A kanadai gyártó friss üzleti adatai szerint óriási a veszteség, amin a mobilgyártás kiszervezésével próbálnak segíteni.

Az utóbbi hetek az aktív átszervezésről, több vezető tisztségviselő és a CEO elküldéséről, illetve az ő pótlásáról szóltak, miközben az is kiderült, hogy a BlackBerry egyik felvásárlási ajánlatot sem fogadta el, és inkább úgy döntött, hogy saját erőből igyekszik megoldani a problémákat. Ennek érdekében háttérbe szorítja a mobilgyártást és a biztonsági megoldások, illetve az üzleti partnerek számára nyújtott szerver szolgáltatások kerülnek előtérbe.

Minden és mindenki mínuszban

A ma közzétett, 2014 harmadik üzleti negyedévéről szóló pénzügyi jelentésben az összes felsorolt vállalásnak láthatók a nyomai, de az is, hogy a bevétel rohamos ütemben csökkent, a BB10-es készülékek pedig kritikán aluli teljesítményt nyújtottak a piacon. A november 30-ával záródó időszakban 1,2 milliárd dolláros bevételt ért el a gyártó, ami az előző negyedéves eredményekhez képest 24 százalékos csökkenést jelent, az előző évi, hasonló időszakban összehozott 2,7 milliárd USD-hez hasonlítva pedig még riasztóbb, 56 százalékos zuhanásról van szó. Mindez nettó eredmény szintjén 4,4 milliárd dolláros veszteség, aminek fényében nem meglepő, hogy a kanadai vállalat papírja 7 százalékos mínuszban vannak.

A kínai Foxconn segítségével tehermenesíti magát a BlackBerry

A bevétel megoszlás egyelőre azt mutatja, hogy a szolgáltatások ugyan komoly részt vesznek ki a forgalomból (53%), de a hardver még mindig 40 százalékot hoz, ami mellett a szoftver és egyéb kategória 7 százaléka nem számottevő. A BB10-es mobilok tulajdonképpen alig látszanak a piacon: a BlackBerry 4,3 millió okostelefont adott el a negyedév során, amiből 3,2 millió még a 7–es oprendszerrel ellátott készülék. Ebből következik, hogy a megmentőnek szánt BB10-es modellekből 1,1 millió kelt el, ami ez eddigi legrosszabb teljesítmény.

A Foxconn lesz a Messiás?

A jelentés tartalmaz ugyan pár pozitívra hangolt üzenetet arról, hogy a BES10-ből pár ezerrel többet telepítettek, mint az előző időszakban, a Messengernek nagy a sikere, sőt, egyes LG mobilokon előre telepítve lesz megtalálható a chat alkalmazás, valamint a Channelek száma is dinamikusan nő, de ezek egyike sem rejt olyan üzleti potenciált, vagy lehetőséget, ami kiutat jelentene a BlackBerry számára.

A Foxconnal kötött 5 éves megállapodás azonban már talán: a BlackBerry a világ legnagyobb gyártó és összeszerelő cégét bízza meg bizonyos BB mobilok legyártására, amelyeket 2014 elején kezdenek árusítani Indonéziában. A BlackBerry ezzel tulajdonképpen kiszervezi az olcsó készülékek gyártását (a prémium modellekről nem esik szó), mivel a bejelentés arra is utal, hogy Indonéziát a későbbiekben további, a fejlődő országok közé tartozó piacok követik. Így a kanadaiaknak lehetőségük van a sokat emlegetett szoftverek és szolgáltatások területére összpontosítani, amit a következő negyedévben a költségek további leszorítása fog kísérni.

Mobilitás

MIT: egészen hihetetlen arányban fuccsolnak be az MI-projektek

Egy friss kutatás szerint nem magával a technológiával van probléma, hanem a túlzott elvárásokkal és a hibás integrációs megközelítésekkel, ami azonban az elképesztő összegű befektetések megtérülését is kérdésessé teszi.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.