A HTC most már évek óta elég nagy gondban van: a piacra dobott mobiljai nem képesek felkelteni az érdeklődést, túl nagy a verseny, amit a tajvaniak nem bírnak tempóval. Furcsa mindez, hiszen a fémből készült, markáns dizájnnal megáldott M-széria kellően egyedi és különleges volt, illetve az Androidba is sikerült annyi pluszt beletolni, ami kiemelte ezeket a mobilokat a masszából.

A piac mégsem reagált jól, ezért a HTC lépett egy merészet, és bejelentette a One A9-cet, ami szöges ellentétben áll az eddigiekkel. Ha az ember jóindulatúan, megengedően áll hozzá ehhez a történethez, akkor sem nagyon tud mást mondani, mint hogy ez egy iPhone koppintás, ami a készülék összes négyzetcentiméterén tetten érhető.

Copycat

Azt rögtön az elején le kell szögeznem, hogy egy kiválóan sikerült másolatról van szó. Ugyanazok a lekerekített sarkok, a szélénél finoman gömbölyödő kijelző, masszív, egy darabból kialakított fémház fogadja az embert, ami a 6-os kiadás óta jellemzi az iPhone-okat. A hátlapon kissé kiemelkedő kamera, az alul található külső hangszóró rácsa, hátul, az antennák vételi jelét erősítő csíkok mind megvannak. Balra a nanoSIM és a microSD nyílása került, jobbra pedig az enyhén recézett bekapcsoló gomb, ami minimális egyediséget sugall.

Ez a kombináció az A9 esetében is azt jelenti, hogy félelmetesen csúszós az egész mobil, ami nem egyszer indul el nagy lendülettel a tenyeremből a föld felé. Az egyezés annyira 100 százalékhoz közeli, hogy a HTC logó alatt egy gomb is található, amit azonban nem nyomni, hanem érinteni kell. Ez alatt bújik meg az ujjlenyomat-olvasó (hoppá, pont úgy, ahogy az iPhone-nál), ami még oké is lenne, viszont a többi kezelőszerv elhelyezése fatális tévedés a HTC részéről.

Az Androidnál megszokott vezérlő gomb hármas (alkalmazás kezelő, visszalépés, Home) vagy a készülékházon, kapacitív felület formájában kap helyet, vagy felkerül magára a kijelzőre, amivel így egy kicsit elvesz a hasznos felületből. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is, az azonban minden esetben biztos, hogy a felhasználót nem zavarják össze véglegesen.

Az A9 esetében az a probléma, hogy a középső, „hardveres” gomb egyben a Home funkciót is tudja, viszont az említett két másik funkciót nem mellette, annak két oldalán kell keresni, hanem a kijelzőn – egy másik Home gomb társaságában. Igen, ez azt jelenti, hogy a felhasználó két Home gomb között is válogathat, ha a kezdőképernyőre akar jutni, de a gyakorlat azt mutatta, hogy ez inkább probléma, mintsem dőzsölés a jóban. A helyes megoldás az lehetett volna, hogy az ujjlenyomat-olvasó mellett lettek volna a kezelőszervek, így az ember nem kavarodik össze.

Nyilván elfogadható ez a döntés a HTC részéről, és egy rövid időszak alatt hozzá is lehet szokni, de ha ettől elszakadunk, akkor elég nehezen érthető meg, hogy pontosan mi volt a szándéka a fejlesztőknek, és kicsit zárójelbe teszi a gyártó korábbi, kiváló megoldásait. (És persze az is egy opció, ha az ember nem használja a szenzort, de akkor ezzel sutba dobunk egy remek funkciót.)

Nem másol mindenhol

Az A9 egyik erőssége a kijelzője. A full HD felbontású, AMOLED panel 5 colos, vagyis még bőven a kezelhető kategóriában található. A megjelenítő kiváló, a technológiára jellemző színekkel dolgozik, a betekintési szög is széles, a karcokat pedig a Gorilla Glass 4 felület hárítja el.

Csak rövid időre tudtam pozitívba váltani, mert a teljesítményről is ejteni kell pár szót. A One A9 a Snapdragon 617-es rendszerchipjét kapta, amiben két négymagos (1,5/1,2 GHz) processzor teszi a dolgát 2 GB RAM-mal kiegészülve. A nálam járt modell 16 gigabájtos belső tárhelyet kapott, de létezik 32 gigás kiadás is, amihez már 3 GB dukál.

A legjobb szó talán az lehet a teljesítményre, hogy ragadós. Alig akad olyan mozzanat a mobillal kapcsolatban, amit ne kísérne a menürendszer, az appok lassú reagálása, a tétovázás, ami annak ellenére állandóan érezhető volt, hogy már az Android legújabb, 6.0-s verziójával (Marshmallow) érkezik. Elképzelhető, hogy a 3 GB-os kiadás nem szenved ilyesmitől*, de szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy 8 mag és 2 GB RAM mellett sem lenne ildomos neki.

*Végigfutottam az amerikai kollégák által írt teszteket, mivel az Egyesült Államokban a 3 GB-os modell került forgalomba. Általában meg vannak elégedve a teljesítménnyel, de csak addig, amíg nem kell erőforrás igényesebb játékokkal, appokkal próbálkozniuk. Ilyenkor ugyanis pontosan olyan tünetek jelentkeznek náluk, amiket én is tapasztaltam: lassulás, dadogás, akadozás.

Képben van

A kamera az elmúlt időszakban egy hektikus terület volt a HTC számára, hiszen az egy ideig erőltetett Ultra Pixel technológia sem hozta azt, mit vártak tőle. Az A9-ben már egy „hagyományos”, 13 megapixeles (auto fókusz, LED vaku, OIS) kamera található, ami ismét a pozitív oldalát erősíti a készüléknek. Kiegyensúlyozott színvilágú, korrekt fotókat készít, és rosszabb fényviszonyok között sem vérzik el. Jó pont jár a manuális beállítási lehetőségekért, ahogy a Hyperlapse és Lassított felvételi módokért is.

A kezelőfelületet a HTC Sense adja, ami sokat visszavett az utóbbi időben az egyediségből és csak finoman nyúl bele az az Androidba. A Blinkfeed továbbra is a csomag része, de egyre kevésbé érzem létjogosultságát egy integrált hírolvasó, közösségi média figyelő alkalmazásnak, amikor annyi egyéb lehetőség van erre a célra. Jó hasznát lehet venni azonban a gesztus alapú vezérlési lehetőségeknek, amelyek elsősorban a készülék felélesztésére, és egyes appok indítására vethetők be.

Mire volt jó ez az egész?

Kicsit nehezen tudom értelmezni a HTC One A9 létezését. Az iPhone-ra való hajazás nyilvánvalóan szándékos volt, amivel egyetlen tábort nem tudnak elhódítani: az iPhone felhasználókat. Ha az lett volna a cél, hogy azokra hassanak, akik szeretnének Apple mobilt vásárolni, de nem engedhetik meg maguknak, akkor azt a kifejezetten magas, 200 ezer forintnál kezdődő, kártyafüggetlen ár teszi lehetetlenné.

Ha a figyelem felkeltése volt az elsődleges szempont, az sikerült, bár nem biztos, hogy az a hír tesz jót egy pénzügyileg bukdácsoló vállalatnak, ha a világ vezető gyártójának csúcskészülékére egy az egyben hasonlító mobillal jönnek ki. Ha csak egy poén volt, akkor ez rossz poén volt.

Az a szerencséje az A9-nek, hogy az anyagminőség, a hibátlan összeszerelés, a kamera, a remek kijelző menti a menthetőt, így már csak az áron kellene lefaragni egy kicsit, hogy ez a történet esetleg sikeres lehessen. Veszélyes terep ez a másolósdi, hiszen ha még minden egyéb tekintetben is jól muzsikált volna az A9, akkor is úgy hivatkoznának rá, hogy „az a bizonyos iPhone másolat”. Nem tisztem üzengetni a HTC-nek, de voltak ott már ígéretes, sőt, bravúros dolgok a cég életében, érdemes lenne azokból kiindulni és akkor kicsit helyre lehetne rántani a renomét.