Soha nem találná ki, mi az zseniális újítás, amitől az új felhasználók tömeges csatlakozását várják: a kedvelést jelölő csillag ikont piros szív váltja.

Ha nagy a nyomás, a tizenöt perces hírnév is jól jön. A Twitteren pedig van nyomás rendesen. Legutóbbi negyedévében – az eredményeket október 27-én tették közzé – nagyobb volt a bevétele és kisebb a vesztesége (részvényenként 28 helyett csak 20 cent), mint az elemzők várták. Ettől azonban a befektetők egyáltalán nem nyugodtak meg.

A Twitter ugyanis közösségi oldal, azaz minél több aktív felhasználót kellene magához kötni, ami viszont csak nem akar sikerülni. Sőt jó ideje folyamatosan lassul a felhasználói tábor bővülése. Az előző év hasonló időszakához képest például az USA-ban mindössze kétmillióval, globálisan is csupán 30 millióval bővül a felhasználói kör. (Az USA-ban egyébként ebben az évben gyakorlatilag stagnált!) naygon kellenek tehát az ötletek, amikkel sok-sok új felhasználót lehet az oldalra csalogatni.

Vannak még ötletek

Az oldal feldobására ötletekből soha nem volt hiány. A 2013-as tőzsdére lépés óta kitaláltak egy csomó dolgot, melyek többségét tavaly év végétől el is kezdték bevezetni. Megjelent a privát beszélgetés és a videó beágyazásának lehetősége, aztán jött a mobil stream lehetősége, a Periscope. Miután mindez nem segített, gyorsan kirúgták Dick Costolo vezérigazgatót, és bejelentették a Lightning funkció fejlesztését. Aztán szeptember végén robbant a hír, hogy a leszámolna ikonikus jellemzőjével, a tweetek 140 karakteres korlátjával.

És most itt a valóban világmegváltó ötlet: egy ikoncsere: a csillaggal jelölt "favorite" ikont lecserélték egy piros szívet formázó "like" ikonra.

Aktív Twitter-felhasználók számának bővülése, 2012-2015
Create line charts

A felhasználó azonban konzervatív fajta. Ha hozzászokott egy ikonhoz, és annak az adott közösségben kialakult a használati kultúrája, nehezen áll át valami másra, még akkor is, ha egyébként az egésznek nincs is különösebb jelentősége. (A Facebook esetében az unlike ikon megjelenése azért nem egészen ilyen volt, hiszen ott ez a Facebooknak adt lehetőséget arra, hogy sokkal árnyaltabb infókat tudjon gyűjteni a felhasználóiról.)

Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla?

A legelkötelezettebb felhasználók többsége egyből jelentéstani értekezésbe fogott – egyelőre max. 140 karakterben. Részben azon keseregtek, hogy eltűnt a kedvenc ikonjuk, aminek már megvolt a jól bejáratott jelentésköre, másrészt azon, hogy a like és a favorite szavak jelentéstanilag nagyon távol állnak egymástól, és egyáltalán nem helyettesíthetők egymással.

Voltak olyan felhasználók is, akik a váltást egyenesen a Coca-Cola 85-ös üzleti kudarcához hasonlította. A Cocal-Cola a 80-as évek közepén hatalmas reklámhadjárat keretében bejelentette, hogy megváltoztatta az üdítőital ízét. Az akció azonban teljes üzleti kudarc volt, és a Coca-Cola kénytelen volt visszavonulót fújni, az akkor bevezetett Coke márkanevet pedig szép lassan átfazonírozni.

A Twitter-főnökök egyelőre bizakodóak, mondván, a felhasználóknak először minden újdonság idegen, de szép lassan beleszoknak a használatába.

Arra mindenesetre jó lesz az akció, hogy tízenöt percig ismét a Twitter kerüljön a figyelem középpontjába. Ez talán ismét hozhat egy-két millió felhasználót éves szinten. Azt innováció ugyanis mindig meghozza a gyümölcsét.

Közösség & HR

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.