A szigetország technológiai ipara pánikol, hogy a várható munkaerőhiány miatt leáll a szektor növekedése.
Hirdetés
 

Egyre több területen fedezik fel, hogy mennyit árt a brit gazdaságnak a Brexit. Most épp a technológiai ipar szereplői kongatják a vészharangot: nem lesz elég munkás kéz, ha nem jönnek a külföldiek. Ők pedig látványosan nem jönnek. Így az egyik legdinamikusabban növekvő iparág állhat le.

Eddig mindent vittek

A TechCinty kutatása szerint csak tavaly 6,8 milliárd font kockázati és magántőke-befektetés érkezett az Egyesült Királyság technológiai szektorába, ami több, mint amennyi a briteket követő három országba, Franciaországba, Németországba és Hollandiába együttesen érkezett. A britek ezt az arányt egyébként nem csak tavaly hozták, hanem öt éve gyakorlatilag folyamatosan ilyen arányban múlták felül a kontinens vezető országait.

Mindehhez természetesen a felsőoktatási háttér is megvan: Európa húsz legjobb egyeteme közül 8 az Egyesült Királyságban működik. Londonban közel kétszer annyi GitHub-felhasználó él, mint a szintén népszerű Belinben vagy Párizsban. A technológiai szektor körüli szellemi pezsgést jelzi az is, hogy tavaly 22 ezer technológiai meetupot szerveztek, melyek nem csak az információcserére, hanem a kapcsolatépítésre is jó alkalmat adtak.

A digitális ipar 2015-ös forgalmát 170 milliárd fontra becsülik, és az elmúlt 5 évben kétszer nagyobb ütemben bővült, mint a brit gazdaság egésze. Maga a szektor több mint 1,6 millió embert foglalkoztat, és ami a munkaerőpiac szempontjából különösen érdekes, kétszer annyi új munkahelyet is teremtett öt év alatt, mint a gazdaság többi szegmense. És persze ezekre a munkákra Nagy-Britanniában ugyanúgy igaz, mint Magyarországon, hogy a bruttó hozzáadott értéke duplája a nem digitális munkahelyekének: előbb 103 ezer font volt utóbbi 50 ezer fontjával szemben.

A techik Európába jönnének legszívesebben

A Brexit azonban úgy tűnik, már rövid távon is megakaszthatja ezt a trendet. Egyelőre az egyértelműnek látszik, hogy nehézségek léphetnek fel a keletkező digitális munkahelyek feltöltésében. Egy San Francisco-i fejvadász cég, a Londonban is irodát fenntartó Hired készített egy elemzést az EU-ból történő kiválás lehetséges munkaerő-piaci következményeiről.

Nagy-Britanniában minden tizedik munkavállaló külföldi. Ez az arány a tech szektorban még magasabb, ráadásul bizonyos hiányterületeken akár 28 százalékkal magasabb bért is hajlandól megadni a külföldieknek, mint a hazai szakembereknek. Ennek ellenére a külföldi jelentkezők száma egy év alatt kevesebb mint a felére esett.

Hired.com Külföldi munkavállalók
Create line charts

 

Maguk a brit cégek is egyre kevésbé bíznak abban, hogy külföldi szakembereket tudnak az országba vonzani. Tavaly a harmadik negyedévtől kezdve folyamatosan csökkennek azopk az állásajánlatok, melyeket külföldieknek is felkínálnak.

 
Hired.com – Célországok Nagy-Britanniából
Create pie charts


De ennél is aggasztóbb, hogy a megkérdezettek 70 százaléka gondolt arra, hogy a Brexit hatására más országban keres magának munkát. Ennek a mozgásnak a nagy nyertese a kontinentális Európa lenne: az ugyanis a váltani vágyók első számú célpontja. 69 százalékuk Európában, 19 százalékuk Észak-Amerikában, 8 százalékuk Ausztráliában keresne magának új állást.

 

Közösség & HR

Már nem a CIO-é a legjobban fizető IT-vezetői állás

Legalábbis Amerikában. A stratégiaalkotás és az IT-büdzsé menedzselése továbbra is az ő feladatuk, de eljött a specializálódás kora.
 
Ehhez is a felhőszolgáltatások adják a nagy lökést, teret adva a kísérletezéshez.
A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.