A HTC 10 elő- és hátlapi kameráját máris a legjobbak közé sorolják.

A tajvani HTC ott volt, amikor a most ismert modern okostelefonok megszülettek és nem egy ikonikus készülékkel járult hozzá a piac alakításához. A fémházas Legend, a hatalmas sikereket arató Desire, vagy a QWERTY világot uraló modelljei mind egyediek voltak, az utóbbi évekre azonban elfogyott a lendület és a HTC csak keresi önmagát. A szimplán 10-es számot viselő, ma bejelentett készülékkel ez megváltozhat.

Vissza a saját ötletekhez

Ez elsősorban azért várható, mert a gyártó egyrészt elszakadt az A9-cel erőltetett iPhone másolástól, másrészt több olyan fejlesztést vezetett be, ami technológiailag is érdekessé teszi az új csúcsmobilt. A fém, unibody kialakítás a HTC védjegyének köszönhető, most azonban a széleket markáns, lecsapott formák jellemzik, amely felidézi a még One néven futó HTC telefonokat.

A gyártó igyekezett nem elszállni a kijelző méretét tekintve, így születhetett meg az 5,2 colos, Quad HD felbontású, és a HTC által a mai napig preferált Super LCD típusú panel. A megjelenítő alatt az A9-hez hasonlóan ezúttal is egy érintőgomb található, ami egyben ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál. A mellette található további kapacitív vezérlők új irányt jelentenek, hiszen a cég eddig előszeretettel a kijelzőn helyezte el ezeket.

Hardver szempontjából a HTC 10 hozza kategória által megkövetelt szintet. Snapdragon 820 chipset, 4 GB RAM, 32 gigabájt belső tárhely, ami micro SD-vel bővíthető. Az energiát egy masszívnak tűnő, 3000 mAh-s akkumulátor szolgáltatja, ami az előzetes tesztek (és ígéretek) alapján akár két napig is képes tartani a tempót. A mobil támogatja a Quick Charge 3.0 szabványú gyorstöltést, a korábbi standard portot pedig immáron egy Type-C USB csatlakozó helyettesíti.

Fókuszban a kamerák

A HTC végre megértette, hogy a felhasználóknak a kamera elsődleges fontosságú szempont, ezért ezt a területet alaposam megnyomták a fejlesztéskor. Ennek eredménye a 12 megapixeles, lézer fókuszos, dupla LED vakuval, optikai képstabilizátorral ellátott, f/1.8 fényerejű hátlapi kamera. Az objektív már meg is járta a kamerák, szenzorok, objektívek tesztelésével foglalkozó DxO laborját, ahol a megszerzett 88 pont azt jelenti, hogy a HTC 10-en kívül egyedül a Samsung Galaxy S7 Edge kapott ennyit a mobilok közül.

Az előlapi kamerára ugyanezek a paraméterek vonatkoznak, azaz a selfie felvételek is optikailag stabilizáltak lesznek, van előlapi vaku is, a felbontás azonban ennél a lencsénél „csak” 5 megapixel. Nemcsak a képrögzítés, feldolgozás, hanem a hangok terén is sok újítás került be a készülékbe: egyrészt ismét jó minőségű füles jár a készülékhez, ami nem is csoda, hiszen a HTC 10 Hi-Res audio tanúsítvánnyal rendelkezik, a fülhallgató erősítőjének teljesítménye pedig kétszerese a hagyományos fülhallgatók erősítőjének.

Az is a HTC 10 előnyére válhat, hogy a gyártó tudatosan visszafogta az előretelepített alkalmazások számát, így a felület inkább hasonlít a stock Androidra. A mobil hazai várható áráról egyelőre nem kaptunk információt, azt azonban tudjuk, hogy az amerikai piacon 699 dolláros áron (közel 200 ezer Ft), áprilistól lesz elérhető sötétszürke, ezüst és arany színekben.

Konzumer tech

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.