Bár biokémikus professzor, a Semmelweis Egyetem tanára, az MTA levelező tagja, ma már jelentős hálózatkutatóként is számon tartják Csermely Pétert, aki a hálózatokat nem csak kutatja, de maga is jelentős hálózatépítő. A hálózatban gondolkodás a kutatásaiban éppúgy fontos szerepet kap, mind társadalmi szerepvállalásában. 1995-ben elindított Kutató Diákok Mozgalma ma már több tízezres közösséggé, önműködő hálózattá nőtt. A professzor tevékenyen részt vesz a Magyarországon idén ősszel elindított, a 10-19 éves fiatalok számára október 20-ig a honlapján belépési lehetőséget adó Magyar Templeton Programban, amely egyben nemzetközi elismerése is a magyar tehetséggondozásnak – amely nem kis részben épp Csermely Péter tevékenysége nyomán kapott nemzetközi visszhangot.

Ódzkodik a hivataloktól, rangoktól – mint mondja, elsősorban, másodsorban és harmadsorban is kutatónak és tanárnak tartja magát –, mégis a tehetséggondozás szervezésében óriási szerepet vállal mind hazai, mind nemzetközi szinten. 2006. óta elnöke a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak, 2012-ben pedig az Európai Tehetségsegítő (European Council of High Ability) tanács elnökének választották.

A professzorral az IVSZ Menta konferenciáján tartott előadása után, Kecskeméten beszélgettünk a Magyar Templeton Program kapcsán. (A programról egy kattintásnyira olvashatnak bővebben.)

Iskolai unalom szülte mozgalom

Bitport: Ha a magyar tehetséggondozás szóba kerül ma már a legtöbbeknek az ön neve ugrik be elsőnek. Idén húsz éves a Kutató Diákok Mozgalma, melyet ön indított útjára. Annak idején mi volt ezzel a célja?

Csermely Péter: Két indíttatásom is volt. Az egyik személyes, a másik általánosabb. A személyes még a középiskolai tanulmányaimra nyúlik vissza. Az Apáczai Csere János Gimnáziumban tanultam, ami kiváló iskola ugyan, de bevallom, unatkoztam az iskolában. Harmadikos koromban, amikor elkezdtem országos kémiai versenyeken részt venni, rájöttem, hogy sokkal több mindent meg lehet tanulni például kémiából, mint amire egy iskolai óra lehetőséget biztosít. Kutatóként arra gondoltam, még a legjobb gimnáziumokban is biztosan vannak olyan diákok, mint én voltam annak idején az Apácaiban, tehát kellene adni számukra valamilyen plusz lehetőséget érdeklődésük kielégítésére.

Az általánosabb ok egy szemlélet volt. Akkoriban – húsz éve, bár ez picit most is így van –, a középiskolásokat gyereknek tartották. Én viszont egy ilyen diákot felnőttnek tekintek, aki önálló felelős döntésekre képes. Azt vallom, ha így tekintünk rájuk, akkor a diákok valóban érett döntéseket fognak hozni. Egyszerűen a hozzáállásunk indukálja ezt. Megjegyzem, rám a szüleim már ötéves koromtól így tekintettek.

Ebből indult a Kutató Diákok Mozgalma. Egyrészt hogy adjunk a diákoknak tudományos kutatási lehetőséget a legjobb helyeken azért, mert a tudományos kutatás parttalan, azaz nincs egy jó válasz a kérdésekre, és minden kérdésre adott válasz új kérdést is szül. Másrészt ezt ne én vagy mi szervezzük a "gyerekeknek", hanem ők szervezzék saját maguknak. Persze öt-hat év, miután a mozgalom önállóvá vált. A diákok és a volt diákok már kezükbe vették a szervezést, és azóta is nagyon jól végzik a dolgukat.

Bitport: Hogyan lehet mérni a mozgalom sikerét?

Cs. P.: Egyrészt abban, hogy évente ezer diáknak ad lehetőséget a tudományos kutatásra – erre a mozgalom honlapján folyamatosan lehet jelentkezni, másrészt abban, hogy rendre születnek kiemelkedő eredmények. Van például egy 17 éves tanítványom, Perez Lopez Áron Ricardo (történetesen az Apáczaiból), aki olyan nemzetközi tudományos publikációt készített, amely akár egy PhD értekezésnek is megfelelne, igaz, a tudományos fokozathoz még le kell tennie érettségit, és el kell végeznie az egyetemet...

Az iskola működése társadalmi konszenzust tükröz

Bitport: Olvastam olyan véleményt, az internet korszakában felgyorsult az ismeretszerzés folyamata, a spektrum szélesebb lett, a mélysége viszont csökkent. A mélység csökkenését azonban ellensúlyozza az, hogy az internet révén újfajta kapcsolatokra derülhet fény. Ezért a fiatalok egyre gyorsabban tudnak haladni az ismeretszerzésben.

Cs. P.: Nem teljesen értek egyet ezekkel a véleményekkel. Tény, hogy az internet átalakította a tudásszerzési stratégiáinkat és lehetőségeinket. Az is tény, hogy az internet megjelenésével és elterjedésével az iskola hagyományos funkcióiból sok minden háttérbe szorult, és át kell hogy értékelődjön. Ma pl. teljesen fölösleges megtanítani annyi tényanyagot egy diáknak, mint húsz-harminc éve, hiszen ezekhez az információkhoz bármikor egy kattintással hozzájut akár az okostelefonján is.

Ma azt kell a leginkább megtanítani egy diáknak, hogy hogyan tudja értékelni ezeket az információkat. Azaz hogyan tud rájönni arra, hogy amit az interneten talált, az mély, tartalmas információ, vagy fölösleges, sekélyes, hamis, esetleg épp hogy szándékosan megtévesztő információ. Ahhoz, hogy egy diák erre rájöjjön, persze információkat kell számára megtanítani. Tehát az iskola végső soron nem vonulhat ki erről a területről. Az iskolának azonban még jobban kell arra súlyoznia, hogy milyen kulcsfontosságú információkat tanít meg. Olyan információk különösen fontossá váltak, amelyek segítenek eligazodni az internetről áramló információtömegben. Sok iskola sajnos még nem jött rá erre.

Bitport: Lát olyan szándékot akár a középfokú, akár a felsőfokú oktatásban, hogy ebbe az irányba mozduljon el?

Cs. P.: Az oktatáspolitika egyik nagyon régi vitakérdése, hogy az ismereteke megtanítására vagy az ismeretek alkalmazására helyezi-e a hangsúlyt. A PISA-felmérés például az ismeretek alkalmazásának fontosságát hangsúlyozza. Ugyanakkor vannak olyan nemzetközi mérőrendszerek is, melyek meg épp a megtanult információk mennyiségét vizsgálják.

Egyik véglet sem szerencsés. Hogy hol van az arany középút a "csak információtanítás" és a "csak alkalmazástanítás" két véglete között, az mindig egy társadalmi konszenzus kérdése. Az azonban fontos, hogy ennek a konszenzusnak lépést kell tartania a változó világgal. Egy olyan világban, ahol nap mint nap új helyzetek adódnak, és különösen egy olyan országban, mint amilyen Magyarország is, amely erősen ki van téve a környezet változásainak, nagyon fontos az alkalmazkodáskészség. Azaz nagyon fontos, hogy a diák értse is, amit megtanult, és képes legyen arra is, hogy az ismereteit új helyzetben új módon alkalmazza.

Segítettek a marslakók

Bitport: A magyar tehetséggondozás bekerül abba a körbe, amit a Templeton Alapítvány támogat. Hogyan sikerült ennek a nagyon zárt, nagyon elit alapítványnak a látókörébe kerülni?

Cs. P.: Hadd reflektáljak a jelzőkre először. Abban van igazság, hogy a Templeton Alapítvány elit és zárt, de az a program, ami az alapítvány támogatásával most elkezdődött, nagyon nem elit, és nagyon nem zárt. Ez egy mindenki felé nyitó és nagyon sok mindenkinek adni akaró program szeretne lenni.

Magát a programot egészen pontosan a Templeton World Charity Foundation támogatja. Ez olyan alapítvány, ahová nem lehet pályázni. Ők meghívják azokat, akik a radarernyőjükön feltűnnek, és tevékenységük megfelel az alapítvány fő célkitűzéseinek. Éppen ezért joggal lehetünk büszkék arra, hogy a magyar tehetséggondozásra egy amerikai alapítvány felfigyelt.

Ez azonban nem véletlen. Ebben mintegy kétszázezer ember tíz évnyi nagyon kemény munkája van benne, és nem csak Magyarországról, hanem a Kárpát-medence teljes magyarságából. Először európai szinten figyeltek fel arra, hogy történik itt valami érdekes, ám viszonylag gyorsan átjutott a hír Amerikába is. De ez sem véletlen, hiszen Amerikában a "marslakók" – Teller, Neumann, Szilárd Leó és a többiek – nagyban hozzájárultak az amerikai tudományos élethez, kultúrához. Az ő hírük is segítette azt, hogy ott felfigyeltek a magyar tehetséggondozásra.

Bitport: Nem lát ellentmondást aközött, hogy miközben a magyar tehetséggondozás nemzetközi hírű, aközben a közoktatás mintha lejtmenetben lenne?

Cs. P.: Valóban sok a panasz a magyar közoktatásra. Ez nem új keletű dolog. Már Eötvös Loránd is dolgozott a közoktatás megújításán. Valahogy mindig jobb közoktatást szeretnénk, és ez már önmagában is jó, mert azt jelenti, hogy az emberek figyelnek a társadalomnak erre a fontos kérdésére.

Úgy látom, hogy a tehetséggondozás nagyon sokat tud segíteni a közoktatásnak. És itt nem csak arra gondolok, hogy a tehetségek gondozása, sikerre juttatása az egész társadalomnak kifizetődő. Szerintem nem tudjuk kellőképpen értékelni a tehetséggondozásnak azt a hatását, amit a pedagógusoknak jelent. A tehetséggondozó programok ugyanis közösséget formálnak az ország legjobb pedagógusaiból, akik erőt merítenek egymás sikereiből. Ez nagyon fontos mentális és emocionális segítség.

Bitport: A tehetséggondozáshoz meg kell találni a tehetségeket. De mi a tehetség?

Cs. P.: Rengetegfajta tehetség van. Ha nagyon precíz akarnék lenni, akkor azt kellene mondanom, hogy minden emberi tevékenységformában fel lehet fedezni a tehetséget vagy tehetségelemeket. Ráadásul ez nem az életkortól függ. Ne legyen senki abban a tévhitben, hogy a tehetség vagy a tehetség felfedezése mondjuk harmincéves korban befejeződik. Bár az kétségtelen, hogy a Magyar Templeton Program lezárul 29 éves korban, de ez inkább az anyagi korlátok és a program koherenciája miatt van így.

De van például unokanevelő tehetség is, amihez ugye nagyszülőnek kell lenni. A felnőtt tehetséggondozás kiváló példája a La Femme magazin közelmúltban indított 25 bátor újrakezdő programja. A lényeg, hogy minden élethelyzetben várhatjuk, hogy új tehetségeket fogunk elárulni magunkról – magunknak és a környezetünknek is.

Egyedi képességekhez egyedi fejlesztő programok

Bitport: A Magyar Templeton Programba kétszáz 10-19 éves diák kerül be. Mi történik velük jövő év márciusától 2017 februárjáig, a program zárásáig?

Cs. P.: Erről mindegyiküket meg kellene majd kérdezni külön-külön. Ugyanis mindegyikükkel más történik majd. Teljesen egyéni programot alakítunk ki mindenkinek. Ebben két szempontot veszünk figyelembe: a diák legpozitívabb és a legnegatívabb oldalát. Egyrészt megnézzük, mik azok a területek, ahol a diákok a legnagyobb előrelépést tudják elérni a mentorok segítségével. Ez nagyon sok minden lehet: nyelvtanfolyam, kommunikációs készség fejlesztése stb. A másik oldalon azonban abban is igyekszünk segíteni, ami a diák legfájóbb pontja, ami a legjobban akadályozza a tehetsége kibontakozását, akár például a diák környezetével kialakult konfliktusainak a feloldásába is beszállunk mediálással.

Azt is fontos megemlíteni, hogy nem zárul le a program egy év után, hanem a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége más programjaiban, és (reményeim szerint) a Templeton World Charity Foudation támogatásával is, folytatódik majd.

Bitport: A program elindításakor tartott sajtótájékoztatón éppen ön hangsúlyozta, hogy ez a program nem csak a tehetség kibontakozását segíti, hanem feladata valamiféle társadalmi érzékenység kialakítása is. Csakhogy a program kiválasztási rendszere gyanúm szerint elsősorban az individuális tehetségeknek kedvez, akik körében alacsonyabb fokú a társadalmi érzékenység.

Cs. P.: Igen, ez így van. De egyrészt ez nem úgy jelenik meg a programban, hogy valamiféle kötelező szociális érzékenységet nevelünk a diákokba. Másrészt ez életkorfüggő is. Egy tízéves diáktól nem lehet elvárni társadalmi felelősségvállalást. De a program a 29 éves korosztállyal végződik, és ott már ez valós élmény lehet. Egy harminc felé közeledő kutatónak, start-up alapítónak már vannak munkatársai, beosztottjai, követői, tanítványai, ahol ez már felmerülhet. Mi a társadalmi felelősséget "csak" erősíteni szeretnénk a program résztvevőiben.

Aki akar, részt vehet olyan programokon, képzéseken, ahol például az Ashoka Magyarország (a társadalmi vállalkozók világhálózatának magyar tagszervezete – a szerk.) tagjai mondják el, hogyan lehet egy társadalmi kezdeményezésre létrehozni országos mozgalmat, és ennek milyen technikái vannak. És ha valaki belevágna egy ilyennek a felépítésébe, a program keretében némi indulótőkét is kaphat ehhez.

Tehát nem a társadalmi felelősségvállalás kérdése a Magyar Templeton Program fő vonulata, de fontosnak érezzük, hogy a gondolatmenetében ez is kiemelt elem.

Tudatosítani szeretnénk a résztvevőkben azt is, hogy ők a programban óriási értéket kapnak. Az sokszor nem nyilvánvaló, hogy a mentorok és a szakemberek önkéntes, ingyenes munkájának van piaci értéke, azaz hogy a Magyar Junior Templeton Fellow-k itt pénzben alig kifejezhető óriási értéket kapnak, hiszen az ország legjobb tudósai, szakemberei foglalkoznak majd velük. A kivételes tehetségeknek valamilyen formában vissza kell "fizetniük" a gondoskodást annak a társadalomnak, amely lehetővé tette, hogy ők ezekhez a lehetőségekhez hozzájussanak. Ennek a legkézenfekvőbb formája az, ha ők is mentorokká válnak. A Magyar Templeton Program ebben is példát mutat: a fiatalabb Junior Templeton Fellow-kat az idősebbek is mentorálni fogják.

_{(Fotó: Tudománykommunikáció Online, Mayer András)}