Teljesen felborult az eddig sem túl kiegyensúlyozott piaci helyzet a mobil oprendszereknél. Az IDC 2013-as számai szerint a tavalyi utolsó negyedévben 20 eladott okostelefonból 19-en Android vagy iOS futott.
Hirdetés
 

Azt már korábban nyilvánosságra hozta az IDC piackutató, hogy tavaly az okostelefonok világpiaca átlépte a milliárd darabszámos szintet (mások szerint ehhez egy pici még hiányzott). Legfrissebb anyagukban operációs rendszerek szempontjából szedték ízekre a nagy lendületben lévő szegmenst.

Droidhadsereg egy kis almaszósszal

A Google már több éve stabilan birtokolja a piacvezető szerepet az Android oprendszerrel, de most már a fölény kezd nyomasztó mérteket ölteni. Míg 2012-ben "csak" 69 százalékos volt a részesedés, tavaly ez már megközelítette a 80 százalékot is. Az Android mellett egyetlen másik szereplő, az Apple iOS képes kétszámjegyű részesedést felmutatni. Igaz, az iPhone-oknál a trend fordított: a két évvel ezelőtti 18,7 százalék után 2013-ban kevesebbre, alig több mint 15 százalékra futotta. Ettől függetlenül még mindig az Apple képes a legtöbb pénzt keresni egy-egy eladott készüléken, így az sem tragédia, ha az elsősorban az olcsó androidos modellek miatt 40 százalékos összpiaci éves növekedést nem lehet tartani. A két operációs rendszer dominanciája 2013 végére teljesen elhatalmasodott: a tavalyi utolsó negyedévben leszállított készülékek több mint 95 százalékán futott a Google vagy az Apple rendszere.

A piac maradékán jobbára két másik említésre méltó versenyző huzakodik, de az ő helyzetük teljesen ellentétes képet mutat. A BlackBerry immár évek óta tartó vesszőfutása miatt nincs sok meglepetés abban, amilyen mértékben esett jelenléte az elmúlt időszakban. Éves szinten több mint 40 százalékkal kevesebb modell talált gazdára, mint 2012-ben. Ha csak a legutóbbi negyedévet nézzük, a helyzet még rosszabb, hiszen a 2013/Q4 kereken 77 százalékos zuhanást hozott. Hogy a dolog még ijesztőbb legyen, az év végére a cég korábbi operációs rendszerével, a BB7-tel szállított modellekből több fogyott, mint a többszörös csúszás után végül tavaly januárban megjelent BB10-ből.

A másik "futottak még" szereplő a Windows Phone, ám itt épp az elenkezőjét látni, mint a kanadaiaknál. A 33,4 millió készülék közel duplaannyi, mint a 2012-es mennyiség, így a Microsoft operációs rendszere a gyors piaci növekedést is bőven túllicitálva tudott terjeszkedni. Éves összevetésben a tavalyelőtti 2,4 százalékos részesedést sikerült 3,3-ra növelni. Ez még mindig nagyon messze van a két éllovastól, mindenesetre a Nokia mobilos részlegének idei beolvasztásával a Microsoftnak teljesen a saját kezébe kerül az operációs rendszer további felfuttatásának a feladata.

Mobilitás

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.