A cég a negyedéves gyorsjelentéssel együtt jelentette be a 8 százalékos leépítést. Átszervezéssel magyarázzák, így új emberek is jönnek a céghez.

A Cisco július 26-ával záródó üzleti éve nem hozott pozitív változást a cég eredményeiben. A vállalat szerdán adta ki gyorsjelentését pénzügyi éve negyedik negyedévéről, és egyben bejelentette, hogy ismét átszervezik a céget. Ennek keretében megválnak 6000 dolgozótól, alkalmazottaik 8 százalékától.

A negyedévi eredmények jó esetben is stagnálást mutatnak a tavayli év hasonló időszakához képest. A kiadott közlemény szerint a bevételek 0,5 százalékkal csökkentek negyedéves összehasonlításban. A záró negyedévben 12,4 milliárd dollár bevétel mellett 2,2 milliárdos nyereséget könyvelhettek el, míg tavaly hasonló bevétel mellett 2,3 milliárd volt a nyereség. A bevételek 77 százaléka (kb. 9,5 milliárd dollár) származott a termékértékesítésből, és 23 százaléka szolgáltatásokból.

A teljes évet nézve még nagyobb a csökkenés: míg 2013-ban 48,6 milliárd dollár, addig idén 47,1 milliárd volt a teljes éves bevétel, ami 3 százalékos csökkenés. A profit azonban nagyot zuhant, a múlt évihez képest 21,3 százalékkal lett kisebb: 10 milliárddal szemben az idén már csak 7,9 milliárd jött össze.

Az év során a vállalat nagy törzsrészvény-visszavásárlási programot is végrehajtott. 420 millió törzsrészvényt vásárolt vissza átlagosan 22,71 dolláros árfolyamon. Összesen több mint 9,5 milliárd dollárt költött erre. A negyedik negyedévre ebből mintegy 1,5 milliárd esett.

Gyengén teljesítő üzletágak és régiók

A Ciscót legérzékenyebben az érintette, hogy a negyedévben a bevételek 30 százalékát adó switching és a 16 százalékát NGN (next-generation network) routing szegmens is erősen alulteljesített a tavalyi eredményekhez képest. Előbbi 4 százalékkal, utóbbi pedig 7 százalékkal csökkent.

Éves bevétel alakulása néhány üzletágnál, 2011-2014 (milliárd USD) | Create Infographics

Ez nem kis részben arra vezethető vissza, hogy a Cisco legnagyobb ügyfelei pont abból a körből kerülnek ki (például telekommunikációs cégek) melyek a leggyorsabban érzik a válsághatásokat, így visszafogják a beruházásaikat. A switching piacon ráadásul egyre erősebb a verseny, és bár John Chambers vezérigazgató szerint az új Nexus 9000-eseikre már egyre több megrendelést kaptak, még idő kell, hogy ez a bevételekben is megmutatkozzon.

Nagyot esett a videokonferencia üzletág bevétele is, ez 10 százalékkal lett kisebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. Ugyanakkor ennek az üzletágnak a részesedése a teljes negyedéves bevételből csupán 9 százalék (éves szinten 8 százalék).

Mindezt nem tudta ellensúlyozni az sem, hogy az adatközponti termékek szegmense nagyot, 30 százalékot bővült, és közel ugyanennyit (29 százalék) nőtt a biztonsági termékek szegmense is. Ez a két terület ugyanis összességében a bevételek 10 százalékát adja.

A Cisco különösen szenvedett a feltörekvő piacokon. Bevételeinek jelentős része, közel 60 százaléka továbbra is az amerikai piacról származik, míg Ázsia, Csendes-óceán térsége és Japán és Kína részesedése alig haladja meg a 15 százalékot az éves bevételből, melynek negyede származik az EMEA régióból.

Éves bevétel régionkénti megoszlása, 2011-2014 | Create Infographics

Régiós összehasonlításban a legdurvább a kínai piac visszaesése, ahol piacának közel negyedét vesztette el a vállalat, nem függetlenül a Snowden ügy következményeként az Egyesült Államok és Kína közti technológiai háború következményeként. De Brazília, Mexikó, India és Oroszország sem teljesített jól, a brazil piacon például 13 százalékkal estek a bevételek. Chambers ezeken a piacokon továbbra is nagy nehézségekkel számol.

Nem leépítés, átszervezés

A negyedéves eredmények kapcsán került szóba a leépítés is. A vezérigazgató szerint azonban ez nem leépítés. Mert elbocsátanak ugyan embereket, de fel is vesznek annak megfelelően, hogy a kevésbé nyereséges, rosszul teljesítő területeket karcsúsítani akarják, hogy erősíthessenek a jobban növekvő területeken. A vállalat létszáma idén év végére nagyjából ugyanannyi lesz, mint tavaly év végén – állította Chambers. Elsősorban az adatközponti, a szotfver, a biztonsági megoldások és a felhő területén kívánnak erősíteni. Jelentős bővülő terület az Internet of Everything is. A cég számos megállapodást írt alá európai és amerikai városokkal is intelligens város projektekről, melyek erre épülnek.

Piaci hírek

A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.