Noha az Android leggyakrabban mobilon, vagy táblagépen teljesít szolgálatot, a különböző hibrid megoldásokban már bebizonyosodott, hogy a Google rendszere akár billentyűzettel is jól használható. Míg a hibrid kivitelű gépek esetében a billentyűzet inkább csak tartozékként volt jelen, addig az Archos gondolt egyet és megalkotott egy androidos netbookot.
Kicsi, érintős, androidos
A 10 colos, vagy annál kisebb kijelzővel, Windows-zal szerelt netbookokra már nosztalgiával gondolunk, hiszen a mobileszközök, az ultrabookok okafogyottá tették ezt a termékkategóriát. A francia illetőségű Archos azonban lát még a formátumban fantáziát, viszont a Microsoft rendszere helyett Androidot telepítettek rá.
Az ArcBook a netbook paramétereknek megfelelően egy 10,1 colos, 1024 × 600 képpont felbontású, érintőképernyővel rendelkezik, ami máris többé teszi, mint egy sima netbook. A készülékben egy kétmagos, 1,2 GHz-en ketyegő ARM Cortex A9 processzor dolgozik, ami 1 GB RAM-mal, és 8 gigabájtos flash alapú háttértárral egészül ki. A hosszan nem sorolható funkciólista tételei közé tartozik még az egy szem USB port, a micro SD bővítőhely és a szokásos 3,5 mm-es audio jack.
A mindössze 1,28 kg-ot nyomó ArcBook egy teljes QWERTY billentyűzetet kapott, ami tehát nem leválasztható, a kijelző táblagépként nem bevethető. A klaviatúrát ellátták az Android használatához szükséges gyors gombokkal, és a touchpad sem maradt le, bár mi azt tippeljük, hogy hosszú értekezések megírására nem lehet nagyon kényelmes ez a kiépítés.
Az ára az igazán ász
Szoftveres oldalról a gyártó előretelepítve adja az OfficeSuite Pro 6 teljes verzióját, aminek a Play Store-ben már csak a legújabb, 7-es kiadása vásárolható meg 3300 forintért. Androidból a gyártó megrekedt a 4.2-es verziónál, frissítési lehetőségről pedig nem esdik szó a termék hivatalos oldalán.
Akár legyinthetnénk is az egészre, hiszen több téren kifogásolható a konfiguráció, viszont egy mindössze 170 dolláros, azaz alig 40 ezer forintos tételről van szó, ami már egy kicsit más megvilágításba helyezi a dolgokat. Ezért a pénzért tulajdonképpen kapunk egy kínai noname dömping netbookoknál minőségibb, könnyű, alapvető munkálatokra elegendő teljesítménnyel bíró érintőképernyős gépet billentyűzettel. Akár még jó is lehet a kombináció, arról azonban egyelőre nincs információnk, hogy hazánkba jut-e az ArcBookból.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak