Ha van perspektíva, a diplomások is vállalják a pályamódosítást – állítja a Codecool saját felmérésére alapozva.
Hirdetés
 

Segítenek az új jelentkezőknek a végzősök megnyugtató tapasztalatai: magabiztosabbak és türelmesebbek is, mint a képzés idulásakor jelentkezők voltak – derül ki a Codecool informatikai szakoktató cég felméréséből, melyet a végzős és a frissen felvett hallgatói körében is elvégzett. (A Codecool oktatási modelljéről legutóbb Bonyhádi Gáborral, az oktató cég marketingvezetőjével készítettünk interjút.)

A felmérésben összesen 226 most végző és most kezdő diákot kérdeztek meg. Az általános demográfiai adatok (nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely) mellett elsősorban azt firtatták a kérdések, hogy a tanfolyam résztvevői milyen szempontok alapján választottak pályát, milyen várakozásaik voltak a képzéssel kapcsolatban. A tanfolyamot elvégzőknek arra is válaszolniuk kellett, hogy várakozásaik mennyiben teljesültek, és az ismeretek birtokában mik a jövőbeni elképzeléseik.

 
Codecool felmérés 2016 – Korcsoportos megoszlás
Create bar charts

Bár a felmérés nem reprezentatív, hiszen kizárólag a Codecool képzésében részt vevők véleményét tükrözi, segít abban, hogy árnyaljuk a szakképzéssel kapcsolatos elvárásokat és az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos motivációkat.

Az, hogy van egy diplomám, nem akadály

A kutatás legmeglepőbb eredménye, hogy a képzésekre most jelentkezők fele már rendelkezik diplomával, azaz egyre többen vállalják a pályamódosítást. A most végzetteknek még csak harmada volt diplomás. A diplomások körében ráadásul elég sokan úgy vágnak neki a tanfolyamnak, hogy diplomájuk több éve stabil egzisztenciát biztosít számukra. Ez a probléma az új jelentkezők negyedét érintheti, mivel ennyien tartoznak a legidősebb, 28-33 éves korosztályba.

Az, hogy a tanfolyamra jelentkező diplomások aránya látványosan nőtt, az is közrejátszhat, hogy míg a végzősök többsége a 23-27 éves korosztályba tartozik, a kezdők zömét a 28 évnél idősebbek alkotják. A legnagyobb mértékben a 34 évesek (vagy annál idősebbek) aránya nőtt a végősök összetételéhez képest.

 
Codecool felmérés 2016 – hallgatók végzettsége
Create bar charts

A most jelentkezők körében a másik szignifikáns csoportot (35 százalék), a korábbi tanulmányaikat félbehagyó, csalódott újrakezdők alkotják. Az ő esetükben könnyebben érthető, hogy miért vágnak bele egy hosszabb tanfolyamba: számukra sok esetben csak a költségtérítéses felsőoktatási formák maradnak lehetőségként.

De miért vág bele valaki egy diplomával a kezében – netán egzisztenciáját is feladva – egy másik szakma megtanulásának? Természetesen a jobb életminőség és a versenyképes fizetés fontos szerepet játszik, de a válaszadók az élethosszig tartó tanulás is megjelölték a motivációik között.

Az elvárások esetében ugyanakkor érdekes volt, hogy csak minden második új tanuló jelölte meg azt, hogy az oktató cég garantáltan munkát is találjon neki. Általában előbbre sorolták azt, hogy életszerű környezetben tanulhassanak programozást, és hogy pályamódosításra alkalmas tudást szerezzenek. Elvárásként fogalmazódott meg, hogy a teljesen új oktatási módszerrel ismerkedjenek meg.

Mire elég 18 hónap?

A végzettek 85 százaléka szerint jó a 18 hónapos képzési idő. A válaszadók töredéke vélekedett úgy, hogy a képzés rövidebb idő alatt is lebonyolítható lett volna. A frissen jelentkezőknél is számít a képzési idő: több mint nyolcvan százalékuk kifejezetten azért választotta a Codecool képzését, mert komolyabbnak ítélték meg, mint a néhány hetes-hónapos képzéseket.

 
Codecool felmérés 2016 – hallgatók motivációja
Create bar charts

Persze a pozitív megítélésben nem kis szerepet játszhat, hogy a Codecool képzése utófinanszírozott, ráadásul a tanfolyam résztvevői számára kevésbé kockázatos. Ugyanis az oktató cég vállalja, hogy állást keres a végzőseinek, akiknek csak utólag kell törleszteniük a tanfolyam díját a fizetésükből. Ha azonban a tanfolyam elvégzését követő 3 hónapon belül mégsem jutnak álláshoz, nem kell fizetniük. Ez olyan biztosíték, amiért nagyon sokan szívesen bevállalják a hosszú képzési időt.

A Codecool ügyvezetője, Boda József azért tartja fontosnak a hosszabb képzést, mert szerinte csak az egy éven túli képzési konstrukcióban garantálható, hogy a végzősök kurrens tudással kerülnek a cégekhez. A felmérés szerint a hallgatók ha tehetnék sem fizetnének előre egy gyorsabb kurzusért.

Mindezzel együtt azonban üres zsebbel nem nagyon lehet belevágni a másfél éve képzésbe. A Codecool honlapján felhívják a figyelmet arra, hogy csak olyan hallgató jelentkezzen, akik rá tud szánni 18 hónapot rá a nappali rendszerű oktatásra, és nincs olyan elköteleződése, ami miatt ne tudna személyesen bejárni az órákra. A másfél év alatt ugyanis a képzés folyamatos, mindössze három alkalommal szakítja meg 2-2 hét tanulmányi szünet.

Az elégedett ügyfél reklámértéke

A felmérésből kiderült, hogy egyelőre az elégedett végzősök jelentik a legjobb reklámot az oktató cégnek. Kétségtelen persze, hogy itt a nagy egyetemek képzésivel nem összevethető létszámról van szó: a két képzési helyszínen, Miskolcon és Budapesten is 50-60 fővel indítanak el egy kurzust. A konstrukció pénzügyi előnyeit is figyelembe véve ezt a létszámot viszonylag egyszerű feltölteni.

A felmérés szerint a jelentkezők ismerőseiktől vagy netes fórumokról értesültek a cégről és az oktatásról, és csak másodsorban találkoztak hirdetéssel vagy toborzó anyaggal. A végzettektől pedig jobbára jót hallhattak: a végzősök egyike sem adott tízes skálán hetesnél rosszabb osztályzatot a környezetre, a mentalitásra és az oktatás minőségére.

Közösség & HR

Átlépte az emberi felfogás korlátait a DeepMind mesterséges intelligenciája

Az AlphaGo legújabb változata külső segítség nélkül, három napos tanulás után verte rommá a saját korábbi, a legjobb humán játékosokat is felülmúló változatát.
 
Hirdetés

Megújult a First Class csomag – uniós adatroaming akár 70 gigabájtig

A változtatásokkal az elsősorban üzleti ügyfelek igényeire szabott ajánlat még rugalmasabb, miközben a prémium jellege is megmarad.

A technológiai fejlődés jó, csak épp még az adatvédelmi kockázatok is nőnek vele. A vállalatoknak pedig ezzel kell valamit kezdeni a változó adatkezelési szabályozás miatt. Összegyűjtöttük, mire kell figyelni.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

Hirdetés

A CISPE adatvédelmi magatartási kódex szerint szolgáltat az Aruba

Az Aruba Cloud minden felhőszolgáltatása megfelel azoknak az előírásoknak, amelyeket az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége adatvédelmi magatartási kódexében rögzített.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.