag kognitív kutatásokat támogat,

A programot két korosztálynak hirdeti meg a Magyar Junior Tempelton Fellow program. A 10-19 éves korosztályból elsősorban a potenciális tehetségeket keresik, a 20-29 éves korosztályból pedig a legjobb produktivitást mutató, a kognitív tudományok terén már eredményeket is elérő fiatalokat, egyetemistákat és kutatókat.

A kiválasztottak egy éven át kapnak szakmai támogatást, munkájukat, az egy év során megvalósítandó egyedi fejlesztési programjukat mentorok segítik, emellett azonban arra is törekednek, hogy olyan közösséget hozzanak létre a programban részt vevőkből, amelyben intenzív tudásmegosztás is folyik.

Tesztek és interjúk, ajánlások

A programban összesen háromszázan vehetnek részt. A 10-19 éves korosztályból kétszázan, a 20-29 évesek közül százan.

A fiatalabb korosztály kiválasztási folyamatához alapos módszertant dolgoztak ki, amelyben elsődlegesen a kognitív képességeket vizsgálják. Erre a jelentkezés nagyon egyszerű: program honlapján kell regisztrálni egy e-mail cím és a lakhely (város vagy megye) megadásával. A megadott e-mail címre érkező válaszlevélben megadott linkre kattintva, majd egy jelszót megadva kész is a regisztráció, és kezdődhet a munka: az itt elérhető Nagy Képességtesztet kell október 20-áig kitölteni.

A négy teszt – IQ, szókincs, munkamemória, problémamegoldás – módszertanát kidolgozó csapat munkáját koordináló Péter-Szarka Szilvi szerint összesen körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe az összes teszt megoldása, de a négy teszt különböző időpontokban is kitölthető.

Ebben a körben választanak ki 2000 fiatalt – ők rákerülnek , akik közül a második kiválasztási fordulóban november 15-e és december 6-a között a motiváció és a kreativitás alapján választják ki az a kétszáz diákot, akik bekerülnek a 10-19 éves Junior Templeton Fellow-k közé.

A beválogatás során felfedezett, szintén kimagasló eredményt elérő, de a programból kimaradó mintegy kétezer fiatal is felkerül a magyar tehetségtérképre. Ők is bekapcsolódhatnak a MATEHETSZ egyéb tehetséggazdagító programjaiba, és meghívást is kaphatnak a Junior Templeton Fellow Network nyílt rendezvényeire.

Emellett a társadalmi felelősségvállalás jegyében a szakemberek további százötven hátrányos helyzetű, 5-8 éves kivételes gyermeknek is tehetséggondozó segítséget nyújtanak.

Az idősebb, 20-29 éves korosztály száz jelentkezőjének kiválasztása az eddig elért eredményeik alapján, ajánlásokkal és egyéni felkérésekkel történik.

Jövőre indul a munka

A tényleges munka jövő év februárjában indul. A programban részt vevő diákok, kutatók, akikre egyéves, személyre szabott tehetségtámogató program vár, jövő év februárja folyamán alakítják ki az egyéni éves programjukat mentoraik segítségével.

Előrehaladásukat a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek, szakértők támogatják majd képzésekkel, személyes mentorálással. Emellett többek között különféle soft-skill, pénzügyi és vállalkozói képzésekben vehetnek részt, innovációs és kutatólabor-látogatásokon, országos és nemzetközi tehetségnapokon, társadalmi felelősségvállalásra nevelő programokon, nyári kiválósági táborokban fejlődhetnek.

A programot úgy alakítják ki, hogy az iskolai elfoglaltsággal összeegyeztethető legyen.

A program lezárása után fontos cél az is, hogy az összegyűlt tapasztalatokat és módszertanokat adaptálhatóvá tegyék.

(Fotó: www.templeton.org)

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.