Nyáron átadja a stafétát a Cisco első számú embere, a vállalatot hullámhegyeken és -völgyeken át húsz évig irányító John Chambers.
Hirdetés
 

Bő egy hónap múlva, húsz év után le kell cserélni a Cisco vezérigazgatói névtábláját. A cég tegnap bejelentette, hogy az 1995. óta regnáló John Chambers június 26-ával leköszön posztjáról. Helyére beülről érkezik "vérfrissítés" a vállalatnál közel két évtizede dolgozó Charles H. Robbins személyében.

Húsz év: jóban, rosszban

A Cisco leköszönő vezetője ezzel felkerül arra a listára, amelyen az informatikai szektort évtizedekig meghatározó, idősebb generációhoz tartozó topmenedzserek vannak, akik az elmúlt években adták át a gyeplőt. A teljes igénye nélkül ilyen csere történt a közelmúltban például a Microsoftnál, az Oracle-nél, vagy kicsit korábban az Intelnél és az IBM-nél.

Chambers 1995-ben lett a hálózati óriás első számú embere, azaz kereken húsz évet töltött a vezérigazgatói székben. Ez idő alatt óriási sikerekben és keserű mélyrepülésben egyaránt volt része a posztjáról távozó, 65 éves veterán szakembernek. Ahogy a mellékelt ábrán is látszik, a cég egyértelműen a 2000-es évek elején teljesített a legjobban. Közvetlenül a dotkomlufi kipukkadása előtt még egy olyan rövid időszak is volt, amikor a Cisco cégértéke meghaladta a Microsoftét. 

A Cisco részvényárfolyama az elmúlt húsz évben
(Forrás: Google Stock)

A 2000 tavaszán bőven 600 milliárd dollár felett járó cégérték ma már elérhetetlennek látszik. A lufi gyorsan leereszetett, és azóta sem sikerült még csak a közelébe sem kerülni az egykori magasságoknak. A Ciscót a részvények jelenlegi árfolyama valamivel kevesebb mint 150 milliárdos vállalatnak értékeli.

Chambers elmondása szerint három évvel ezelőtt gondolkodott el először a váltásról, ám a cég hivatalosan csak bő egy évvel ezelőtt látott neki az utódkeresésnek. Azonban hasonlóan az Orcale éléről leköszönt Larry Ellisonhoz, a vállalat legendája ezzel egyáltalán nem vonul ki a cég életéből. Az eddig is birtokolt elnöki pozícióját ugyanis ezt követően is megtartja.

Belső pótlás

A cég élére frissen kerülő Robbins szintén nem tegnap kezdte pályáját a Ciscónál. A 49 éves szakember 1997-től áll a vállalat alkalmazásában, ahol az eltelt időszak alatt számos vezetői tisztséget betöltött. Jelenleg a Cisco globális értékesítésért és partnerkapcsolatokért felelős alelnöke.

Az új vezető felemás állapotban veszi át a céget. A 2008-as pénzügyi válságot követően meglehetősen döcögősen mentek a Cisco dolgai. Túl szerteágazóvá, túlságosan felülről szabályozottá vált a struktúra. A gondok beismerését követően Chambers nekiállt a cég teljes átalakításának, a nem alapvető üzleti tevékenységek leépítésének, illetve a jövőbeli sikerekkel kecsegtető területek megerősítésének.

Az átalakítás, irányváltás természetesen többszöri, igen jelentős leépítési hullámmal járt. A legutóbbi ilyenre szűk egy évvel ezelőtt került sor, akkor hatezer ember elbocsátását jelentette be a vállalat. Az utóbbi években többször átszervezett vállalat legutóbbi negyedéves jelentése viszont azt mutatja, hogy immár nemcsak a leépítések költségeit, de az erősődő dollár negatív hatásait is el tudták viselni. Ez köszönhető a javuló piaci környezetnek, a megjelenő új termékeknek, illetve a törekvésnek, hogy olyan jövedelmező, nagy lehetőségeket tartogató területeken is egyre aktívabbak legyenek, mint például a konzultáció vagy a dolgok internete. Robbins első számú feladata nyilvánvalóan a most megmutatkozó lendület megtartása, szerencsése esetben, felerősítése lesz.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.