Európa nyitott és befogadó, mintha a második hazai piacunk lenne – nyilatkozta a közelmúltban a William Xu, a Huawei stratégiai marketingért felelős igazgatója. A kínai vállalat felső vezetője joggal dicsérhette az európaiakat: ami az USA-ban nem jött össze, az Európában virágzik. Az elmúlt időszakban egy tucatnál is több olyan együttműködést alakítottak ki európai nagyvállalatokkal, amely az öreg kontinens egyik kulcsszereplőjévé teszi a kínai távközlési berendezés- és mobilgyártót.

Ráadásul a piac legnagyobb szereplőivel sikerült megállapodniuk. A partnerei között ott van a Deutsche Telekom, az SAP, de még az olyan kutató cégekkel is sikerült valamilyen együttműködést kialakítaniuk, mint a neves Fraunhofer-Gesellschaft, amellyel például az Audinak fejlesztettek szórakoztató elektronikai rendszert. A Q7-es Audikba egyébként a kínai vállalat szállítja az LTE-kapcsolatot biztosító egységeket.

A Volkswagen csoporttal májusban kötöttek stratégiai partnerséget, amely lehetővé teszi, hogy a Huawei telefonokról lehessen vezérelni bizonyos funkciókat az autókban a MirrorLink technológia révén (a technológia, amit hét éve még a Nokia kezdett fejleszteni, az okostelefonok kijelzőjét tükrözi szinte minden funkcióval az autók érintőképernyős rendszerére).

Az amerikai "nem"-ből Európa profitált

Az Egyesült Államokban már 2012-ben indult egy kongresszusi vizsgálat, amely a kínai távközlési berendezéseket gyártó cégek amerikai jelenlétének biztonsági kockázataival foglalkozott. A jelentés egyértelműen azt javasolta, hogy a kínai szállítókat zárják ki a telekommunikációs hálózatok építéséből-fejlesztéséből.

Bár a Huawei és a ZTE is több kísérletet is tett, hogy meggyőzze az amerikai kormányzatot arról, hogy berendezéseik nem jelentenek biztonsági kockázatot, a Huawei, melynek amúgy szoros kapcsolata van a kínai állammal, végül két éve úgy döntött, feladja a tengerentúli piacot.

Ezzel párhuzamosan viszont érdekesen alakult az európai jelenléte. 2013 májusában az Európai Bizottság vizsgálat indítását tervezte a Kínából származó távközlési hálózati berendezések importja ügyében (dömpingár, tiltott állami támogatás). A vizsgálattal az európai gyártókat – elsősorban az Ericssont, az Alcatel-Lucentet és az akkor még Nokia Siemens Networks néven futó NSN-t – kívánták megvédeni a kínai dömpingáraktól.

Csakhogy paradox módon épp a nagy európai gyártók tiltakoztak legélénkebben a vizsgálat ellen. Ők ugyanis szerettek volna részesedni a nagy távol-keleti fejlesztési projektekből, amelyre egy ilyen vizsgálattal a háttérben semmi esélyük sem lett volna a kínai válaszlépések miatt. (Hogy értsük, milyen volumenű üzletekről lehet szó egy kínai mobilszolgáltató esetében: a ZTE például csak az idén akár félmillió bázisállomást is építhet Kínában.) Így aztán a vizsgálat helyett egyre inkább egyfajta "vádalku" kezdett körvonalazódni. Az EB már csak azt követelte, hogy a kínaiak emeljék az európai áraikat, és adjanak nagyobb részesedést a hazai piacból az európai berendezésszállítóknak.

Fejlesztéssel válaszolt

Miközben egyesek már kereskedelmi háborút vizionáltak, a Huawei még abban az évben erőteljes k+f tevékenységbe kezdett Európában. Újabb k+f központokat hozott létre Európában. Igaz, volt is miből. A cég jó ideje bevételarányosan is kiemelkedően sokat költ kutatásra és fejlesztésre. Évek óta átlagosan a bevételei 10 százalékát, de egyes években akár ennél is nagyobb összeget fordít ilyen célokra. 2013-ban például a k+f költések aránya elérte a bevételei 13 százalékát.

Az Egyesült Államokban viszont minden szempontból takaréklángon tartja a jelenlétét: egyedül az okostelefon-piacról nem vonult ki, ott azonban elenyésző a részesedése. Miközben az IDC szerint globális piac 5,2 százalékát birtokolta az idei első negyedévben – a TrendForce még ennél is magasabbat, 7 százalékot mért –, addig az USA-ban nem éri el az 1 százalékot: mindössze 110 ezer készüléket szállított az első negyedévben.