A hazai elektronikus levelek több mint 70 százaléka spam. A levélszemét legnagyobb arányban Szaúd-Arábiát árasztja el: ott 76,2 százalékos a kéretlen üzenetek aránya.

Az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec riportja szerint Magyarországon a kéretlen levelek aránya februárban 71,1 százalék volt, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is a világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Angliában 68-69 százalékot ért el a haszontalan vagy káros elektronikus küldemények aránya. Világszinten az összesített levélforgalom 68 százaléka bizonyult kéretlennek az év második hónapjában, ami a januári adatokhoz képest 1 százalékos csökkenés. 

Benelux fertőzöttség  A felmérés szerint februárban Hollandiát támadták leginkább az adathalászok: 152 levélből egy adathalász programmal volt fertőzött. Az elektronikus levelek útján szétküldött támadások terén februárban Luxemburg vette át a vezető szerepet, mivel földrajzilag náluk volt a legmagasabb a kártékony programokat tartalmazó e-mailek száma: minden 64 emailből egy tartalmazott vírust. Magyarországon ez az arány 306 levélből egy volt.

Az állami szektor maradt az adathalász tevékenység fő célpontja februárban is, minden 84 emailből egy rejtett adathalász támadást. A kémiai és gyógyszeripari szektorban 726 levélből egy volt adathalász vírussal fertőzött, az IT szektorban ez az arány 671 levélből egy, a kiskereskedelmi szektorban minden 524. levél volt fertőzött, míg az oktatásban minden 150., a pénzügyi szektorban minden 329.

Az internet számokban, 2011-ben [infografika]
Drasztikusan csökkent 2011-ben a spamek száma

Lejárt lemez?  A hálózati megoldásairól ismert Cisco tavaly év végén hozta nyilvánosságra az Annual Security Report elnevezésű biztonsági felmérését, melyből az derül ki, hogy tavaly éves szinten körülbelül felére csökkent a spamek száma. Ezzel a levélszemét által okozott vállalati károk a 2010-es 1,1 milliárd dollárról durván 500 millióra csökkentek 2011-ben.


A jelentés megállapította, hogy a spamelés egyre kevésbé vonzó a bűnözök számára, akik a célzott támadásoktól jóval nagyobb megtérülést remélnek. A mennyiségi szemetelés helyett inkább az egyes vállalatok és szervezetek meghatározott tisztségviselőinek küldenek kamu leveleket (scam), amelyekkel valamilyen hálózati hozzáférést vagy más érzékeny adatotokat próbálnak kicsalni tőlük. 

Így lehet veszélyes egy hiányzó betűkészlet

Új fenyegetéssel kell szembenéznie a Chrome böngészőt használók táborának.
 
Küszöbön áll egy kifejezetten a kis- és középvállalatok számára induló, jelentős részben vissza nem térítendő EU-s támogatást tartalmazó pályázat felhőalapú szolgáltatások bevezetésére. Mégsem csak ettől kell várni a megváltást.

a melléklet támogatója a MiniCRM

Hirdetés

Kitörési pont a kkv-knak

Ahhoz, hogy Magyarország fejlődni tudjon, elengedhetetlen a kis-, és középvállalkozások növekedése. De mi kell ahhoz, hogy ez teljesüljön? Cikkünkből kiderül! (x)

Egy nemzetközi kutatás szerint a szoftvergyártók auditja nem tesz jót az innovációnak, és a versenyt is gátolja. Segítsen felmérni a hazai helyzetet!
A digitális átalakulás szép elv. De ha mindent az azonnali megtérülés és az IT-költségek csökkentése vezérel, akkor csak elv marad – súlyos valós következményekkel. Takács István Péter írása.

Az élethosszig tartó tanulás lesz a legfontosabb képességünk

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Másfél év alatt vált le a Budapest Bank szervezete a GE Capitalról. A folyamatban nagy szerepet kaptak a helyi szállítók is. Kelemen Bálint informatikai vezető (Budapest Bank) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.